Ha a játszótéren a másik gyerek kérdés nélkül elveszi a tiédtől a játékot, mit mondasz neki? És a tiédnek? Az ő szülei hogy reagálnak?

Ja, lemaradt: 2,5 éves a fiam (10-es vagyok)

Rosszul eshetett neked, hogy ilyet mondott az a nő a kislányodra, ráadásul butaság is. Természetes, hogy egy kisgyerek elsírja magát, ha erőszakkal elszedik a játékát, sosem engedek ilyet. A kisfiúk amúgy valóban hajlamosabbak ilyesmire, főleg, ha van nagytestvérük, aki rendszeresen ezt csinálja velük. Sajnállak, hogy ilyen ostoba szülőkkel kell hadakoznod a játszótéren, én eddig mindig intelligens megoldásra jutottam mindenkivel, de mi keveset megyünk játszóra, mert kertesházban lakunk vidéken és a két kislányom jól eljátszik együtt.

Függ egy pár dologtól. Ha kicsi a gyerek, akkor még nem tudja (1-1,5 éves), hogy nem lehet. Akkor elmondom a gyerekemnek, mi a helyzet, ráhagyjuk a kisgyerekre, hagy játsszon. Ha a gyerek nagyobb, akkor simán visszaveszem, nem érdekel, hogy a szülő hallja-e, látja-e. Olyan nincs, hogy valakinek kivesszük a kezéből a játékát, még játszótéren sem. Az én gyerekemnek eszébe nem jutott még soha mástól elvenni valamit. Viszont ha valaki "elcsenne" valamit, labdát, homokozószettet (tipikus játszótéri helyzet), amivel mi nem játszunk, annak mondanám, hogy játszhat vele, de ha befejezte adja vissza. Tapasztalat, hogy x gyerek után sokszor már hiába keresi az ember a dolgait.

1,5 éves a lányom. Nem engedem hogy kiszedjék a kezéből a játékot, ha kisgyerekről van szó akkor mindig keresek neki egy hasonlót és elterelem a figyelmét(szerencsére általában a szülők is partnerek ebben) ha nagyobb és nem szól rá a szülő én simám rászólok és nem érdekel ha az anyja megsértődik(ilyen még nem volt, mert általában a padon szoktak trécselni). A kislányomnak is azt tanítom hogy kölcsön adjuk a játékokat ha valamivel nem játszik akkor más is megnézheti, ha valamivel éppen ő játszik akkor nem kell oda adni, csak ha megunta, de akkor szoktam mondani neki hogy add oda a kisfiúnak/kislánynak. Már látom sajnos hogy vannak erőszakos gyerekek akiket a szülő le sem toj, így inkább arra nevel már most hogy védje meg magát, nem kell egy erőszakos gyerek miatt neki mással játszani. De ő sem veheti ki más kezéből a játékot csak ha odaadják neki. Igen szokott lenni sírás hiszti, de ez ezzel jár.

Én eleinte hagytam a baba-mama klubban, hogy kivegyék a kezéből, mert ott mindenki szülővel van és nem szeretem a más gyerekét nevelni. De utána mindig úgy éreztem, hogy cserbenhagytam a kislányomat. Elhatároztam és tartani is fogom magam ehhez, hogy ezentúl másként lesz. Egyszer már majdnem jól reagáltam. Kisfiú kiszedte a kislányom kezéből a játékot, én ösztönösen odakaptam, de észrevettem mögötte az anyját és ez megzavart. Nem akartam konfliktusba kerülni, plusz megint elöntött az érzés, hogy nem az én dolgom nevelni a más gyerekét. Így hát megállt a levegőben a kezem és mégse vettem vissza a játékot. A kisfiú ennek ellenére pontosan értette a mozdulatomat, esküszöm ott volt a szemében, hogy tudja hogy rosszat tett. Elengedte a játékot, ami már nem kellett senkinek. Az anyja nem szólt rá. Én utána még rosszabbul éreztem magam, mert gyáván viselkedtem, amikor rájöttem, hogy az anyja figyel. Semmi nem lett volna, ha megvédem a gyerekem, a kisfiú szemében azt láttam, hogy szomjazza, hogy rászóljanak és határt szabjanak neki, de a viselkedésem teljesen határozatlan volt. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Tükörbe néztem és beláttam, hogy tulajdonképp gyáva vagyok konfrontálódni más anyjával és inkább nem védtem meg eddig a gyerekem. Aki mindeközben figyel és azt tanulja meg, hogy velem bármit megtehetnek, akkor is ha anyukám ott van, nem véd meg. Ez így tovább nem fog menni. Ha a másik anyja nem szól rá a gyerekre vbagy rászól, de szemmel láthatólag hiába, akkor majd én megvédem a gyerekem. És nem érdekel, ha ebből harag lesz.