Mint anya vagy mint nő döntenél a helyemben? Az egyik kizárja a másikat?

Köszönöm a válaszokat!

Először is! Amikor az anyagiakat említettem, akkor a gyerekekre gondoltam. Persze nekem is jó, hogy jól keres a férjem. De sohasem volt ez az, ami összetartott minket.

A kapcsolatunk amikor kezdett megromlani - már az első gyerek előtt- mondtam neki, hogy egy kapcsolat nem tud működni anélkül, hogy beszélnénk egymással. Szerintem nemcsak a lényeges dolgokról kell beszélnünk, hanem azokról az apró, hétköznapi dolgokról is, amik érintenek minket napi szinten. Ez már akkor is hiányzott, bár rossznak azért nem nevezném az akkori kapcsolatunkat. Ezt többször is mondtam neki, de semmi sem változott, elfogadtam ezt. Aztán még rosszabb lett. És amikor már a válás komolyan felmerült bennem, természetesen neki is mondtam, hogy mit érzek. Elmondtam, hogy nem vagyok mellette boldog, hogy nem tesz semmit, hogy jobban érezzem magam. De nem hitt nekem, nem vett komolyan. Azt mondta, hogy megérti, hogy a gyerek mellett sok a dolgom és most nehéznek érzem, de majd jobb lesz. Nem akarta megérteni, hogy miről beszéltem.

A munkába pedig sohasem hajszoltam. Szenvedéllyel csinálja, mert mindig van valami, ami motiválja. (Előrébb akar jut a munkahelyén.)

Én is tudom, hogy az ideális az lenne, ha előbb elválnék, majd új élet, és esetleg új párkapcsolat. Lehet, hogy ez a férfi az én nézőpontomból csak menedéknek tűnik. Lehet úgy is van.

Soha meg sem fordult a fejemben, hogy elvetessem a gyereket. (Ennek több oka is van)

Arra nem akarok kitérni, hogy ebből a kapcsolatból mégis, hogyan lett gyerek. (Ez már egy újabb történet, ami itt nem is lényeges)

Sajnos most csak azt tudom, hogy boldog nem tudok mellette lenni. Ő nem tud teljesen megváltozni, de így meg nekem nem megy. Korábban nem volt ilyen. Ennyire nem.

Természetesen szóltunk egymáshoz, csak nem voltak igazi, mély párbeszédek közöttünk.

Ami a férjemet illeti, örült a gyereknek (mind a két esetben). Amikor elmondtam neki sírva, hogy terhes vagyok, azt mondta, hogy normális, hogy kavarognak bennem az érzések és hogy félek, hogy milyen lesz így. Hát végül is elmondta, hogy mit érzek. Sajnos csak azt nem értette meg, hogy miért kavarognak bennem az érzések.

A "terveimről" azt tudja, hogy megszülettek a fejemben. De el nem hiszi. Azt mondta korábban, hogy "Ugyan hova mennél? Minek mennél el? Próbáljunk meg másként állni a dolgokhoz,stb..." Egyébként az első gyerek születése óta azt nem hangoztatom, hogy válnék. De számtalanszor mondtam már neki, hogy én ezt már nem akarom. De mint mondtam, nem veszi komolyan. (Egyébként az egész kapcsolatunkra igaz az, hogy gyerekként próbál kezelni, pedig soha sem voltam olyan, akivel ezt meg lehet csinálni. Biztos vagyok benne, hogy a 15 év korkülönbség sem segít ezen.) Mondtam, hogy változtasson, mert az hogy alig van velünk otthon és hogy már igazán időnk sincs a kapcsolatunkra, nem lesz jó.

A másik férfiról annyit tud, hogy el szokta hozni a lányát játszani hozzánk. Amikor jön érte, akkor még a férjem általában sehol sincs, szóval még csak nem is találkoztak. Azt említettem, hogy a játszótér után elmentünk együtt fagyizni vagy sétálni, de nem tekinti riválisnak. Ezt én erősíteni pedig nem akartam benne, főleg, hogy azt sem tudtam/tudom, hogy mi lesz a vége.

Egyébként ma is találkoztunk. Azt mondta, hogy megérti, ha még nem tudom, hogy mi legyen, várni fog. Csak tudatni akarta velem, hogy hogyan érez. Bár nem akarom hitegetni, becsapni vagy megváratni, de jó volt hallani. Neki tényleg el tudom mesélni, hogy mi az ami bánt és azt látom rajta, hogy érdekli is. Sőt, amikor tud, tesz is érte, hogy nekem jobb vagy könnyebb legyen (legyen ez egy akármilyen picinek is tűnő dolog). Egyre inkább azt látom, hogy amikor megismertem a férjemet még befolyásolható voltam és lenyűgözött az, amit nyújtott nekem (függetlenséget másoktól, anyagi biztonságot és szabadságot, mivel sohasem bánta, ha én a barátnőimmel vagy ismerőseimmel elmentem valahova). De szerelmet úgy érzem, iránta mégsem éreztem soha. Korábban azt hittem, az a szerelem, amit akkor éreztem. Most már viszont tudom, hogy az nem az volt.