Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mennyire mertek beleszólni az...

Mennyire mertek beleszólni az unokátok nevelésébe? Mit tennétek, ha azt látnátok, hogy tényleg nagyon-nagyon rossz irányba halad, de a szülők szerint így a jó?

Figyelt kérdés

Most 4 éves a kislány, tényleg nagyon szeretem, de csak a vak nem látja, hogy egy kis majmot nevelnek belőle. Nincsenek szabályok, nincs következetesség, ezerszer megígérik neki, hogy büntetés lesz, nem kap ezt vagy azt, aztán pár perc múlva el van felejtve. Mindent megkap, akkor is, ha semmi szüksége rá: nemrég a karácsonyi vásárban (uzsonna után) kürtőskalácsot kért, de három falat után a földre dobta és megtiporta, csak azért, mert az anyja meg akarta fogni a kezét a tömegben. És ezután képesek voltak venni neki másikat, persze azt se ette meg, de kapott még tócsnit és forró csokit is, amik szintén a kukában landoltak. Ha valami nem tetszik neki egyből sikít, toporzékol, megüti, megrúgja, néha leköpi az anyját, apját. A lányom és a férje szerint viszont semmi baj, még kicsi, de erős akarata van, ami fontos az életben.

Nem tudom, mit tehetnék, nem akarok túlságosan erősködni, ők a szülei, felnőtt, diplomás emberek, tudom, hogy más nevelési elvek divatosak most, mint annak idején. Ezek viszont már tényleg olyan fokú problémák, amik nem hinném, hogy normálisak, korábban azok a gyerekek viselkedtek így, akiket sehogyan sem neveltek. Félek, hogy ha nem szólok, egy utálatos, önző ember lesz, barátok nélkül, de attól is tartok, hogy ha nagyon belemászok az életükbe, azzal okozok bajt. A finom célzásokból sajnos nem értenek, de azt sem tudom elképzelni, hogy nekik így jó.


2016. dec. 13. 18:10
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
48%
Igen a 4 éves boldogan kedveskedik. Ha a mama lábmasszírozástól boldog, azt is megteszi. Nálunk volt, hogy vendég gyerek és három házi testvér sorban állt a lehetőségért, hogy masszírozhasson. A nagyok (6 évesek) egész ügyesen csinálták, a kicsik meg ahogy tudták. Mi pedig a a barátnőmmel olvadoztunk és felváltva dicsérgettük őket, milyen jól csinálják, mennyire felfrissültünk, stb.
2016. dec. 14. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 A kérdező kommentje:

Nagyon köszönöm a többi választ is, ezek szerint más sem lát igazán kiutat a helyzetből.

Azt viszont nem gondoltam, hogy ez a lábmasszírozás ennyire nagy port kavar. Fájnak a lábaim, gyakran begörcsölnek, az unokám a papától látta, hogy néha masszírozni szokta, és egyszer azt mondta, hogy ő is szeretné. Jót szórakoztunk rajta, azóta csinálja. Nem kényszer.

2016. dec. 14. 18:40
 13/15 anonim ***** válasza:
67%

"Segít a konyhában, hozza a szemüvegemet, megmasszírozza a lábamat. Ehhez viszont tényleg hosszabb idő kell, egyébként hiába szólok rá."


Ebből az jön le, hogy ezek miatt Te rászólsz.

2016. dec. 14. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 A kérdező kommentje:
Igazad van, bocsánat, félreérthetően írtam. Úgy értettem, hogy a felsoroltakat teljesen magától csinálja, kedveskedésből, de csak akkor, ha sokáig vagyunk együtt. Egyéb esetekben hiába szólok rá olyasmikért, hogy ne fusson el az ucán, ne bántsa a cicát, stb. nem hallgat rám.
2016. dec. 15. 10:25
 15/15 anonim ***** válasza:
Így azért mindjárt más a helyzet :) Az a baj, hogy itt az első rossz szóárt/félreérthetőségért ugranak :)
2016. dec. 15. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!