Van összefüggés a családi körülmény (anyagi) és a gyermek majdani agyi kapacitása között?

Nem állunk rosszul anyagilag, két gyerekem van, egy 6 éves lányom és egy 3 éves kisfiam. Mindig nagyon ügyeltem arra(és ezután is fogok), hogy olyan játékot vegyek, amivel igazán lehet játszani, nem csak egy gombot kell megnyomni rajta, és lehetőleg természetes anyagból készüljön. A fejlesztőnek kikiáltott játékokat kifejezetten kerültem, így nincs egy darab Fisher Price csodánk sem, se tanuló kutyus, se formabedobó, se műanyag kiskonyha. Megengedhetnénk magunknak hogy ilyeneket vegyünk, de nem látom értelmét ezeknek a játékoknak.

Van viszont fakockánk, rongybabáink, amikhez magunk varrunk babaruhákat, vannak kis zománcos edénykéink, és egy fiókos, polcos kis éjjeliszekrényt kineveztünk babakonyhának, ragasztottunk rá öntapadós papírból főzőlapot, sógyurmából és papírból szoktunk ételeket készíteni.

Mindkét gyerekem óvodás, és elfogultság nélkül mondhatom, hogy a legokosabbak között vannak, az óvónénik gyakran megjegyzik, hogy olyan jó látni, hogy a gyerekeim tudnak igazán JÁTSZANI, mert sok gyerek képtelen rá, mert otthon csak tévéznek, számítógépeznek, vagy csak elemes, önjárós játékaik vannak, az oviban meg figyelemzavarosak, nem köti le őket semmi, csak a rendetlenkedés.

Elég 30-40 évre visszamenni. Akkor csak buta emberek lettek? Mert akkor egyáltalán nem voltak ilyen játékok.

Buta ember (alacsony iq-jú) genetikailag kódolva van, akármilyen családban növekedhet, akármivel játszhat, a buta, buta marad.

Igen, sajnos nagyon jól írta az előttem szóló, hogy a mai szegény gyerekek nem hasonlíthatók össze a régi szegény gyerekekkel. Mert a mai szegény gyerekeknek nem fognak csuhébabát készíteni és fűzfasípot faragni, hanem megveszik a kínai bazárostól a villogós puskát, ami két használat után eltörik, vagy leültetik a TV elé Barátok közt-öt nézni.

Tehát a mai világban nem a pénz a mérvadó, hanem a nevelési elvek és az igényesség.

13-nál a pont. Ezen múlik, a dolog.

Foglalkozik a szülő vele vagy nem. Milyen példa van előtte. Ez adja az alapját, hogy ő késöbb feltalálja-e magát, és kratívkodik-e önállóan. Szerintem aki putriban él, annak semmi esélye nincs, és nem a játékok miatt, hanem a családi minta, és az ingerszegény környezet miatt. A műveltebb szülő, akinek van rá igénye, hogy utána olvasson, meg úgyis feltalálja magát anyagi körülménytől viszonylag függetlenül, hogy hogyan fejleszthetné gyermekék értelmesen- nem kínai villógó puskával, és fröccsöntött dínokkal, vigyorgó képű műanyag babákkal. (Ha nincs internet, könyvre pénz, van könyvtár is).

A körülményeink miatt megengedhetnénk egy csomó játékot magunknak, de nem veszem őket ömlesztve meg, mert minek. Viszont ami igazán kell, arra sokat áldozok, ha nem tudom magam elkészíteni (Pető-féle fejlesztőkre van szükségünk).

Volt egy film pár éve, ahol anyukákat, gyerekeket kísérnek végig különböző országokban születéstől. Ajánlom délutáni filmnek mindenkinek: Babies (2010)

Nagyon jókat írtatok. A lényeg szerintem is az, hogy a szülő foglalkozik-e a gyerekkel, vagy sem?

Én pl. nyelvre tanítom a kis másfél évesemet, csak szavak szintjén és abszolút játékosan, élvezi, tanul vele, ingyen van. A számolás, olvasás, éneklés, memóriajátékok szintén ingyenesek. Ma már a netről fillérekért tanulhatunk, taníthatunk, tehát nem a pénzen múlik, hogy mire viszi a gyerek az életben, hanem kizárólag a szülő nevelésétől. Nagyon fontosnak tartom a tanulást a felnőtteknél is, de a kicsiknél különösen.