Van itt olyan kismama, aki úgy döntött, hogy örökbeadja nem kívánt terhességből születendő babáját abortusz helyett?

Ismerek ilyet...

Nyílt volt

Sikerült nagyon jó szülőket találni

Anyukám.

4en voltunk testvérek, több gyereket nem akartak semmiképpen. Aztán mégis úgy alakult, hogy anya terhes lett. Mivel abban a korban volt, hogy már nem volt rendszeres a havija (45volt akkor és akkor már klimaxolt), nem gondolt gyerekre. Mire elment dokihoz, mert valami nem jó, addigra 13hetes terhes volt, nem vetethette el.

Egy alapítványtól kért segítséget. Ők találtak is szülőket a gyereknek, anya a szülés elött találkozott velük 2szer. A kórházban már nekik adták a gyereket. Mivel nem szerettük volna, nem tartjuk a kapcsolatot velük, hogy hogy van. 18éves koráig elvileg nem mondhatják el neki, hogy pontosan ki az anyja, csak hogy örökbefogadták.

2!

Később sem mondhatják el neki. A gyereknek ahhoz lesz joga, hogy a gyámhivatal segítségével felvegye a kapcsolatot avérszerinti szülővel, aki ezt vissza utasíthatja. Semminadatot nem fognak a gyereknek kiadni, a törvény védi a vérszerinti szülőt.

5!

Hülyeséget mondott. Csak és kizárólag a gyámhivatalok keresztül lehet kezdeményezni a kapcsolatfelvételt. Semmi adatot nem adnak ki a gyereknek. Az anyat/apát értésitől arról, hogy a gyerek fél szeretné venni vele a kapcsolatot, az pedig dönthet úgy, hogy nem akarja. Ilyen esetben a gyereket értésitik arrol, hogy a vérszerinti szülő nem kívánja a kapcsolatfelvételt. Megegyszer, a törvény az orokbeadot védi. Senki sem viccből mond le a gyerekéről, ez iszonyatos nagy döntés és teher, millióból ha egy az, aki kész arra, higy valamikor a gyereke a szemébe nézzen és megkérdezze, miért dobta el. A többség nem érti, hogy ez colt akkor a jo dontes és hogy bizony a gyerek erdekeit nézte, nem csak önmagát.

#7 Örökbefogadó vagyok egy óvodás gyermekkel, és nagyon félek attól, hogy hasonló érzései vannak a gyermekem szülőanyjának. Mindig lelkiismeretfurdalással gondolok arra, hogy az ő élete komoly traumája az, ami az enyémnek a kiteljesedése. Meggyőződésem, hogy ha minden nő teljes egzisztenciális biztonságban élne, egy szerető férjjel az oldalán, senki sem adná oda a kisbabáját másnak, hogy nevelje fel. És ez nagyon zavarbaejtő gondolat, mert akkor az örökbefogadások azért léteznek, mert lézenek szörnyű emberi sorsok: nyomorban élők, diktatórikus családban élők, elhagyott, sérült, depressziós nők és lányok, és még sorolhatnám. Épp elég rossz nekik, erre még a gyereküket is oda kell adják, ahelyett hogy segítséget kapnának a felnevelésükhöz. Ha tudnám, hogy az örökbeadó azért adta örökbe a babáját, mert nem szereti a gyerekeket, nem akarna az anyja lenni még ideális körülmények között sem, és ő gyerek nélkül boldog, akkor nyugodtabb lenne a lelkem. De azt hiszem, ilyen sajnos nincs...

Szóval 7-es, nagyon sajnálom a veled történteket. Ne utáld magad, sem az örökbefogadó, sem a gyerek nem utál, ez egészen biztos. Azt tetted, amit csak tehettél abban a helyzetben. A körülményeid voltak szörnyűek, nem te.

"Meggyőződésem, hogy ha minden nő teljes egzisztenciális biztonságban élne, egy szerető férjjel az oldalán, senki sem adná oda a kisbabáját másnak, hogy nevelje fel. "

Ez egészen biztosan nem igaz. Sokan vannak olyanok, akik nem akarnak egyáltalán gyereket, mindegy miylen a háttér.