Nem bírok a kisfiammal. Más is van hasonló helyzetben?

Fix ideje legyen naponta ami csak az övé anyával. Igy mindig tudni fogja hogy mikor jatszunk tornázunk stb, mert nekem figyelemhianyosnak tűnik

Ha ez megvan es nem fáradt akkor tudnak viselkedni hivatalokban is, persze nem orákon át

Mintha a fiamat írtad volna le aki rászállt a nagytesóra. A nagy 9 éves nagyon nyugodt jelenleg az olvasással ismerkedik. A kicsi nem bírja elviselni a nagyot. Ha ebédelünk üvöltve hisztizik a nagy ne legyen ott. Sajnos az apjuk ezt rosszul kezelte, engedett a kicsinek. A nagyobbat engedte a tv előtt enni. A kisebb vérszemet kapott és nem tűri meg a tesót. Autóban csapkodja a bátyját, strandon véresre harapta a lábát mert együtt ültünk le enni.

Nem tudom már ezt hogy kezelni, belebetegszek

Voltunk ennyi idős korában. Aztán átlendültem a holtponton és már nem érdekel, ha 4 kosár játékot kiborít. Egyébként megunta. Szerintem azért is csinálta, mert kiakasztott vele. Amúgy kerek 1 évvel idősebb most.

Apró észrevétel: miért nem együtt esztek hárman?

Nekem amúgy totál más természetű a fiam de a lényeg ugyanaz, vele se lehet menni sehova. :D sztk-ban a pelenkázószekrény ajtaját akarta csapkodni és kiborult; mert nem hagytam. Ha túl sok a korlát, teljesen kiborul. Ha túl szigorúan szólok rá, kiborul. Nála tényleg a türelemmel megyek a legtöbbre, meg ha nem korlátozom agyon. Szóval mióta ezekre odafigyelek, sokkal könnyebb de idegen helyen mindig borzasztó a viselkedése.

Kisfiam most 6,5 éves. A rendetlenség nálunk is a mai napig fennáll. Ahogy előttem írták, én is beletörődtem már, hogy egy ideig nem lesz ez másképp. Sokat kell magyarázni, beszélni. Ma már kb. 4-5 éves kora óta

azért be lehet vonni a fiam is a takarításba, rendrakásba, aztán együtt gyönyörködünk a szép, rendes szobájában.

Sokszor, ezerszer el kellett mondanom, hogy nem szép és kényelmetlen dolog a rendetlenség, ne hagyja szét a dolgait. Látszólag úgy tűnt, hogy nem veszi, nem érdeklni aztán lassan láttam rajta, hogy kezdi érteni. Nem egyszer történt, hogy a széthagyott játékra véletlenül ráléptünk, aztán ment a sírás, hogy tönkretettük a játékát. Akkor elmagyaráztam Neki, hogy ha a földön hagyja a játékait, akkor ne csodálkozzon, hogy tönkremegy, mert járás közben nem feltétlenül a földet nézzük, ha elpakolta volna, akkor nem ment volna tönkre a játék sem, eggyel több indok a rendtartásra .... Volt olyan is, hogy hirtelen megjelent egy kis barátja az anyukájával, csak szülinapi meghívót hoztak, de akkor is jól esett volna behívni őket, inni egy Cappuccinót, beszélgetni, míg a gyerekek játszanak... De hát akkora volt a káosz, hogy nem mertem Őket behívni :-) Akkor is elmondtam, hogy ha most rend lett volna, akkor most be tudtuk volna Őket hívni és nem lett volna kellemetlen a helyzet. Néha a szomszédok is átjönnek valamiért, akkor is az előszobában állunk meg, pedig ott sincs valami rend :-) Folyton szabadkozok a rendetlenség miatt, szégyellem is. Tapasztalataim alapján azt javaslom, hogy egy kisebb dologgal kezd. Pl. gyere szedjük össze együtt a kockákat. Aztán, ha segít, dicsérd meg, nagyon fog neki örülni. Aztán, ha a kisebb feladatokat megérti, megcsinálja, akkor jöhet egy kicsit több feladat. Szépen lassan, fokozatosan. Nálunk ez bevállt, bár még nagyon nem az igazi. De már látom a fejlődést.

Az én kisfiam is nagyon keveset van el egyedül. Mi is sokat játszunk vele, sokszor több órát is. Itt azt csináltam, hogy csak percekre rohantam ki, valamit csinálni. Ekkor kisebb feladatokat adtam Neki, pl. hogy keresse meg ezt-meg ezt a kockát, vagy a puzzle darabot és mire megtalálja, már újra itt vagyok. Vagy építsen egy kicsi házat, ablakkal, ajtóval... Így mMindig kicsit tovább tudok távol maradni, lassan, nagyon lassan, de azért ezzel is haladunk. Sokszor türelemjáték az egész. De idővel majd megérti, elfogadja, hogy Neked is vannak dolgaid, nem lehet egész nap csak játszani, mert akkor nem lesz ebéd, tiszta ruha, jófej anya :-))

És arról nem is beszéltél, hogy magadra így nem is marad időd, energiád. Pedig az is nagyon fontos lenne, hogy Neked is legyen szabad időd.

Kb. egyébként most van az, hogy egyedül el tudok menni a WC-re. Ez komolyan furán hangzik, de eddig annyira igényelte a fiam a társaságot, hogy még WC-re sem tudtam elmenni. Folyton rámnyitotta az ajtót, ha bezártam, dörömbölt, ordított. Ordításról jut eszembe, hiszti: hogy egyszer a hajmosásnál (amúgy rendszeresen) úgy ordított, hogy a szomszédok majdnem kihívták a rendőrséget, gyerekbántalmazás gyanúja miatt. Ekkor kb. 4 éves lehetett. Véletlenül hallottam meg az egyik szomszéd gyerektől, hogy a 1-2 szomszéd a lépcsőházban gyülekezett és azon tanakodott, hogy kihívják-e a rendőrséget. Nem volt éppen kellemes.

Szóval az engedetlenség és a rendetlenség, valamint a hiszti és dac még el fog tartani egy ideig, éppen ezért sok türelmet, kitartást és erőt kívánok Neked és minden jót :-)