Fogadnátok örökbe gyereket?

Nem, akkor sem ha nem lehetett volna sajátom.

Mondjuk amikor mi gyereket akartunk, első hónapban terhes is maradtam, nem számítottam rá ilyen gyorsan.

Mindig is csak egy gyereket akartam, egy kislányt. Megadták az égiek. :)

Mostmár 36 évesen meg értelemszerűen se sajátot, se semmilyet.

De mondom, tőlem távol áll az örökbefogadás. Nem tudnám másét nevelni, nem tudnám úgy szeretni, mintha 9 hónapig bennem növekedett volna.

Nekem ez az egyetlen lehetőségem (lenne) az anyaságra, de nem tudom, valahogy "nem látom magam" örökbefogadó szülőként... (mondjuk, annyiban tárgytalan a téma, hogy mivel senki nem vesz feleségül a meddőségem miatt, nincs, aki örökbefogadna velem, az új szabályozás értelmében egyedülállóként nem fogadhatok örökbe :/.)

Először is, a procedúra. Könyékig vájkálnak az ember magánéletében, lelkében-testében, otthonában, pénztárcájában. Nem vagyok kíváncsi rá, hogy random ügyintézőknek mi a véleménye a párválasztásomról, a lakásom elrendezésétől és a falak színéről, valamint magyarázkodni sem szeretnék, hogy miért pont (csak) olyan korú, egészségi állapotú, származású gyereket tudok elfogadni, amilyet.

Másodszor, tartok a gyerek genetikai és lelki "csomagjától". Egy pici újszülött lutri, milyen természetet, hajlamokat, egészségügyi kockázatokat örökölt, milyen hatással volt rá esetleg a szülő nő terhessége alatti drog-és/vagy alkoholfogyasztása; esetleg nem vérfertzőséből született-e. Nagyobb gyerek nyilván nem véletlenül került/ragadt állami gondozásba(n). Ha nagyobb gyerekként kiemelték a vér szerinti családjából, azt okkal tették, valószínűleg komoly lemaradása van a fejlődésben és a szocializációban, amit ki tudja, mennyi idő behozni? Vagy mi van, ha súlyosan bántalmazták, molesztálták, és olyanokon ment keresztül, amit egy felnőtt se bírna ki ép ésszel? Vagy egy nagyobb gyereket mennyire viselné meg, ha kiszakítanánk a megszokott környezetéből és nevelőszüleitől? Hogy tudnám így 0-ról felépíteni a bizalmat, kötődést? Azt sem tudom, hogyan lehet bizalmat és kötődést kialakítani egy "idegen" gyerekkel, főleg egy nagyobbacskával, el tudnánk-e fogadni egymást egymás szülőjének-gyermekének? Később képes lennék-e jó pofát vágni, ha meg akarná ismerni a vér szerinti szüleit, és őszintén támogatni őt a gyökérkeresésben? (Ami tuti, hogy a negédes "te a szívemből születtél" mondatot képtelen lennék kiejteni a számon, valamiért forog tőle a gyomrom.)

Harmadrészt, a társadalom reakciója. Bárhogy is kapálóznék, hiába szeretném szívből a gyereket, hiába nem mondanék le róla soha, nem bántanám, nem hanyagolnám el, ha a társadalom akkor is azt a nőt tekinti "igazi" anyjának, aki ezeket megtette vele. Plusz a "kijön a vére", "jajjj, de önzetlen vagy, én soha nem lennék erre képes", a "mennyiért vetted (sic!)", kommentekből sem kérnék, nem beszélve arról, hogy én is és a gyerek is csak sajnálkozást, lenézést, értetlenkedést kapnánk, amiért nekem "nem lehet /igazi/ gyerekem", őt meg "szegényt eldobta az anyukája, és örökbefogadták, szerencsétlen, sanyarú sorsú kis árva, de rossz neki, hogy velem kell élnie, nem azzal, aki lemondott róla/bántalmazta, stb.".) Ha pedig ráaádsul nem is hasonlítana rám külsőre (vagy az apjára - ha lenne férjem), akkor meg mindenhol kapnánk a furcsa nézéséket, összesúgásokat a hátunk mögött.

Szóval összességében részemről minden ellene szól, bár a gyerektelen jövőkép is borzasztó nyomasztónak és értelmetlennek tűnik. Áh, sehogy sem jó, egyik sem az én utam :'(

22-es válaszolónak!

Megértem az álláspontodat és nem szeretném megváltoztatni a gondolatodat, csupán csak szeretném egy picit megcáfolni amiket írtál, mivel egy 4 éves örökbefogadott kislány boldog édesanyja vagyok. Persze a rendszer mindenhol más, ahogyan a tapasztalatok is, de leírom hogy nálunk ez hogy ment.

1. Magánéleti kérdések: engem személy szerint 1 feltett kérdés sem zavart. Persze ennek nyilván az volt az oka hogy a férjemmel nagyon szerettünk volna gyermeket, így úgy voltunk vele hogy néhány egyszerű kérdéstől nem fogunk megfutamodni. Alapvetően semmi olyat nem kérdeztek ami ne kapcsolódott volna egy örökbefogadási procedúrához, tehát releváns kérdéseket kaptunk. Azzal a hölggyel, aki kérdezett tőlünk soha többé nem találkoztunk, tehát ha esetleg valami kínosat mondtunk volna (amit amúgy sem tettünk) akkor sem lett volna baj.

2. A lakásunk alapvetően rendezett, nem volt probléma megmutatni az ügyintézőnek. A gyerekszoba már ki volt alakítva alapból is, mindent rendben talált, gyorsan ment az egész. Falszínekről szó sem esett. (Bár eleve világos színűek a szobáink, tehát itt sem volt lehetőség belekötni semmibe)

3.senki nem köt bele abba, hogy milyen gyerkőcöt szeretnél. Ha azt mondod hogy egészségeset, akkor sem fognak rád szúrós szemmel nézni, hiszen a legtöbben ilyen csemetére vágynak.

4. A baba egészségi helyzetét tekintve sok dologgal egyetértek veled, a lutri valóban jó kifejés. Azonban a saját példámból, illetve a környező örökbefogadó családokat nézve én azt gondolom, hogy egy gyermek viselkedése inkább a felnevelő szüleitől függ, mintsem a biológiai szüleitől. Nyilván most arról beszélek amikor pici korban kerül az örökbefogadóihoz a gyermek. Te neveled őt, és mivel a te mintádat látja, így ahhoz fog alkalmazkodni. Lehet hogy lesznek benne negatív hajlamok, de mivel nem lát a közvetlen környezetében olyat, aki hasonló hajlamokkal rendelkezik, így nem fogja ezeket művelni. Az egészségügyi hátteret alaposan kivizsgálják, a mi lányunk egy köteg orvosi papírral érkezett hozzánk, pedig egészséges volt.

Én személy szerint támogatnám a gyermekemet, ha úgy döntene hogy meg akarja ismerni a gyökereit. Mindezt azért, mert nincs mitől félnem. Nem titkolom a lányom előtt hogy őt örökbe fogadtuk, persze nem is mondom el neki napi szinten de tud róla. Viszont én és a férjem voltunk ott mikor kimondta az első szavát, mikor elindult, mikor oviba ment, a legtöbb első élménye velünk volt. A biológiai anyja csupán annyit tett hogy megszülte, más kapcsolatuk nincs. Miért akarna a gyermekem egy vadidegen nőt választani, mikor semmi kötődése nincs hozzá?

A nagyobb gyerkőcökkel nincs tapasztalatom, arról nem tudok mit mondani.

5. A társadalmi reakciókra pedig csak annyit mondanék, hogy egy árva rossz szót sem kaptunk. Nyilván nem mondom el boldog boldogtalannak a sztorinkat, csak azok tudják akiknek kell és közülük sosem kaptunk lenézést vagy ilyesmit. Ellenben azt nagyon sokszor hogy ez a kislány a legjobb helyre került 😊

Nagyjából ennyi, egyáltalán nem kioktatásnak szántam ezt, csupán mint érintett leírtam a véleményem.

#22, én megértelek, de kicsit eltúlzod ezeket, azt hiszem. Zavaros életem során lett két örökbe fogadott és két"természetes" gyerekem.

A genetika...szerintem e dédszüleid nevét sem ismered, nem hogy azt, hogy volt-e magas vérnyomásuk, vagy rákjuk. S az még csak három generáció.

Az emberek meg furcsák, néha gonoszak,de hát szerintem azt is észrevetted már. A gyerek bizalmát könnyű elnyerni, egyszerűen szeretni kell, bárhogyan is került hozzád.

62f