Más anyuka is érzett ilyet?

Ugyanannyi idős a lányom, úgyhogy mi is szeptemberben kezdjük az ovit.

Egy ideig sokat aggódtam ezen én is, picit most is. Viszont elkezdtem észrevenni, hogy neki mekkora szüksége van erre, vagyis a többi gyerekre, az afféle játékra, amit én nemtudok megadni neki pl verseny a csúszdához, lecsúszni és újra stb. Ma pont ezt csinálták egy kisfiúval a játszótéren, és mikor a kisfiú hazament, az én lányom olyan szomorú lett, és azt mondta "egyedül maradtam" . A szívem megszakadt, szóval most már úgy nézem, hogy neki milyen jó lesz, ha mehet oviba, mennyit játszhat korabeli gyerekekkel, és milyen boldog lesz. Ezt kell szem előtt tartani, de persze természetes amit érzünk.

Én is így éreztem. (Aztán annyit beteg a gyerek, hogy olyan, mintha nem is járna oviba. :D)

Normális érzés, majd ez is változni fog. Azt szoktam mondani, hogy olyan, mint egy érzelmi hullámvasút az egész anyaság.

Én boldog voltam,hogy ekkora nagy fiam van már, ügyes, önálló.

Mikor lányom 2évesen a bölcsit kezdte, ott még pezsgőt is bontottam. Egyrészt, hogy visszamehetek dolgozni 5év után, kellett a lelkemnek, másrészt mert a lányom többemberes gyerek és voltam rá egyedül.