Autista gyereket nevelők, ti szoktatok azt érezni hogy nem birjatok tovább ?

10-es vagyok. Amikor a 12 hetes genetikán mondták, hogy down-os lesz, sokat beszéltünk itthon róla. Úgy döntöttünk, megtartjuk. Az volt a végszavam, hogy inkább down-os legyen, mint autista...

Szerintem az is nagy probléma, hogy az embereknek, még az érintetteknek sincs semmi fogalma arról, hogy ha ismersz egy autistát, akkor egyet ismersz, mert mindegyik más.

Így utólag az a down-atui kijelentésemre visszagondolva én k*rvára mázlista vagyok, hogy az enyém rám néz, mondja, hogy szesze anya, bújik. De egy olyan helyzetben, ha a gyerek érzlmileh totál megközelíthetetlen, vagy ön és közveszélyes, azért az érthető, ha lelkileg megborítja teljesen a szülőt. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy a környezet lenéző, szülői képességeinkben megkérdőjelező hozzáállása mennyit tud ezen rontani. Mi csak dicséretet kapunk, hogy milyen gyönyörűen neveljük, de ehhez kell az, hogy az életem gyakorlatilag rájuk van áldozva, munka világáról kb 10 évig szó sincs, és bármilyen hülyén hangzik, de legfőképp az, hogy "tudok bizonyítani" az nt gyerekekkel. Sajnos ez van, ha csak auti van, marad a sajnálat/lenezés. És ez rendkívül szomorú.

Egyébként a fejlesztőnk mondta, hogy volt már olyan szülő, aki megköszönte neki a diagnózist, hogy végre nem azt gondolja ő mint anya, hogy a gyerek azért született, hogy őt kikészítse, hanem máshogy van huzalozva. De volt olyan is, aki 5 órát sírt, a gyereke olyan volt, hogy ment, és válogatás nélkül mindent lenyelt (autó, plüssmaci bélése, zsepi), az életük arról szólt, hogy a szájából szedték ki a dolgokat, de szó szerint mindent megevett, 0-24 felügyelet kell neki. Azért aki azt mondja, hog, imádja a gyerekét ilyen esetben....

Mi imádjuk a miénket, de ha kérdezik, hogy ez hogy van, akkor mindig elmondom, hogy ennek 2 fontos összetevője van: a mi szerencsénk, hogy ő ilyen módon érintett, és az ő szerencséje, hogy mi vagyunk a szülei. Ezt a szerencsét pedig nem lehet befolyásolni...

Ez egy nagy f*szság, hogy senki nem cserélné le a gyerekét! Ez egy anonim oldal, így itt le merem írni, hogy én bizony szívesen lecserélném... Pontosabban nem őt, hanem az autizmusát. Sokszor agyalok azon, hogy vajon milyen okos és ügyes gyerek lenne, ha nem nehezítené meg az életünket az autizmus. Így is nagyon cuki, nekem óriási mázlim van, mert a lányom egy szeretetgombóc. Szófogadó, nyugodt gyerek, nem agresszív, csak nagyon zárkózott és szorongó típus. Vajon mennyivel lenne másabb, nyugodtabb az életünk, ha nt gyerek lenne.

Pl. barátnőm legnagyobb gondja, hogy a mindenevő gyereke nem eszi meg a csirkehúst,csak a disznót. Ezen nagyon sokat tud rugózni, én meg boldog vagyok, mert sok-sok hónapnyi küzdelem után a lányom már 4 féle ételt hajlandó megenni. Ilyenkor érzem igazán, hogy mennyire mások vagyunk.

Neked csak annyit tudok mondani, hogy keress egy megértő barátot, pszichológust, akivel őszintén beszélgethetsz az érzéseidről és vegyél ki havonta 1 "szabadnapot", amikor apuka vigyáz a kicsire, te pedig elmész feltöltődni. Sokat fog segíteni! +1 tipp, figyelj a férjére is, tudom, hogy piszkosul nehéz, de fogadjátok egy talpraesett bébiszittert vagy vegyetek ki szabadnapot, amíg a kicsi oviban van és szökjetek meg egy sima ebédre vagy moziba. Valami olyan dolgot csináljátok, amit a "normális" időkben szerettetek.

Próbálj tudatosan arra fókuszálni, hogy ha te rosszul érzed magad, a gyereket csak még rosszabbul fog viselkedni. Nálunk 2-3 éves korában volt a mélypont, most 3,5 évesen már jobb. Vannak még hullámvölgyek, nehéz napok, de egyre több a jó nap. Ha pedig olyan súlyos eset a gyerkőcöd, hogy nem bírsz vele, akkor én a helyedben keresnék egy jó bentlakásos intézményt. Baromi nehéz döntés lenne, de én olyan önző vagyok, hogy nem rombolnám szét egy komplett család életét, csak azért, hogy mindenáron bízonyítsam a környezetemnek, hogy én képes vagyok egy súlyosan sérült gyereket felnevelni.

Mit teszel nap mint nap hogy jobb legyen? Nem a fejlesztésekre gondolok, hanem hogy te mit csinálsz vele otthon? Itt is és más autizmussal kapcsolatos kérdésednél is kerüloöd mint a tüzet ezt a témát. Nem elég az önsajnálatban vergődni, szedd össze magad és hozd

ki a helyzetből a legtöbbet.