Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mit gondoltok, mennyire kell...

Mit gondoltok, mennyire kell takargatni magukat a szülőknek otthon?

Figyelt kérdés

A lányom februárban két éves lesz, előfordul, hogy együtt fürdünk, de amúgyis szokott látni öltözködés közben, jah és még szopizik is alvás előtt, úgyhogy teljesen abszurdnak érezném ha takargatnám magam előtte.

Az éjjeli ébredéseknél is sokszor meztelenül megyek be a félálomban nyekergő lánykámhoz, mert a párommal összebújás után legszívesebben anyaszült meztelenül alszunk egymás karjaiban, vagyis szinte mindegyik éjszakát így töltjük. Bár mostanában gondolkodom rajta hogy egy köntöst felakasztok a gyerekszoba ajtaja mellé, amit gyorsan magamrakaphattok.

Reggelente a lányom kel legelőbb, ő ébreszt minket is, akik ugye meztelenül lapulunk a paplan alatt, és így előfordul, hogy arra a fél percre, amíg a párom kibújik a paplan alól és felöltözik, őt is látja csupaszon. Előfordult már olyan is, hogy zuhanyzás után látta meg véletlenül a lányom. Se a párom, se a lányom nem jönnek zavarba ilyenkor, de mivel én soha életemben nem láttam apámat meztelenül, nem is tudom hova tegyem ezt a dolgot magamban. Nem szívesen szólnék rá a páromra, hisz nem is vagyok meggyőződve róla, hogy ez rossz dolog, de valahogy arról sem, hogy jó. Amúgy egyikünk sem meztelenkedik csak úgy a lakásban.

Furcsa mód a párom se látta az ő apját soha ruha nélkül. Anyáinkat viszont mindketten, még felnőtt korunkban is.

Nem mintha mások véleménye alapján szeretnék dönteni, de kíváncsi vagyok, más családokban hogy is van ez...


2010. nov. 22. 08:49
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
100%
21 hónapos a kisfiam. Fürdök vele, öltözöm előtte. Apukáját is látja meztelenül, ő úgy is alszik. Nálunk nem volt takargatás. Ha apa fürdött bementem, ha kezet kellett mosnom, vagy pisilnem kellett. Ugyanígy volt fordítva is. Én is így fogom nevelni kisfiamat. Nem kell a gyerek előtt meztelenül flangálni, de nem kell belőle tragédiát csinálni, ha meglát nagyobb korában esetleg, vagy apát, mert ugye lányotok van. Természetes lesz számára. 2 bátyám van. Az idősebbik szemérmesebb, szégyellősebb, ő nem "mutatkozott"előttem ruha nélkül. Középső bátyám viszont simán flangált előttem fürdés után egy szál semmibe, amíg bement a szobájába. Nem volt ez miatt bennünk szorongás vagy ilyesmi. Ezt szoktuk meg, nincs ebben semmi kivetni való szerintem.
2010. nov. 22. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 A kérdező kommentje:

Egy szóval sem írtam, hogy bebújik mellénk a paplan alá reggel, csak annyit mondtam, hogy ő ébred hamarabb, és bejön a hálóba "kukorékolni", így az ágy-ruhásszekrény táv megtétele alatt van lehetősége meztelenül látni minket, de sokszor csak én kelek ki, öltözöm fel, és amíg a párom is összeszedi magát, addig átmegyünk a másik szobába, persze nem direkt ezért, vagyis nem mondom hogy msot kimegyünk mert apa öltözik, mert nem akarom hogy tabunak érezze hogy látja, ugyanis sokszor viszont velem együtt ébred a párom, és őt is látja öltözni a lánykánk. Persze később, ha nagyobb lesz egy kicsit, biztos másképp alakulnak ezek a dolgok is.

Köszönöm a további válaszokat.

2010. nov. 22. 12:50
 13/14 anonim ***** válasza:
100%

Nekünk kisfiunk van,hamarosan 2 éves lesz.Én és a párom is természetesnek vesszük,hogy ruha nélkül is láthat minket a kicsi.Együtt fürdünk,egyik este apával,másik este velem.

Ez egészen addig így lesz,amíg "kényelmes" mindenki számára,azaz nem zavarja a dolog egyikőnket sem.Bár én elképzelhetetlennek tartom,hogy valaha is szemérmeskedjek a saját kisfiam előtt.Egy család vagyunk.

2010. nov. 22. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
Amíg senkit nem zavar, nyugodtan lehet meztelenkedni. Nem a kortól függ! Legalább így mire óvodába megy, tudni fogja, hogy néz ki a fütyi és a punci, bár neki is puncija van. Ha van ellenkező nemű testvér, az még jobb ha őt is látja meztelenül. Az oviban akkor nem lesz neki furcsa, ha meglátja egy kisfiú kukiját.
2010. nov. 23. 07:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!