Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mi a jobb a gyereknekk? a...

Mi a jobb a gyereknekk? a bölcsöde vagy az osztott figyelem?

Figyelt kérdés

Rettenetesen felháborít, hogy egyesek állandóan piszkálják a kis korkülönbségeseket. És ezek általában azok az anyák, akiknek nincs kiskorkülönbséges gyereke, csak "látja", "hallja" a szomszédot, ismerőst, barátnőt, rokont. Nekem egyenlőre még 1 van, de szeretnék én is kiskorkülönbséggel amint lehet 2.-at.

Azoktól kérdezem elősorban, akik a fenti kategoriában tartoznak, h véleményük szerint mi jobb a gyereknek?1,5- 2 évesen elmenni bölcsibe, úgy hogy délután 2-3 órára látja csak az anyját, vagy akár 3,5 éves korig otthonmaradni, úgy hogy "osztozik" az anyán a kistesóval?



2017. ápr. 14. 11:58
1 2 3 4 5
 31/43 A kérdező kommentje:

A bölcsöde igenis egy szükséges rossz. Ez nem csak az én véleményem, hanem szakembereké is. Van persze elenyésző számban pár kivétel, akik tényleg igénylik már ilyen kis korban is a gyerektársaságot, de a legtöbben azért adják be a gyereket, mert muszáj.

Vagy mert saját maguk fáradtak bele az otthonlétbe, mennének vissza dolgozni, emberek közé, (én ezt is megértem), és ezzel nyugtatják magukat, h ott a gyerekenek igenis jó. Egy nagy frászkarikát.

2017. ápr. 14. 15:31
 32/43 anonim ***** válasza:
77%

De most mond már meg, hogy te honnan gondolod, hogy a gyerekeknek rossza a bölcsi? Ott dolgozol és ezért látod? Akkor tegyél ellene! Ha meg nem, csak te ÍGY KÉPZELED EL ÉS EZT HALLOD, akkor inkább ne próbálj meg róla ilyen szinten véleményt formálni. Te csak ezt GONDOLOD, mivel sem a gyereked nem jár, se te nem látsz bele egy bölcsi mindennapjaiba. Egyes "szakemberek" azt mondják rossz, míg más szakemberek szerint ez nem rossz. Hallottad a léböjt kúráról szóló vitát? Az egyik orvos esküszik rá, a másik lopásnak nevezi. És mind a kettő SZAKEMBER. Az tudja, aki kipróbálta, hogy NEKI milyen. Neked fogalmad sincs róla, hogy ott hogyan érzik magukat a gyerekek, te csak gondolsz valamit. Erre alapozni bármit felesleges, mert nem látod át.


Amúgy meg az egy másik kérdés, hogy mi a jobb? Egy 2 éves gyerekkel feszültnek lenni mondjuk napi 11-12 órát vagy pedig nyugodtan és türelmesnek lenni vele 6-7 órát. Szerintem egyértelmű. Az, hogy nem mindenkit elégít ki 3 éven át egy gyerek társasága, egyénfüggő, meg az is, hogy ezt hogyan kezeli.

2017. ápr. 14. 15:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/43 anonim ***** válasza:
79%

A gyereknek a 3., szerinted csak kiváltságosoknak járó opció a legjobb.


Otthon az anyjával az óvodakezdésig kistesó nélkül.


A GYES ugyan kevés, de a második gyerek sincs ingyen. A difi amivel többet kapsz, ha kis korkülönbséggel szülsz, rögtön el is fogy legkésőbb a második második évében. Onnan csak 1 gyed + 1 gyes, de nem 1, hanem ugyebár 2 gyerekre, ami pont olyan helyzet anyagilag, mintha az elsővel maradnál 3 évig.


Az okfejtésed tehát ott bukik, hogy aki a 3 évet nem engedheti meg, annak a 2 kicsit se kéne bevállalnia, mert nem jövedelmezőbb, ellenben sokkal fárasztóbb.


Nem vagyunk gazdagok, de nem megy 2 évesen bölcsibe, mert nem érdeke, többet fejlődhet szerintem velem itthon. És nem lesz kistesója rögtön.

2017. ápr. 14. 16:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/43 A kérdező kommentje:
2017. ápr. 14. 18:22
 35/43 anonim ***** válasza:
79%
Nem értem mi ezzel a baj. Ők így gondolják és kész.
2017. ápr. 14. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/43 anonim ***** válasza:
100%

Rossz kérdést linkelsz, mert ott eleve az a kérdés, hogy ha nagyon kellene a pénz.

Éhezés vagy bölcsi, nyilván bölcsi.

Fodrász, kozmetikus, kondibérlet, szoli, márkás ruhák, nyaralás... ha csak ennyit nyerünk a bölcsivel, akkor kösz nem.

2017. ápr. 14. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/43 A kérdező kommentje:
Azért linekeltem, mert egy bölcsiben dolgozo is kommentelt.
2017. ápr. 14. 20:50
 38/43 anonim ***** válasza:
55%

Kérdező:


NEM szükséges rossz a bölcsöde, akkor sem, ha odaírod, hogy "igenis". Azokban az országokban (és ez a világ sokkal nagyobb része), ahol nem akarják eldugni a nők munkanélküliségét, ott nincs 3 év otthonlét. És a gyerekeknek semmi bajuk, sőt.


Ezek tények. Semmi nem indokolja a 3 év gyest a gyerek szempontjából, sem pszichésen, sem fejlődéslélektanilag. A más kérdés, hogy ki hogy DÖNT.

2017. ápr. 15. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/43 anonim ***** válasza:
57%
Mennyire igazad van utolsó!
2017. ápr. 15. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/43 anonim ***** válasza:
39%

Bölcsiben dolgozom, ezért hiteles amit mondok.

Szegény állami bölcsi. A játékok olyan régiek, hogy még nekem is ilyen játékaim voltak (20 évesek). 32 gyerekre van 1 (!!!) wc és egy pelenkázóasztal. Egyre több az erőszakos és magatartászavaros gyerekünk. Pici helyre vannak bezsúfolva a gyerekek, egyfolytában sírás, lökdösődés. Alig van gyerek aki szépen eljátszik, és nem a többieket kergeti/bántja. A gyerekekre nem jut megértő figyelem, mert arra figyelünk egyfolytában, nehogy valami baleset történjen velük.

Ez egy teljesen átlagos állami bölcsi. Szerintem nektek idealizált képetek van a bölcsődékről, ami max. a magánbölcsikre igaz.

Ha a fent leírtak szerintetek jót teszenk a gyereknek, akkor csókoltatom kezetek-lábatok.

2017. ápr. 15. 22:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!