Miért nem tudják sokan elhinni, hogy TÉNYLEG vannak problémás gyerekek?

Gyógypedagógusként dolgozom, tanulásban akadályozott gyerekek fejlesztésével foglalkozom. Az a baj a "jaj minek a gyerekeket annyit vizsgálgatni" felfogású emberekkel, hogy azt hiszik, manapság divat a gyereket kivizsgáltatni, mi meg mindenféle címkét rájuk ragasztunk, mert ezért kapjuk a fizetésünk. Azzal érvelnek, hogy régen is felnőtt sok gyerek, elvégezte az iskolákat, és nem lett semmi baja. Pedig ez nem így van. Örülhetünk neki, hogy Magyarországon ma már jól kiépített hálózat működik a korai fejlesztő központoktól kezdve a nevelési tanácsadókig, a tanulási képességeket vizsgáló szakértői bizottságokig. Ha megvan a pontos diagnózis, megkapja a megfelelő fejlesztést, és nem fogja végigbukdácsolni az iskolát, mint régen, amikor szintén volt sok problémás gyerek, csak nem volt papírja róla.

Mi is az iskolában, ha valakiről felmerül a gyanú, elküldjük vizsgálatra, ezek közül nem mindegyik lesz sajátos nevelési igényű, lehet, hogy csak magatartászavaros, vagy szociális problémái vannak, de inkább feleslegesen küldjünk be egy gyereket, minthogy ne vegyünk észre valamit. A tünetek nagyon összetettek, mi sem mondunk egy gyerekre semmit, amíg alaposan ki nem vizsgálták.

Azok a szülők nagyon jól teszik, akik ismerve saját gyermeküket aggódva a fejlődésük miatt elviszik kivizsgáltatni, és minél hamarabb szeretnének diagnózist kapni. A korai fejlesztés nagyon lényeges, ugyanis az első 3 életévben lezárul egy nagyon fontos fejlődési szakasz, ebben az időszakban lehet a legtöbbet tenni, megalapozni a későbbi fejlődését. Nagyon szomorú, amikor egy gyerekről csak iskolába kerülve derül ki, hogy baj van, mert addigra lezárult egy időszak, amiben a legtöbbet lehetett volna tenni. Minél idősebb korban kezdődik el a fejlesztés, annál kisebb az esély a lemaradás leküzdésére.

Én most csak általánosságokban írtam, hiszen minden gyerek problémája más és más, még két autista gyerek is teljesen különböző. De ma már mindenre van megoldási lehetőség, és azok a szülők, akik itt írtak, lelkiismeretesek, és jól tájékozottak. Akik pedig az ellentáborhoz tartoznak, és elkendőzik a problémákat, nem tudják felfogni ezeket a dolgokat, nincs kapcsolatuk ilyen helyzetekkel, gyerekekkel, de a véleményüket nem is veszi komolyan senki szerintem. Nekem bizonygathatná bárki, hogy nincs semmi baja a gyerekemnek, ha én mint laikus szülő érzem és sejtem, hogy baj van, úgyis az anyai ösztöneimre hallgatok.

Ugyanez a helyzet a "vigyem orvoshoz bárányhimlővel vagy ne vigyem?" típusú kérdésekkel. Én mindig azt mondom, ne hazárdírozzunk a gyerek egészségével, főleg ha a szakszerű segítség elérhető és ingyenes. Erre mindenki azt válaszolja, hogy 39 fokos láz alatt minek az orvos. Végül is tényleg, anyuka is lehet diagnosztikai szaktekintély...

Magyarán én amondó vagyok, inkább elviszem a gyereket szakemberhez feleslegesen, semminthogy ne vigyem el és később már nehezebben fejleszthető. Nálunk a beszéd miatt kellett szakemberhez fordulni, el is vittem háromévesen, bár utóbb kiderült, hogy feleslegesen, végül is mégsem egészen feleslegesen, mert én is megnyugodtam, az óvónő meg a védőnő látta, hogy megtesszük, amit lehet, és ugye az ördög nem alszik, nem szabad lustaságból elhanyagolni az ilyesmit.