Hogy szoktassam le verekedésröl?

Van két fontos dolog, amit ilyenkor nagyon szigórúan be kell tartani:

1. Ti soha semmilyen esetben ne emeljetek kezet rá, kicsi kézrecsapás sem, mert hitelét veszíti az amit nevelni próbáltok!

2. Amikor üt, akkor alkarnál, csuklónál el kell kapni a kis kezét! Nem úgy, hogy fájjon, csak annyira, hogy a keze, az ütés ne érjen célba. Azért üt, mert frusztrációt, feszültséget akar így levezetni, ha nem ér célba a keze, akkor ez a levezetés nem történik meg, így nem erősíti meg a viselkedésminát (pl ilyen a lengőajtó becsapása is: be akarod csapni, oldja a feszültségedet a csattanás, de ha ez elmarad, akkor mégsem esik olyan jól, próbáld ki egyszer :) )

Ezeket tapasztalatból írtam, remélem segít.

Csak nagyjából olvastam el, amiket írtatok, de mintha a megoldás kimaradt volna:

a büntetés NEM megoldás, csak olaj a tűzre.

Motivációt az jelent ,ha a kívánt viselkedést erősíted meg benne, utólagos jutalmazással. Jutalom többnyire odafigyelés, ölelés, a szeretet őszinte éreztetése kell legyen.

Egy másik fontos dolog: 4 éves kor alatt jellemző a dackorszak (1-3 éves kor között valamikor ,kinél épp mikor, ezen belül), és ENGEDNI KELL EKKOR Kiélnie, mivel nem manipulációból teszi, legalábbis nem tudatosan, mint egy 4-5 éves. Ugyanakkor olyan differenciált, összetett módjára se képes egy ilyen pici gyerek kifejeznie indulatait, mint egy 5 éves gyerek. Tehát engedni kell kitombolnia magát, ügyelve, h se önmagának, se másnak ne ártson; pl vághasson oda egy plüss állatot a földhöz stb, de ügyelj, ne a kedvence legyen kéznél, mert utólag lehet, h lelkifurdalása lesz. Valami puha legyen a közelében, és engedd, h kitombolja magát. 1-3 éves kor között ébred rá, h ő egy külön lény (éntudatra ébredés folyamata), ekkor fogja fel, h megszakadt az általa hitt ideális egység, és én-határait keresi, valamint ebbéli lelki fájdalmát próbálja feldolgozni.