Gyerekem eszi a taknyát?
Csak az írjon, akinek a gyerekénél volt ilyen!
Már elég sok mindent megpróbáltam, nem megy, gyakran titokban eszi, máskor meg nem is zavartatja magát. Most náthás, nagyon rákiabáltam mennyire undorító, kihúzta hosszúra majd be a szájába, amit művel, valami embertelenül gusztustalan, de ha nem náthás, akkor is bányássza, hogy megehesse.
Adtam már rá kesztyűt napközbenre, elmeséltem neki hogyan fogják kiközösíteni miatta, hogy beteg lehet tőle, meg volt véres/sebes is az orra miatta, mikor kapargatta, mert nem jött semmi, meg naponta mondom, mennyire undorító és totál lepereg róla, pedig másoknál észreveszi és megszólja őket(vagy nevetve meséli), mégis csinálja.
Nem érdekli, ha szólok, általában azt mondja, hogy "nem is" meg hogy "hagyjál", de gyakran fordul el, hogy elfordul, hogy megehesse, ha már egyszer rászóltam. Ha még csak túrná az orrát, de azért túrja, hogy megehesse. Ami még rátesz a dologra, hogy extrém válogatós gyerekről van szó, de a taknyát, azt bezzeg megeszi, és nem éhségből, most pl itthon van betegség miatt, benyomott 4 darab melegszendvicset, majd ezt. Épp ettünk, és már nem tudom befejezni az étkezést.
Tudom, hogy más lehet szorongás jele, de a taknyát nem úgy eszi, hogy nem veszi észre, hanem tudatosan csinálja, gyakran sunyul, hogy megehesse, bebújik a takaró alá, vagy eltakarja az arcát, miközben megeszi, tehát nem az van, hogy megfeledkezik magáról vagy kényszercselekvés lenne, úgy érzem ő meg akarja enni. Azt se mondja, hogy "nem tudom, miért csinálom", hanem "mert finom" szerinte. Most rendesen kiakadtam rá, mert ez nagyon látványosan undorító volt. Ép értelmű gyerek, fel kellene fognia, hogy van, ami nem fér bele. Állítása szerint a suliban nem csinálja, mert van annyi esze, de annyi bezzeg nincs, hogy egyáltalán ne csinálja.
Nem lesz baja tőle, ez nem okoz betegséget, emiatt ne aggódj. Teljesen jogos, hogy gusztustalannak találod, de úgy tűnik, a tiltás nem hat. Szóval próbáld inkább azt a szabályt, hogy
(1) mások előtt nem, vonuljon félre, ha orrot akar túrni,
(2) előtte kézmosás (a kezén levő kosztól lehet beteg),
(3) közben nem fogdosunk más dolgokat, és a végén kézmosás.
Sajnos az, hogy ennyire kiborítod magad a témán, csak ront a helyzeten. Valószínűleg könnyítené a megoldást, ha nyugodt maradnál.
en meg soha nem hallottam egyetlen orvos ismerosomtol sem hogy ez normalis.
manapsag sok szulo ha nem akar szembenezni azzal hogy a gyereke nem normalis valamilyen szinten akkor mindenfele hazug felmenteseket talal a szamara. en sose tettem ilyet ha a gyerekem valamilyen hibajara vagy fogyatekossagara valaki felhivta a figyelmemet.,
A mi gyerekorvosunk szerint normális. Ugyanaz az anyag van benne, mint a Bronchovacom kapszulákban, amit immunerősítés céljából adnak gyerekeknek, csak a saját taknyában azoknak a baktériumoknak a szétesett sejtfalát eszi meg, amik az ő közösségében köröznek.
Viszont 10 éves korra a legtöbb gyerek eljut addig, hogy ezt mások előtt nem csinálja. Maszturbálni is szokott a legtöbb gyerek, de 10 évesen azt se csinálják nyilvánosan, ha meg mégis, pszichológushoz szokás küldeni az érintettet, mert ez már problémát jelez.
Szerintem a szülő előtt demonstratív módon űzött takonyevés is ez a kategória. Amúgy jóban vagytok egymással? Akkor vajon miért nem hallgat a kedves "Légy szíves, ne csináld előttem, engem nagyon zavar" kérésre a gyermeked?
En is ettem kicsinek es tisztan emlekezek arra hogy ugy csinaltam h senki se lassa..
Majd oviba emlekszem alltam az asztalnal mikor fikaztam es kelleemtlenul ereztem magam
Azt nem tudom hogy kulso behatasra e vagy sem de vegul abba maradt.. ma mar nem csinalom 😂 de ha az en gyerekem csinalna igy ahogy a tied rahuznek a kezere az biztos
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!