1 vagy több gyerek az ideálisabb?

1-es vagyok.

Valóban mindenki annyit vállaljon, amennyit bír. Nekünk tökéletes az életünk 1 gyerekkel, másoknak többel. Anyósom mindig mondja, mennyivel kiegyensúlyozottabb a mi gyerekünk, mint sógornőmé. Náluk 2 gyerek van, de örökös feszültségben élnek.

Szóval nem gyerekszámtól függ.

Az én tapasztalatom az, hogy eggyel könnyebb. Mert amikor leteszem aludni, alszik. Nincs aki esetleg felkeltse, és emiatt nyűgös legyen pl. Logisztikailag is sokkal könnyebb, és sosem szülnék azért, hogy legyen kivel játszania a fiamnak. Arra van játéka, meg az utcabeli játszópajtások. Meg a kutya. Jól eljátszik egyedül is, nincs hozzám nőve.

Akkor szüljön valaki többet, ha ö több gyereket szeretne, ne azért, hogy legyen kivel játszania a gyereknek. Szerintem egy nagy tesónak csak nyűg a kicsi.

De én is azt mondom, hogy szülj egyet, és akkor majd saját tapasztalatból meglátod, szeretnél-e még egyet.

Én voltam, akinek nem volt jó egykének lenni...

Az egykeségben nem csak az a rossz, hogy nincs kivel játszani gyerekként! Hanem az is, hogy az én gyerekeimnek pl. nincsenek anyai unokatestvérei, ha a férjemnek sem lenne testvére és meghalnak a nagyszülők, akkor rajtunk kívül rokonai sem maradnának, ha mi meghalunk egyedül lesz a világban mint az ujjam...

persze ez a legrosszabb variáció, de ha az embernek van testvére, akkor jó eséllyel mindig lesz akire számíthat, mindig van kivel összejárni, vannak rokonok... (tudom, vannak kivételek ebben is, mint mindenben) Engem megnyugtat a tudat, hogy ők 3-an mindig számíthatnak majd egymásra és a gyerekeiknek szép kiterjedt családja lesz nagybácsikkal, nagynénikkel és unokatestvérekkel. Az cseppet sem érdekel, hogy nekem könnyebb lenne egy gyerekkel, vagy sem, így érzem helyesnek.

Érdekes hozzáállás.

Szóval nem azért vállalsz több gyereket, hogy az elsőnek legyen játszópajtása, hanem hogy az unokának legyen unokatestvére...

Az én egyke fiamnak van 6 unokatestvére, akikből 1-gyel lesz jóban, a másik 5-tel nem találkozik, mert ilyen viszonyban vagyunk a testvéreinkkel (na jó, még 2-vel egy évben egyszer, a mama kedvéért a családi összejövetelen találkozik).

A barátainkra jobban számíthatunk, mint a testvérekre...

Szóval azért az nem biztos, hogy akinek testvére van, az számíthat valakire, akinek nincs, az senkire felnőttkorban...

Nem ennyire fekete meg fehér az élet.

Még mindig az egyke vagyok :)

"Érdekes hozzáállás.

Szóval nem azért vállalsz több gyereket, hogy az elsőnek legyen játszópajtása, hanem hogy az unokának legyen unokatestvére..."

:D na ezen jót nevettem :) Utána írtad, hogy nem ennyire fekete és fehér az élet, hát tényleg nem. :) Természetesen elsősorban azért vállalunk ennyit, mert az első és a második után úgy éreztük hárommal lesz teljes a családunk. Így lesarkítva tényleg viccesen hangzik amit kiragadtál az írásaimból... De azt hittem azt nem kell részletezni, hogy szeretnénk nagy családot, szeretjük a gyerekzsivajt és szívesen hozok értük áldozatot akár éjszakázásról, betegápolásról, vagy bármiről is legyen szó, mert szeretem őket.

Örülök, hogy egyel is tökéletesen boldogok vagytok, mi is azok vagyunk a jelenleg kettővel és leszünk hamarosan a hárommal.

Ennyire nem fekete és fehér az élet és a kérdésre nincs jó válasz. :)

Mindegyiknek van előnye és hátránya.

Ha 2 gyerek van, valóban jobban eljátszanak egymással, amennyiben kicsi a korkülönbség. Emiatt viszont az első 5-6 évben te magad fogsz megőrülni tőlük.

Ha nagyobb a korkülönbség, már nem nagyon játszanak el együtt, de a szülőknek kicsit több idejük van szusszanni egyet a 2 gyerek közt.

Én személy szerint nem tartom jó ötletnek az 1 gyermeket. Igen, több figyelem jut neki, meg anyagilag is mindent meg tudsz adni neki. Kérdés, hogy ez a gyermek személyiségének mennyire jó. Én amikor tanítottam messziről ki tudtam szúrni, hogy melyik diák egyke. Annyira másképp viselkednek. A kollégiumban az egyke szobatársam képtelen volt felfogni, hogy amikor alszom, legyen csöndben, de bezzeg, amikor ő aludt, akkor aztán lábujjhegyen kellett mászkálnom.

A gyermek személyiségének mindenképpen jobb, ha már kicsi korában megtanul osztozkodni, megtanulja kezelni a féltékenységet, és a konfliktusok önálló megoldását.

Szerintem a kis korkülönbség a legideálisabb, amennyiben van az anyukának segítsége. Ha nincs, akkor inkább legyen min. 5 év korkülönbség.

Nálunk 20 hónap van a 2 gyerek közt, és az elején majd megbolondultam. Igaz, a 2. gyerekem elég problémás, és a férjem 12 órázott, nagymamák nincsenek. Így gyakorlatilag rám maradt teljesen a 2 kicsi gyerek, és a fiam 3 éves koráig egyetlen éjszakát nem aludt végig. Utólag azt mondom, kellett volna 5 év köztük.

Viszont remekül eljátszanak, imádják egymást, a lányom reggel öltözteti, ad neki reggelit, én alszom simán 10-ig hétvégén most már. De kb. 5 éve nem nagyon voltam sehol, nagyjából most kezdünk kimozdulni.

A másik szempont, hogy miután meghaltak a szülők, és esetleg nem lesz párkapcsolata, nagyon egyedül marad. Van ilyen ismerősöm, 30 éves, nem ment férjhez, a szülei meghaltak, nagyon magányos. Persze vannak barátai, de a család mégis más.

A másik meg a biológiai cél: maradjon fent a génállományod. Ha egy gyereked van, ez nem biztos. Múlt hónapban halt meg egy kislány a faluban, a szülők biztos bele is haltak volna, ha nincs egy másik gyerekük. Persze ez durva példa, de az még simán benne van a pakliban, hogy ő meg majd valami miatt nem vállal gyereket (a párok 25 %-a meddő, vagy nem talál magának párt, vagy a párja nem akar gyereket stb.)

Ezért mindig lepontoznak, de szerintem kell egy B terv.

Engem nem érdekel, hogy fennmaradjon a génállományom. Nem vagyok én semmiben különleges, hogy ezen aggódnom kellene. Azt szeretném, hogy boldogok legyünk, és amiatt nem fogok éveken át stresszben élni, hogy legyen 3 korban közel álló gyerekem, akiknek majd kiterjedt családja lesz egyszer. Ha. Ha ők is úgy gondolják.

Azt sem szeretném, ha a második gyerekem csak egy B terv lenne, ha az elsővel történne valami. Ez csak nekem fura gondolat?

Ez a "testvéremre majd mindig számíthatok" ötlet is vagy megállja a helyét, vagy nem. Nekem van egy 5 évvel fiatalabb húgom, most már felnőtt fejjel megvagyunk, de nem sokat játszottunk együtt. Teljesen más volt az érdeklődésünk. A férjem iker, de majdnem hogy szóba sem állnak egymással, inkább csak a vita van, ha találkoznak.

Én nem hiszem, hogy ennek a kérdésnek a legrosszabb eset felvázolásával kellene neki állni. Miért ne lennének a fiamnak barátai, felesége, saját gyerekei?

Ha abból indulunk ki, hogy a testvérek közel állnak egymáshoz, akkor azt sem kellene feltételezni, hogy a gyerek majd egy lúzer lesz, aki senkit sem érdekel.

Egyszóval a kérdést az alapján kell eldönteni, hogy ti, mint pár szeretnétek-e több gyereket vagy jól megvagytok eggyel.

,,Szerintem egy nagy tesónak csak nyűg a kicsi. "

Igen,ezzel van itt a gond,a szülők állítják be nyűgnek sokszor a még meg sem született tesót.Akkor persze,hogy nyűg lesz a szerencsétlen öcsi vagy hugi...nagyon ritka az olyan ,,elsőke,, aki azonnal hisztibe csap,ha kiderül,lesz egy testvére is.Persze láttam már ilyet...de nem a gyerek a ,,hibás,,. Valami erősen sántít nevelés téren... Nálunk 3 gyerek van.. a legnagyobb 12 éves,és hónapok óta nyekereg,hogy legyen egy 4. kis tesója. :) Áldom a sorsot,hogy ilyen családot kaptam,és ilyen csodás gyerekeket adott. És ők 3-an az élő példák arra,hogy nem muszáj ,hogy nyűgök legyenek egymásnak,nem muszáj,hogy pót anyát neveljek a nagylányból..mert nem a koravén besavanyodott elnyomott pótmami beszél belőle,hanem a tesó.. a nővér.. aki igenis imádja az öccseit. :)