Magatartászavaros gyermekek szülei! Csak én vagyok vele úgy, hogy ha a gyerekért megyek az iskolába már előre gyomorgörcsöm van, lehet, hogy beképzelem, hogy a tanítónéni és köztem feszültség van a gyerek miatt?

Kedves Első Hozzászóló!

Tudom, hogy a jószándék vezérelt, amikor megírtad ezt a választ, de hidd el, hogy ez nem megoldás. Mi kipróbáltuk. Olyan osztályt nem lehet találni, ahol pontosan egyfajta súlyosságú és ugyanazon gonddal küszködő gyerekek vannak. Sajnos ezekbe az osztályokba ömlesztve kerülnek, és sok közöttük az olyan gyerek, aki tényleg kezelhetetlen és agresszív, emiatt nem fogadják máshol. Lehetetlenné teszi ez a helyzet a tanulást, pedig a hiper gyerekek amúgy jó eszűek.

A balul sikerült próba után újra normál osztályba íratam a gyerekemet, és megvívtam a harcunkat. Gondolj csak bele! Muszáj valamilyen szinten alkalmazkodnia, hiszen a valós életben sem fogják másként kezelni, mint a társait.

Hát voltak harcok bőven! Már az oviban elkezdődött. 6 hetes volt a kistesó, amikor rendkívüli szülőit hívtak össze a fejünk fölött. Ott elmondták a kedves szülők, hogy szerintük az ilyen gyerekek tüneteit a szeretethiány, elhanyagoltság okozza. Megvádoltak azzal, hogy nem gondoskodunk a gyerekünkről, nem játszunk vele, sőt, még játékai sincsenek. Az óvó néni pedig egyetértett velük.

Előfordult az is, hogy nagycsoportos ovisként hazafelé biciklizett a fiam, amikor 2 felső tagozatos leszedte a kerékpárról, és összerugdosta. Az ok? Előző nap, amikor érte mentem, szaladt elém, és véletlenül fellökött egy kislányt. Az Ő bátyjai verték meg. Az óvódavezető szerint nem szabad haragudni rájuk, mert csak gyerekek, a fiamnak meg amúgy is sok vaj van a füle mögött.

A helyi iskolával nem is próbálkoztam, a szomszéd városba írattam be. Nem titkoltam semmit, azt mondták, készséggel fogadják, de egy iszonyat lett belőle. A káosz akkor robbant ki, amikor a gyerekem arra kért, reggelente én is kísérjem be az osztályba, úgy, mint az egyik osztálytársát szokták. Az a kisfiú cukros volt. A tanító néni nem akarta megérteni, hogy amire annak a gyereknek fizikailag van szüksége, arra az enyémnek lelkileg. Kitiltott a teremből, és kezdődtek a cirkuszok. Odáig fajult a dolog, hogy mivel nem kísérhettem be, az első órát végigordította. Egy napon arra mentem vele reggel a suliba, hogy néhány gyerek szülei sorfalat álltak, és nem engedtek be.

Akkor vittem el egy speciális suliba. Ott is ígértek fűt-fát, de nem tudták kezelni az általuk felvett gyereket. Veréshez folyamodtak. Fakanállal kékre-zöldre, hurkásra verték a gyerekemet (egyházi iskola).

Magántanulói státuszba vetettem, és elkezdtem megoldást keresni.

Végül leköltöztünk vidékre, találtunk egy jó sulit, ott kezdte a 4. osztályt. Nem volt egyszerű. Többet voltam raporton fél év alatt, mint más szülő 5 gyerek mellett életében. De kitartottunk. Szerencsére a tanárok és főleg az igazgató velem együtt kereste a megoldást, és megszerették a fiamat. Ahogy kialakult közöttük ez az érzelmi vonal, lassan minden változni kezdett. Ott fejezte be a nyolcadikat.

Most 17 éves. Nem mondom, hogy problémamentes, de nem is extrém eset. Kicsi korában nem gondoltam volna, hogy valaha normálisan fogunk élni.

Kedves Első!

Én azt tapasztaltam, hogy ehhez nem szaktudás kell, hanem empátia, segítőkészség, odafigyelés és szeretet. Az utolsó suliban megvoltak ezek, pedig csak egy normális sima általános.