Ovónőkkel,tanító,napközis,stb vannak rossz élmények?magaddal vagy gyerekeddel?

Oviból arra emlékszem, hogy utáltam aludni, és mindig kikéredzkedtem pisilni, aztán a folyóson lődörögtem, hogy ne kelljen visszamenni. Rájöttek, többet nem engedett ki a dadus, aztán tényleg kellett, és bepisiltem. Akkor meg jött a megalázás. Anyámnak persze azt mondták nem szóltam. Meg vigyen el orvoshoz, mert túl sokat járok wc-re. Egyébként másra nagyon nem emlékszem, csak hogy utáltam oviba járni, de nagyon. Ahhoz képest meglepett, hogy a gyerekeim szerették.

Suliról inkább nem írok, könyveket lehetne.

Egyetlen egy esetre emlékszem, amit igazán már csak anyaként értettem meg mikor már én is sokat olvastam a fejlődésről, meg az esetleg neurológiai problémákról.

Utáltam rajzolni, láttam, tudtam, hogy nincs hozzá tehetségem. Így nem tartozott a kedvenc elfoglaltságaim közé. Egy alkalommal azt mondták mindenki rajzoljon amit szeretne. Mindenki képeket rajzolt, kutyát, családot... ilyesmiket. Én meg csak úgy firkaltam bele a világba. Háromszögek, körök, négyzetek.. egymásra halmozva, kiszinezve. Kérdezték miért ezt rajzoltam, mondtam, hogy mert ez esett jól... láttam ahogy két óvónő összenéz és fintorog. Amolyan "ennek nincs ki mind a négy kereke" módon. Nagyon rosszul esett. Nincs nagyon más emlékem az oviból csak ez az egy. De így anyaként azt gondolom ott eldöntötték hogy hülye vagyok 😁

Dajka vagyok, de gyerekkel, szülővel mindig tisztelettel normálisan beszélek. Persze nem mondom hogy néha nem durran el az agyam mert vannak olyan szülők hogy borzalom.

Gyermekkori emlékem nekem az maradt meg hogy velem sosem játszott úgy a dajka néni ahogy most én a gyerekekkel, olyan szeretettel.

Cipőfűzéssel nekem is gondom volt, így megmaradt egy olyan eset, mikor közölte az óvónő, hogy nem köti be a cipőm.

Egyszer rosszul voltam és mondtam torna közben az óvónőnek, aki félre ültetett. Fél óra múlva mondtam neki, hogy szeretnék hazamenni, jobb lenne anyával. Erre leszidott, hogy neki nincs ideje telefonálgatni, üljök nyugodtan, majd jobban leszek. Nem tudom, hogy ezért-e, de mai napig ritkán szólok a környezetemnek, hogy nem vagyok jól.

Általános alsóban tüdőgyulladás gyanúval feküdtem otthon, aztán mikor mehettem újra az orvos azt javasolta, hogy egy-két napig még ne töltsem kint az ebéd utáni szünetet (napközi előtt 1,5-2 óránk volt kinti játékra). Napközis tanár meg az arcomba vágta, hogy tőle aztán üljek nyugodtan a büdös a teremben, mikor kiálltam az orvosi utasítás mellett.

Ugyanez a napközis tanítónő eröltette bele egy osztálytársamba az ebédet, aki 10 perc múlva ki is hányta.