Aki még gyerektelenként csóválta a fejét a nyilvánosan hisztiző gyerekek láttán majd ő is "kapott" egy ilyen gyereket az mit érez?

Lányomnál, ha elpattan valami, akkor képes a fogát az asztalba verni...hajj, hát persze épp ilyennek neveltem, pont azt akartam, hogy ezt tegye, mert egy kínzó állat vagyok. :)

Alapvetően nem hisztis, nem dobja el magát a bolt közepén, csak néha sokkot kap.

Amúgy már 1 hetesen lesírta az égről a csillagokat, olyan hangja volt, akkor a védőnő csak azt mondta: kitartást anyuka, lesz ez még rosszabb is. :)

Na szóval ő ilyen akaratosnak született, persze babaként más volt, de már akkor meg-megcsillant "tehetsége". Én meg próbálom ezt ellensúlyozni, de egy dackorszakos gyereknél a határok eléggé kitolódnak. Természetesen én sem ilyen gyereket szerettem volna, és még csak nem is így neveltem. De ilyen jutott, és imádom őt. Néha falra mászok, néha meg nem. Gyerekemnél százszor jobban idegesít, ha valaki tudatlanul ítélkezik.

Ha hisztis gyereket látok az utcán, együtt érzek az anyukával, és egy percig sem gondolom, hogy a szülők hülyék és félrenevelték a gyerkőcöt.

Régen, ha hisztis gyereket láttam, akkor nem is tudom mit gondoltam, inkább gyorsan elmentem onnan. :)

Na mindegy is, tapasztalat teszi az ember megértőbbé. Nem minden van úgy, ahogy mi azt hisszük.

Ezen meg ne aggódj, mert aki ezt állítja magáról, hogy minden helyzetben higgadt és átgondolt, az többnyire túloz, kevés embernek adatott meg az a természet, hogy fát lehessen vágni a hátán.

Hisztikezelésben nekem egyébként pont ezért szimpatikus a magára hagyjuk módszer, mert nekem sokszor pont arra a két percre van szükségem, hogy visszanyerjem a lelki békémet. Egyetlen hibája, hogy pont az kérdésben levő élethelyzetekben nem igazán lehet alkalmazni. Biztos nem hagynám mondjuk az áruház közepén, mert kb elveszne vagy pánikba esne, de a probléma nem oldódik meg, csak még nagyobb baj lehet belőle.

Tényleg csak remélni tudom, hogy a nehéz természetű kicsivel sikerül(het) megalapozni vmit, hogy később se szabaduljon el a pokol vele. De ha mégis lesznek tombolós rohamai, tudni fogom, hogy mennyire utálatos lehet ezt másoknak látni (meg persze nekem is), viszont ők nem biztos, hogy tudják, hogy mennyi energia meg igyekezet van már mögötte, és mégsem tökéletes az eredmény. Ez utóbbiért viszont szerintem tényleg nem szabad magunkat hibáztatni. Az a baj ezzel, hogy senkit nem érdekel adott helyzetben (általában engem sem...), hogy egy gyerek egyszerűen le volt tojva és neveletlen, azért visít meg fetreng, vagy szegény szülei vért izzadva sem tudják mindig kordában tartani míg ki nem növi.

13.47-es!

Van gyerekem, tudom miről beszélek!

Hülye duma hogy egy 2-3 évesnél életkori sajátosság a hiszti, az ordibálás. Érdekes az enyémnél miért nem volt "életkori sajátosság"...?

Talán mert neveltem és nevelem a mai napig!

Drágám, annak, aki minden mondata végére felkiáltójelet rak.

Szerintem veled már találkoztam egy másik topikban régebben. Ismerős ez valahonnan, hogy nem megy az elvont gondolkodás - leírom még egyszer: nem érted a képletesen megfogalmazott dolgokat (vödör víz, tudod...) Ez nem rosszindulat, legfeljebb cinizmus, de azt sem értheti mindenki, ez van. Szép napot!

Sem bátyám, sem én nem voltunk hisztisek. Anyukám mindig elmondja, hogy mennyire jó volt ez neki, és mennyire furcsállta a dolgot. Egy dolgot viszont kiemel: mi egyszerűen ilyenek voltunk. Nem állítja, hogy ez kizárólag az ő fantasztikus érdeme. Tudja, hogy ehhez belső tulajdonságok is kellenek.

Aki azt hiszi ez csak és kizárólag nevelés kérdése, annak kívánom ha lesz még gyereke, ott kiderüljön, hogy minden gyerek tök más. Nálam az egyik nyugodt, higgadt, nem hisztis, a másik meg egy ördögfióka. Lehet hihetetlen, de ugyanazt a nevelést kapták.

S akkor mi van? Mindkettőt szeretem.

Egy dolgot nem szeretek csak: az olyan anyukát, aki azt hiszi, hogy ő a világ legjobb anyukája, mert olyan, de olyan ügyesen tud nevelni. Kár, hogy viszont az ő szüleinek azt nem sikerült belenevelniük, hogy szélesebb legyen a látóköre, és képes felfogni, hogy nem csak egyféle gyermekszemélyiség van, aki pofa befog visszavonul, és behúzza fülét-farkát, ha az anyja "nevelgeti".

Érdemes utánaolvasni, miért SZÜKSÉGES, hogy átessen egy gyerek a dackorszakon.

Aki nem akaratoskodik, mindig azt teszi, amit mondanak neki, az szerintetek egészséges gyerek? Mégis mire fogja vinni az életben az, akinek mindig meg kell mondani, hogy mit csináljon, aki soha nem száll szembe mások akaratával? Ilyen embereket akarunk nevelni? Ezt egy két-háromévesnél csakis megfélemlítéssel lehet elérni. Ne mondjátok már, hogy az észérvek felülírják egy kétéves gyerek kíváncsiságát.