Kislányom 5,5 éves és nem akar a szobájába aludni csak velünk. Hogyan tudnám átszoktatni?

Eleinte maradj vele, amíg el nem alszik. Szerezz be egy energiatakarékos halvány izzót, égjen egész éjjel a szobában. Hagyd nyitva az ajtaját.

Eleinte hiszti lesz, de muszáj végigcsinálni, légy kemény, az ő érdeke.

Ki fog menni, ha eljön az ideje.

Olvassatok olyan könyveket, amiben ez érintett téma, olyat, amiben a gyereknek külön szobában külön ágya van, de ne tedd hozzá, hogy neked is így kellene stb.

Menjetek el vendégségbe, mutass rá, hogy milyen szép saját ágya van az ismerős kislánynak, klassz, hogy benne alszik, de tedd hozzá, hogy neked is így kellene stb.

Gondolom érted mire gondolok. Így lehet, hogy beletellik még fél évbe, de egész másképp fog viszonyulni a saját ágyához, az egyedül alváshoz, ha saját döntésként hozza meg, és nem erőszakkal történik meg. A sírva ordít az ágyban módszert szerintem egyáltalán ne próbáld, több veszteséged lesz rajta, mint nyereséged.

Tudom, hogy 5,5 évesen már nagylány és még nem látod a végét, de hidd el, nem fog ott érettségizni :)

És egy ágyban is alszotok ?

Nálunk ilyen gond nincs, csak néha éjjel kijön a lánykánk, régóta, de visszakísérjük.

Nappal beszélek vele, hogy ha éjjel felkölt engem, akkor én nem tudok jót aludni, pihenni, és akkor nincs türelmem vele játszani nappal. Beszélj vele. Rendezd át a szobáját esetleg, olvass neki, bucizd be, változtassatok az ágyán, legyen lámpa, és ekkora korban akár már rá is lehet szólni, de azért durváskodni nem kell.

Ha nálatok alszik, de külön ágyban, akkor pedig gondoljátok meg mégis tényleg mennyire zavar, vagy csak azt hiszitek ez így fura, és igazából nektek jó, de mégsincs rendjén. Mi sokáig ott maradtunk, míg elaludtak a gyerekek, és egy idő után pedig el tudtak maguk is, de rájöttem, ez nekem is jó. Olyan hamar eljön az az idő amikor már eltolnak (remélem nem) maguktól. Azért persze vannak határok. Ha titeket zavar, vagy bármi okból, igenis nektek kell elhatározni a technikát, és kitartónak lenni azzal, és elérni a célotokat.

"Bár kiskorától kezdve sajnos egy szobában kellett aludnunk lehet emiatt."

Szerintem nem emiatt. Van barátnőm, ahol a kislány újszülött korától fogva egyedül alszik, soha nem is igényelte az összebújást. A másiknál a gyereknek volt külön szobában külön ágya, de anyuka annyit rohangálhatott be, hogy inkább feladta, és vele aludt.

Az én gyerekeim a rácsos ágytól hisztériás rohamot kaptak és egy percet se bírtak ki benne üvöltés nélkül, más anyuka meg csak utazóággyal indulhatott bárhová, mert az ő fiai csak körbekerítve tudtak aludni.

Szóval szerintem nem ti "rontottátok" el, hanem ő ilyen... Nem szeret egyedül lenni. De szerintem ez normális is. Akárhol olvasunk a nőkről, férfiakról, sokszor van hivatkozás az ösztönökre, hogy a nők az őskorban is bogyókat gyűjtögetnek (pl. ilyen ma a bevásárlás), az ő figyelmük ezért más, a férfiaknak meg csak a zsákmányra kell koncentrálni, blabla. Az egészből azt akarom kihozni, hogy ilyenkor természetesnek vesszük azt, hogy vannak ősi, belénk ivódott ösztönök.

A gyerekek évezredeken keresztül a mami meg az egész család mellett aludtak (úgy biztonságosabb is volt a ragadozóktól). Nem is olyan rég még együtt aludt az egész család, néha egy ágyban, a pirinyóknak csak mostanában van szépen berendezett külön szobájuk, de elvárjuk tőlük, hogy boldogan és békésen szunyókáljanak a csukott ajtó mögött teljesen egyedül. Nem azt akarom mondani, hogy aludjon együtt az egész család, hanem azt, hogy teljesen érthető a viselkedésük, és az igényük a szülő közelségére és a biztonságra. Azért mi felnőttek is szeretünk a párunkkal aludni és nem egyedül, és ennek nemcsak a szeretkezés miatt van lényege.