Ez normális viselkedés? Többi lent.

Az újabb kommentedre reagálok; a négyes elmondta, amely gondolatokkal egyet értek, és a tapasztalataimat is alátámassza lényegileg az őáltala írtak.

Kérdező, nagyon jól teszed, hogy magyarázol. Akár babáknak is lehet, mert már rendelkeznek egy viszonylag érdemi szókinccsel (az anyaméhben is zajlik értelmi fejlődés és hallásfejlődés szintén, a beszédértés elemi fejlődésével együtt). És nyilván a gyermek életkori sajátosságai figyelembevételével szükséges magyarázni, gondolom, így jársz el. Öt évesnek is tömören, határozottan, lényegre törően, gyermeknyelven válaszolunk.

Általában csak arról érdemes beszélni neki és magyarázni, amire rákérdez, amúgy is kérdez eleget; mással terhelni csak akkor kell, ha elkerülhetetlen, pl veszélyekre felhívni a figyelmét, vagy hogy aktuálisan hova mentek, stb, máskülönben a gyermek kérdez, a felnőtt (vagy nagyobb testvér, nagyobb gyermek) válaszol a kicsinek.

Felelősség és türelem: alapvető hozzáállások kell legyenek kisgyermekneveléshez. A velük töltött napi időmennyiségtől, a gyermek viselkedésétől, mentális és testi állapotától, a gyermekek számától függően ez persze lehet akár emberpróbáló is, de a lehető legtöbbször a lehető legnagyobb türelem szükséges a kisgyermek neveléshez. Aki túl hamar veszti el hozzájuk a türelmét, ne vállaljon gyermeket,vagy ha "becsúszott", akkor adja örökbe.

Jól sejtem, hogy fiatal lány vagy, kedves kérdező?

Amit javaslok -az általad jelzett bizonytalanságaid okán-, hogy meg kell tanulnod következetesnek és határozottnak lenned, persze sosem agresszívnek. A nem: az nem! Nincs cicifogdosás, nem vagy az anyja. Higgadtan, tömören, határozottan jelzed neki. Tudom, eleinte ez nem könnyű, ha nem alakult ki még a hozzáállásodban, de kénytelen leszel megtanulni, mert a gyermek érdeke is, és a te érdeked szintén! Ha újra megfogja a cicidet, te újra határozottan elmondod neki, hogy a tiedét nem foghatja meg, és újra leemeled őt az öledből. Tehát türelem, ismétlés a tudás anyja.

És a türelem mellett tehát a magyarázás, ami szükséges, de csak azt, amit megért a gyermek az életkora okán és csak az ő nyelvén.

Én amúgy büntetés ellenző vagyok, bár vannak határesetek: ki mit ért büntetés alatt. Olykor, adott esetben megvonok valamit a gyermektől ideiglenesen, pontosan jelezve, hogy rövid ideig tart és elmagyarázom neki, hogy MIÉRT vonok meg tőle valamit -de SOSE szeretetet és SOSE ételt vonok meg!-, olykor ignorálok (eljátszom, hogy levegőnek nézem a gyermeket, miközben fél szemem rajta van), ha adott helyzetben az válik be. Ha ezt valaki büntetésként értelmezi, akkor az egyetlen büntetési módszer, amit alkalmazok és csak ha a helyzet igényli, a gyermek értelmét megcélzandó! (Értsd: hogy okuljon, tanuljon belőle, de én ezt nem büntetés célzattal teszem, hanem magyarázó szándékkal, lásd: Rousseau vonatkozó módszere.)

A MAGYARÁZAT az, amit hatékonynak tartok, a büntetések helyett.

Ritka kivétellel minden életkorú gyermek érti a magyarázatot, ha az ő nyelvén van előadva, és tömören, az aktuális helyzetben. (Ellenben a büntetés vagy dacot szül, vagy csalódottságot, esetleg traumát, és főleg akkor zavarodottságot is, ha nem érti, miért kapta.)

"És még egy eset,a múltkor a gyerek leejtett véletlenül egy tányért,az letört,erre berohant a szobába és sírni kezdett."

Szintén fontos tényező a nevelő részéről a hozzáállásában: beszélgetni a gyermekkel, kérdezni őt, mit érez a gyermek, főleg élesebb helyzetben, mint pl amit idéztem tőled. Pl határozottan, de szeretettel odamész hozzá: "Kicsim, miért sírsz?" Várod, míg kisírja magát és megszólal. Elmond, amit épp akkor el akar mondani. Ezt NE feszegesd. De lehetőleg minden jelentősebb helyzetben kérdezd (lehet ez akár jelentéktelennek LÁTSZÓ, ám de lélekben lényeges momentum esetén is), pontosabban bátorítsd mesélésre a gyermeket.

Kisgyermekkorban a mozgás alapvető, egyfelől az aránytalanul nagy térfogatú buksijukat vérrel ösztönösen csak úgy tudják ellátni oxigén dús vérrel, ha eleget mozognak (tehát inkább áldani kéne az eget, hogy örökmozgó egy gyermek, nem pedig "istencsapásának" hinni, mint egyes szülők teszik), másfelől a mozgásnak transzfer, tehát áttevő hatása van az értelmi fejlődésre, többek között a térirányok változása miatt, és a többi...

Házi kedvencek, kutyus, stb: ez nehéz kérdés, erre látatlanban nem lehet érdemi választ adni... Nagyon függ a kutya jellemétől, a családtagoktól, hogyan gondozzák, etetik, bánnak vele, hány tagú a család a háztartásban, családi ház, vagy panel , stb.... A gyermek viselkedése se mindegy, h tartható-e, de persze nem várt fogantatással született gyermek előtt ha volt már háziállat, akkor valami kompromisszumos megoldás szükséges...

Szia, szívesen! Ismét én vagyok. És bocsi előre is, ha maradna valahol elírásom.

A félreértés elkerülése végett jelzem, hogy jelen írásomban alapvetően a hét év alatti gyermekekről fejtem ki tapasztalataimat és gondolataimat, általában ott is, ahol ezt nem jelzem.

A higiénés normákra, az önállóságra (öltözködés, wc-használat stb) valóban hasznos tanítani a kisgyermekeket is, de erősen javaslom, hogy ezeken, valamint a veszélyeken (közlekedési lámpa, átkelés a zebrán, stb), és a szociális normákon (köszönés, stb)

kívül

NE taníts senkit semmire, amíg be nem tölti a hetedik életévét (a 6. életév erre nézve határeset).

Szóval akadnak, akik hat évesen iskolaérettek, és lelkesednek az oktatás (vagy bármiféle direkt tanítási módszer) iránt már ekkor, de aki nem, annak jobb nem erőltetni, mert a 6. életév erre nézve valójában határeset.

Én se tanítok, se fejlesztek direkt módon egyetlen gyermeket se, amíg nincs hét éves (hacsak nem hat éves, esetleg akkor), és senkinek, szakembereknek se javaslom.

Bár vannak kivételek, ezeket elkezdtem sorolni jelen írásomban, és ki is fogok még térni további kivételekre is.

Mindjárt rátérek röviden az okára szintén.

KIVÉTEL LEHET TOVÁBBÁ, amikor a (hét év alatti gyermek) gyermek saját maga lel rá olyasfajta hobbira, tevékenységre, dologra, amire spontán önmagától lelkesedik, nem pedig felnőttek hatására (pl saját magától érdekelni kezdik a mesekönyvekből a betűk), vagy pl szabályjátékok esetleg már 4, de többségében 5 éves kortól érdeklik igazán a kisgyermekeket (ezeket SEM erőltetjük rájuk, ellesik ők a nagyobb gyermektől, meg ha lelkesedik adott játék szabálya iránt, megkérdezi a gondozót, szülőt, pedagógust, annak előtte viszont a maga módján, a szabályok mellőzésével játssza a nagyobbakkal akár a szabályjátékokat), és a játékszabályok is természetesen direkt módon tanítandók, tehát amennyiben önmagától érdeklődik ezek iránt az adott kisgyermek.

További kivételt képez a szakember által felismert fogyaték esetén a célzott terápia, ez együtt szokott járni direkt tanító-fejlesztő folyamattal, adott szakember részéről, de ez esetben kizárólag a fejlesztés terén, a gyermek fogyatékossága terén javasolt a direkt tanítás, semmi más téren nem - pontosabban szólva lehet: a fent említett kivételes esetekben;

de más téren és más módon NEM tanítandó direkt módon a 7 év alatti gyermek.

Ne haragudj, ha mindevvel esetleg nem mondtam újat, de a biztonság kedvéért jeleztem, mivel sajnos a felnőttek, szülők többsége, és a szakemberek kisebb része máig nincs evvel tisztában.

A fentiek okairól tömören: a kisgyermek látens módon, tehát öntudatlanul, ösztönösen tanul, és ez a hatékony tanulási módjuk, NEM pedig a játékos tanulás, se a tanulós játék.

Egész egyszerűen hagyni kell játszani ÉS SOKAT, KEDVÉRE MOZOGNI a gyermeket, és csak az említett kivételes esetekben tanítani.

Mivel a kisgyermek alapvető tevékenysége a szabad, spontán játék! Ezáltal elaborál: dolgozza fel érzelmeit: szorongásait, vágyait, örömeit, éli ki fantáziáját, tanulja az életet ezáltal alapvetően!

És persze ha beszélgetni akar, adott esetben felnőttel, akkor válaszolunk az ő nyelvén a kérdéseire, amikor van rá időnk és energiánk (lehetőleg mind gyakrabban).

Megjegyzem: a nagyobb gyermekek és felnőttek is sokszor hatékonyabban tanulnak LÁTENS (rejtett, öntudatlan módon) ÉS INDIREKT módon, pl az idegen nyelv tanítás módszere (a felnőttek számára) manapság intenzív átalakuláson megy át, ennek szellemében. Más kérdés, h iskolás korban és felnőtt korban hatékony hozzáállás, ha a látens, indirekt tanulási mód (ill oktatási mód) ki van egészítve tudatos (ön)fejlesztéssel (oktatással, és/vagy autodidakta direkt tanulással) is, persze nem árt ráérezni: mikor, mit, mivel, hogyan.

Az arányokra ráérezni fontos.

Sajnos eltorzult társadalomban élünk, az iskolarendszer világszerte rendkívül sok torzulás jellemzi, főleg a magoltatás miatt, a kreativitás és az egyéni jellemre szabott tanulás el van nyomva 6-7 éves kortól sajnos (differenciált nevelés: amikor egyénileg is foglalkoznak a gyermekkel, ill diákkal, ez volna áldásos).

Sajnos nemzetközi tendencia az oktatás erős torzultsága, ritka kivétellel. (Azonban léteznek kivételes, remek alternatív pedagógiák szerencsére.)

Tehát 7 éves kor előtt az oktatás (direkt tanítási mód) kerülendő (bár hat évesek számára fokozatosan bevezethető már).

Kisgyermekek nevelésével foglalkozó szakember vagyok, a gyermekeket önállóságra nevelem és segítek nekik kibontakoztatni tehetségüket, és persze az önállóságra nevelést fokozatosan teszem, segítek, amikor kell, és evvel együtt INDIREKT módon hatok a kisgyermekek érzelmi és értelmi (többségében a tesi) fejlődésére, de a fentebb írtak értelmében kivétel erősíti a szabályt.

Mit jelent DIREKT módon fejleszteni - AMI 7 ÉV ALATT HIBÁS hozzáállás alapvetően és többségében:

NEM az a hatékony, ha pl játék közben direkt módon fejlesztve nyilvánulok meg; pl építőjátéknál: "Látod, ez egy kocka, ez meg egy karika", SEM pedig olyat nem mondok, hogy "Figyelj csak, melyik a karika? Melyik a kocka?". Néha, amikor elkerülhetetlen szitu, van, hogy megejtek ilyen párbeszédet, de törekszem minimalizálni az efféle hozzáállást részemről.

Ehelyett INDIREKT módon fejlesztem a 7 év alatti gyermekeket, a fenti analógiájára példa, tegyük fel, együtt építek várat a kisgyermekkel:

"Hm, nézzük csak, hova is tegyük kockát.. jé, mennyi sárga kocka!" - persze nem erőltetve teszem, hanem ami spontán jön belőlem, mégis, részemről mint felnőtt részéről muszáj némi tudatosság a gyermeknevelésben olyankor is, amikor szórakozunk, játszunk, tehát "beúsztatom" a mondandóban , tegyük fel, például a matematika alapjait: "kocka", vagy a színeket megnevezem: "sárga szín", DE NEM DIREKT módon teszem, nem kikérdezem a gyermeket, még csak kedves hangnemben SEM! Egyfelől nem hatékony, másfelől apránként blokkolja, idővel neurotizálja a gyermeket az évek során a direkt fejlesztés, amíg nincs 6-7 éves!

Érzed az eltérést? :) Spontán megjegyzek játék közben olyasmit, amikről tudva tudom, hogy az ő matematikai érzékét, színtudását stb fejleszteni fogja, de lehetőleg NEM kikérdezve és NEM valamiféle direkt magyarázással!

NEM tanítom a kisgyermeket! NEM fejlesztem a kisgyermeket direkt módon! Fejlődik önmagától, ha a megfelelő érzelmi biztonság, személyek és környezet körülveszi! :)

Sok szülő túlzott aggodalmát kihasználja a kereskedelem, Ny-Európában már sajnos ez túlzott méreteket ölt, de sajnos jelentős tendencia hazánkban is, ami szerencsére múló divat. ("Jaj viszem fejleszteni a gyerekem, iksz foglalkozás, ipszilon különóra, már négy évesen, vagy akár hamarább" - EZT NE!)

A rózsa sem fejlődik, ha aggódva huzigálják a szárát, sőt, elszakadhat... Fejlődik önmagától, ha kap elég vizet, megfelelő táptalaj, napfényt, ha alapvetően gondozzák, és még a növény is érzi az (önzetlen) szeretetet...

Nem csak neked mondom, hanem mindazon kedves olvasóknak, akik ide tévedtek a hozzászólásomhoz és eddig esetleg ezen vonatkozásokba alaposan eddig nem gondoltak bele.

Van számos hasznos könyv a kisgyermeki lélek megismerésére, persze konkrét recept nem létezik, hanem adott helyzetben szükséges ráérezni, mi lehet az ideális hozzáállás, reagálásmód.

Mégis, nélkülözhetetlen irányadó, ha az ember a valóban hasznos SZAKkönyveket forgatja (ellenben a bulvár bestseller nevelési könyvek tartalmának legalább 75%-ával jobb óvatosnak lenni és nem készpénznek venni).

Pl ami alap, kötelező szakirodalom pedag. szakokon, szülőknek is melegen ajánlom, kb 100 oldalas könyv a lényegről, a kisgyermeki lelkivilágról, közérthető , mégis tudományos formában:

Mérei-Binét: Gyermeklélektan.

Könyvtárak tele vannak vele. (Persze vizsgaidőszakban nehezebb találni kölcsönözhető példányt.)

Természetesen az a reális hozzáállás, ha a szakemberek folytatnak egymással nonstop egészséges vitát, és ha nem alkotnak úgymond tudományos dogmákat. De vannak kérdések, melyekben többé-kevésbé régóta egyet értenek, mégis, nem úgy javaslok szakirodalmat olvasni, hogy az kőbe vésett tény, hanem hogy jó kiindulópont annak szubjektív továbbgondolásához (vagy további egyéni tudományos kutatáshoz akár), és egyúttal legalább alap szinten képben lenni a gyermekpszichológiáról nélkülözhetetlen. Egyetlen ember akármilyen zseni, nem elég egy élet arra, hogy egyetlen személy saját maga annyi kísérletet, megfigyelést tegyen a kisgyermekekről, amennyit pár nap/hét alatt alap szinten áttanulmányozhatna kutatók százainak megfigyeléseiből eredő szakkönyvekből.

Ugyanakkor akár szülő vagy, akár pedagógus: saját magad is tapasztalj, figyeld a kisgyermekek viselkedését és próbáld megérteni a lelkivilágukat: vannak közös pontjaik korosztályonként és persze egyéni jellegzetességeik is.

További hasznos és örömteli gyermeknevelést kívánok neked és minden, nyitott tudatú, fejlődőképes, szeretetteli felnőttnek! :)

Az imént kihagytam egy további kivételt, hiszen azt már tegnap megtárgyaltuk, szóval csak visszautalok rá, a teljesség kedvéért:

kivételt képez továbbá, tehát direkt módon elmagyarázzuk a kisgyermeknek azt, ha hibázott, hogy miért hibázott, és rávezetjük -eleinte pl kérdéssel-, hogy mi volna a helyes hozzáállás, magatartás az adott szituban, vagy mely alternatívák. (A gyermek nyelvén megfogalmazva.)

Pl "Miért ütötted meg Katikát?? Szerinted ez jó dolog? Mit vélsz, fájt neki? Bántott téged ő, hogy megütötted? Én tudom, hogy te tudsz okos és rendes is lenni, mond csak, máskor ha elveszi a játékodat a másik gyermek, mi volna jobb ahelyett, hogy megütöd őt?"

És így tovább, meg a helyzet adja... Ha nem tudja a választ, akkor kivételesen fel lehet vetni a gyermek előtt direkt magyarázat formájában javaslato(ka)t. Tehát az ilyen helyzet is kivételt képez arra nézve, hogy ez esetben fontosabb a direkt formájú tanítás.