Irigy gyerek - nevelés kérdése?

Nem igaz, hogy ez nevelés kérdése.

Két gyerekem van, ugyanúgy nevelem őket, és mégis: az egyik a fél lábát is odaadná bárkinek, a másik meg borzasztó irigy tud lenni.

Nincs ezzel semmi gond, te udvarias voltál, a nénit meg hagyjuk...

az az öregasszony egy tuskó volt. :)

nem bírom az ilyeneket.

és szerintem sem nevelés kérdése.

"Otthon ha kap valamit azonnal rohan megkinálni vele aki csak ott van, de a tárgyaira érzékeny, főleg az utóbbi időkben."

Szerintem ezzel te is tisztában vagy kedves Kérdező ,hogy ez teljesen normális. A játszótéren idegen gyerekek vannak, mi felnőttek sem adogatjuk oda idegeneknek , azokat a dolgainkat , amik betöltenek minket , mint egy gyereket a játékai. Ha nem írtad volna ,hogy az otthoniakkal megoszt mindet, akkor is azt tudnám csak mondani ,hogy ez ebben a korban teljesen normális. Az önzőséget az életösztön hívja életre , még ha olyan dologról is van szó , ami nem kapcsolódik a szervezet biológiai szükségleteihez. Az önzetlenség eszméjének akkor van lehetősége megjelenni elvként a gyerekben felülírva a fentebb említett ösztönt , amikor már igényt formál egy ideál én-képre. Ez a lehetőség pedig akkor teljesedik be , ha a gyerek felismeri az önzetlenség szükségességét és szépségét. Ehhez nem nevelés , hanem tapasztaltság szükséges. Ezt az óvodában meg fogja kapni, amikor majd ő szeretne egy másik gyerek játékával játszani, és azt a választ fogja esetleg kapni , hogy nem , még akkor is , ha a másik nem akar épp azzal a játékkal játszani. Így fogja meglátni kívülről szemlélve ,hogy mit jelent az ,hogy irigység. Viszont az már igenis nevelés kérdése ,hogy ezekhez a felismerésekhez hozzásegítsük a gyereket , amit utána magába építhet saját maga által elfogadott felismerésként.

Az az öreg nő meg képzelheted ,hogy "neveli" szerencsétlen gyereket önzetlenségre...