Ez önzőség, vagy ti minek neveznétek?
6 éves lányommal nagyon jó a kapcsolatunk. sokat játszunk együtt, és folyton velem akar lenni (nem váltunk el). ennek ellenére ma olyat produkált, amit nem értek. eleve van nála egy "nem akarom" szindróma. pl ha menni akarunk valahova. strand, nyaralás, mozi. miután kipróbáltattuk vele, nagyon tetszett neki, de sose akarta egyiket se kipróbálni.
tavaly is voltunk moziba, szóval úgy voltam vele, idén is elviszem egy kedves mesére. de a mozi előtt olyan hisztit levágott hogy ő nem akar bemenni, hogy hülyének néztek volna ha mégis veszek jegyet. hozzáteszem, próbáltam vele kompromisszumot is kötni: ha nem tetszik, kimehetünk és ott is hagyhatjuk, csak legalább nézzünk bele, de nem. és nem tudom megérteni mi ez nála, nagyon rosszul esett, mert normális indokot se adott, az se igaz, hogy megijedt, mert azt látnám rajta, meg hát tavaly is volt már.
Ez nem önzőség.
A leírtak alapján elkényeztetettség.
De. De azt írod, általában is ellenáll. Most tudta, hogy nyerni fog, mert nem állsz le vele vitatkozni idegenek előtt.
Az elkényeztetést pedig az ilyen helyzetekre értem. De tudod, mi nem ismerjük, nem tudhatjuk, hogy milyen, csak a leírtak alapján találgatunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!