Olyan anyukákat kérdeznék, akik megunták az örök igazságosztó szerepét: mi történik akkor ha a vitákat ráhagyjuk a kisgyerekekre? Ha azt mondom: oldjátok meg egymás közt? Működik az ilyen hozzáállás?

28 éves vagyok, annak idején mi így lettünk nevelve a testvéreimmel. Persze amíg nagyon kicsik voltunk, még iskola előtt, anyu segített rendet teremteni, de utána már inkább ránk hagyta.

Nem azt kommunikálta, hogy nem érdekli, hanem azt, hogy ez kettőnk közt gond, ezt nekünk kell megbeszélni. Persze függ a témától is. Ha egymást fenyegeti a két gyerek késsel, értelemszerűen nem szabad rájuk hagyni, de ezt te is tudod. :D

Szóval tudtuk, hogy anya látja a gondot, de a mi dolgunk megoldani. Ezzel elég jól együtt tudtunk élni. Később se lett gond ebből, sőt, szerintem jobb a probléma megoldó készségünk mint néhány korunkbelinek.

Nem

Akkor a sértett fél mindig azt modnja h a másiknak adtam igazat

Aztán rám is haragszik.

A vita ugyanannyi ideig tart, de általában mi szülők rosszabbul jövünk ki belőle

Anyám mindig igy okdotta meg, mikor nagyobbak voltunk.

Azt mondta mindig, ne akarjátok, hogy én tegyek igazsagot köztetek, mert rosszabbul jartok. Persze mikor öltük egymást, közbeszolt. Ha valami tárgyon vesztünk össze es nem birta a balhet, elvette.

Azota már felnőttunk 32 vagyok öcsém 25, de meg tudjuk oldani a nézetelteréseket.

Ez helyzetfüggő, és a gyerekek nemétől, életkorától, adott esetben fizikumától is függ (ha pl az izmosabb hajlamos evvel visszaélni).

A szakmámban ebben van némi eltérés a pedagógusok között, van, aki nagyobb fokban hagy önállóságot pl a gyerekek egymás közti interakcióiban is, van, aki kevésbé látja megalapozottnak.

Ebben nem lehet recept szerűen kategorizálni, hogy mikor miben hol a határ, mikor avatkozzak vele és mikor mibe ne.

Rárezni kell, de ehhez jó, ha tanul az ember gyermekpszichológiát, pl mert segít megérteni az életkori sajátosságokat (tehát ami közös az adott korúakban), és ez segít abban, hogy amikor konkrét helyzet van, esélyesen a lehető legmegfelelőbben reagáljak a gyerekekre.

A lényeg a kérdésre:

attól függ.

Nagyon helyzetfüggő, ahány helyzet, annyiféle.

Az egyikben rájuk hagyom, a másik szituban részben beavatkozom, a harmadikban teljesen átveszem az irányítást, pl az erősebb gyerek terrorizálja a kicsit.

Figyelni kell rájuk és ráérezni, mikor mit megfelelő lépni.

Rájuk lehet hagyni, de valószínű, hogy moderálnod kell a vitát. Mindkettőnek éreznie kell, hogy megérted, és komolyan veszed a sérelmét. Segíteni kell, hogy hallgassák végig egymást, értsék meg, hogy a másiknak mi a problémája az adott helyzettel, a vitatkozás közben ne sértegessék egymást. A te nyugodt közbevetéseid, a gyerekek érzéseinek megfogalmazása "az bánt, hogy ...." Rosszul esett, amikor...", "Fájt neked...", "annak örülnél...." segít nekik kompromisszumra jutni.

Ha egyszerűen rájuk csukod az ajtót, jó eséllyel azt tanulják meg, hogy az erősebb, vagy az ügyesebben manipuláló győz, nem pedig a közös , konstruktív megoldáskeresésre neveled őket.