Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Mit csináljak, ha erőltetik...

Mit csináljak, ha erőltetik rám a gyereket, de én nem akarok vele lenni?

Figyelt kérdés

Az unokatesóm, most 7 éves.

Amíg kicsi volt, és én is kisebb voltam, sokat voltam vele, vigyáztam rá. Viszont az utóbbi pár évben nagyon elvadult, nem is igazán lett nevelve, borzasztóan hisztis. Pl. ha nem azt játszom vele, amit szeretne, odajön és arcon köp, belém harap, stb. Nyilvános helyre a szülei nem is járnak vele, merthogy ordít, ha nem az van, amit ő akar és ők nem égetik magukat...


Viszont a kislány folyton kérdezi, hogy mikor jöhet hozzám, mikor alhat nálam, mikor viszem el valamerre. És én ezekre nem tudok mit mondani...

19 éves vagyok, kb kéthetente 2-3 napot vagyok otthon. Olyankor szeretnék a barátaimmal lenni, vagy a barátommal aludni, nem egy kis akaratos hisztériára vigyázni, szórakoztatni. Mama ilyenkor próbál kisegíteni (nála laknak, szóval az esetek 90%-ában ott van), hogy majd ha ráérek kicsit jobban, nem lesz vizsgaidőszak, stb. A nagynéném erre meg mondja, hogy 'mindig csak ez a majd, majd, majd, aztán sosem lesz belőle semmi". Pedig múltkor elvittem az unokatesómat fagyizni, akkora cirkuszt csinált, mert nem engedtem, hogy 5 gömböt kérjen, hogy a földön fetrengett mindenki előtt...

Ma is felhívott a nagynéném, hogy beadják a napszemüvegemet, amit tegnap náluk felejtettem. Mondom oké. Nyitom ki az ajtót, már hallom, hogy a gyerek ordít, mert itt akar maradni. Erre ahogy kinyitom, se köszönés, se semmit, hanem a kezembe nyomja a gyerek kezét, hogy itt hagyja kicsit, mert dolga van, nem baj?! Mondtam, hogy hát nekem tanulni kéne, meg mindjárt ebédelünk, erre hogy csak egy fél óra... Aha, most vitte el, 3-kor, merthogy gyorsan megfőzte az ebédet, meg elszaladt venni pár dolgot még.


Borzasztóan kellemetlen, hogy minden találkozáskor kérdezi, hogy mikor alhat nálam és mégsem mondhatom, hogy soha.


2018. máj. 19. 16:24
 1/10 anonim ***** válasza:
99%

Miért be mondhatnád hogy soha? Ha meg te is akarsz rá vigyázni, nem értem mire fel a felháborodás.


Esetleg ultimátumot is adhatsz, hogy a következő alkalommal, ha nem viselkedik, az volt az utolsó, és ezt tartsd is be.

2018. máj. 19. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%

Ingyen szitternek használnak.


Mondj nemet neki határozottan, másként nem fog menni. Ne légy nyuszi, most konkrétan kihasználnak téged.

2018. máj. 19. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%

Nyugodtan mondj nemet, sőt indokold is, hogy azért mert egy neveletlen gyerek.


De azt is megteheted, hogy amikor nálad van akkor szigorú szabályokat tartatsz be vele következetesen. A gyerekek nem ostobák tudják kinél mit engedhetnek meg maguknak, hamar megtanulná, hogy nálad viselkedni kell. Az anyjával meg azt csinál amit akar..


Sajna szerintem is kihasználnak,fejére nőtt a gyerek és próbálja lepasszolni hogy legalább két órán át csend legyen körülötte.

2018. máj. 19. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
91%

Kihasználnak, mert nem tud mit kezdeni a viselkedési zavaros kölykével.

Határozottan állj ki magadért!

Ingyencseléd vagy csak...

2018. máj. 19. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
100%
2 gyerekes anya vagyok, mégis azt mondom: mondj nemet! Mondd el hogy tanulnod kell, és azt is amit leírtál. Hogy nem fogad neked szót, hisztizik, amíg ez nem változik, nem vigyázol rá.
2018. máj. 19. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
Epp uvolt a gyerekem torka szakadtabol, mert nem az van, amit o akar. Szerintem is vezess be kemeny szabalyokat, ha nalad van, es ha bombol az 5. gombocert, akkor egyet se kapjon. Vagy mondd meg, hogy a viselkedesevel nem tudsz mit kezdeni, majd johet, ha mar megneveltek.
2018. máj. 19. 17:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%

állj a sarkadra, te lány, mert így nagyon kihasználnak!!


nem baj, ha megsértődnek, az ő bajuk! te viszont megszabadulsz a problémától!


az élet kemény, meg kell tanulnod néha nemet mondani, íme itt az első alkalom rá.

majd írj, hogy sikerült, drukkolok! :)

2018. máj. 20. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%
Az egyik legnehezebb dolog az életben megtanulni nemet mondani. Gyakorolgasd!
2018. máj. 20. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Állj a sarkadra és mondd el azt, amit ide is írtál.
2018. máj. 20. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
100%

Megmondod határozottan: NEM vigyázok, és kész.


Onnantól pedig le kell őket szarni és ha muszáj, ignoráld teljesen a rokonokat.


Az más kérdés, hogy én vágtam már szájba azért az félöcsémet, mert arcon köpött. Halálra nem érdekelt az anyja vergődése meg apám kiabálása, hogy "milyen szemét vagyok".

Nekik is megmondtam, hogyha megint leköp újra szájon kenem, úgyhogy elkezdhetik nevelni.

2018. máj. 25. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!