Hogy kezeljem ha a saját családom utálja a gyerekem?

Oké, és a mamának körbe kellett volna csókolnia a gyereket, amiért beszólt neki?

Azt írtad, ő észre sem vette, hogy a rokonai távolságtartóbbak. Tehát nem lesz törés neki, csak téged izgat, és kivetíted rá.

Igaz már kétnapos a kérdés, de most találtam rá. Én átérzem a fájdalmadat. Saját fiam szintén mutatott ADHD-ra emlékeztető tüneteket óvodás korában. Ő soha nem kapott diagnózist, utólag kiderült, hogy nem is volt az. De a viselkedése ahhoz volt hasonló. Súlyos epilepsziás volt. Valószínűleg vagy a betegség, vagy a sok gyógyszer okozta a tüneteit. De a lényeg, hogy a család egy része nagyon nehezen viselte. Igazából azok, akik nem vérrokonok voltak. A sógorom és anyukám élettársa. Ebből sok kellemetlen helyzet született. Én nem találtam rá más megoldást, minthogy a lehető minimálisra csökkenteni a velük való találkozást. Ez sokszor komoly szervezést igényelt. Emlékszem egy esetre, mikor a Balatonnál nyaraltunk. Egy napra lejött utánunk anyukám az élettársával. A párja direkt kereste az alkalmat, hogy beleköthessen a gyerekbe, pedig mindössze öt éves volt. Olyan volt nekem az a nap, mint valami végtelen idegveszültség. Ha kijött a teraszra én gyorsan bementem a gyerekkel. Külön megebéldeltettem, hogy ne tudja az asztalnál szekálni. Elmentem vele ebéd után a tűző napon sétálni. És folyton az órámat figyeltem, hogy mikor lesz már négy óra, mikor indulnak haza. Ez persze nem megoldás volt, hanem elhárító mechanizmus. Megoldást sajnos nem tudok. Nálunk úgy oldódott meg, hogy "kinőtte" az epilepszát, abbahagyhatta a gyógyszereket és megváltozott a viselkedése. Tehát a gyerek változott, nem a környezete tanulta meg elfogadni. Tudom, hogy ezzel nem segítettem neked, csak azért írtam, hogy az együttérzésemet kifejezzem. Bár nálunk már sok év eltelt azóta, még mindig átérzem a fájdalmát azoknak a családi összejöveteleknek. Ezért pontosan tudom, hogy mit érzel. Szerintem a valódi ADHD is javul az életkorral. Esetleg próbálkozzatok kognitív viselkedésterápiával.