Aspergeres lenne?

Figyelt kérdés

7éves kisfiam elsős. Matekból kiváló, ha vannak is hibák a felmérőjében, azért, mert szórakozottságában kihagy 1-1 feladatot. Messze jobban számol, mint a többiek, összead-kivon tízezres nagyságrendben.

Írásképe viszonylag szép, viszont rajzolni nem szeret, nem tud, színezéssel a világból ki lehet kergetni. Ceruzafogása is csak nagycsoportban alakult ki.

Szókincse rendkívül nagy, választékosan beszél, ezt betudom annak, hogy 7 év alatt nem sok olyan este volt, amikor elmaradt volna az estimese. Kb 2 éve már igényli a folytatásos sztorikat, regényeket olvasok neki.

Olvasni elvileg tud, ebben nem volt előtte a többieknek, az iskolában tanulta, viszont nagyon szépen megy neki. Amit itt problémának látok, hogy ha már 1x olvasott egy szöveget, hajlamos csak ránézni a szavakra és emlékezetből mondani. Olvasás-gyakorlásnál már 3-4. olvasásnál kívülről mondta az egészet.

Biciklizni nagyon nehezen tanult meg, a lába lecsúszott, elakadt, rossz iránybe tekert. Most sem szereti igazán.

Hintázni nagyon szeret, de csak fészekhintában, ha lököm. Hajtani nem tudja.

Úszni sem tudott megtanulni, oktató szerint nem összerendezett a kéz-láb koordináció.

Nagyon válogatós, talán 10-15féle ételt eszik meg, de azokat sem mindig. Szendvicse mindig ugyanolyan, ugyanaz van benne, ha nem (akár csak a kenyér is más) már nem feltétlen eszi meg.

Nagyon gyakran eljátszik a saját kis világában, órahosszat képes ugrálni, küzdeni az elemekkel. Máskor meg 2 percre nem lehet egyedül hagyni, mert unatkozik. Sok kitalált játéka van, a tágyak ritkán számítanak. Tehát pl ülünk egymás mellett, és mesélés alapján megy a móka, vagyis mindketten elmondjuk, hogy éppen mit csinálunk, kivel harcolunk, stb. Amikor megkérdezem tőle, azt mondja, ő látja is, amit elmond.

Nehezen barátkozik, de a barátokhoz ragaszkodik. Pl olyan kisfiút tart a legjobb barátjának, aki 2 éve elköltözött, és azóta nem is láttuk.

Vannak olyan barátok, akik jó hatással vannak rá, akivel képes csak üldögélni és beszélgetni, a nem ennyire közeli barátokkal, pajtásokkal folyamatosan vadul.

Családon belül szereti a testi kontaktust, ölelést, puszit adni és kapni is, egyik legkedvesebb játéka a csikizés. Barátokat is megölel szívesen.

Szemkontaktus sokszor hiányzik, de nem feltűnő, inkább csak olyankor, amikor látom, hogy nem érdekli, menne már.

És megy rendületlenül. 7 évesen nem jutott el odáig, hogy az úton körül kell nézni. Még ha 5 méterrel a járda széle előtt emlékeztetem rá, akkor is simán kisétál.

Boltba, étterembe nem lehet vele menni, mert nem képes viselkedni. Nem tud a fenekén maradni, mellettem maradni, szaladgál, kiabál, játszana.

ha valamit a fejébe vesz, az úgy van. Így szokott le a biliről is. Mert majd ha leér a lába a futóbicikliről, akkor lesz már elég nagyfiú ahhoz, hogy vécébe pisiljen.

Most pl hetek óta könyörgök egy hajvágásért. Kitalálta, hogy a névnapja után 4 (fontosak a számok, mindent számolunk) nappal levághatom. Kétségem sincs affelől, hogy ugyan visítani fog közben, de hagyni fogja.


Sorolhatnám még napestig a furcsaságait...



2018. márc. 14. 13:07
1 2 3 4
 21/32 anonim ***** válasza:
100%
Nekem 28 évesen tűnt fel a másság. A munkám nagyon kihozta a különbségeket, addig jól kompenzáltam. Persze előtte is éreztem, hogy kicsit más vagyok, de egy normál emberi variánsnak gondoltam ezt a jelenséget. Visszagondolva, én biztos a diagnózisom mögé bújtam volna sok esetben, ahelyett, hogy kompenzálni próbálok. Örülök, hogy csak 28 évesen derült ki az Asperger. Bár még most se tudnám!
2018. ápr. 6. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/32 anonim ***** válasza:
56%

Kedves kérdező, vidd szakemberhez a kisfiadat. 95%-ban hasonló gyermekemről csak a fővárosban iskolakezdés előtt derítették ki, hogy Aspergeres. Addig figyelemzavaros diagnózissal jártunk fejlesztésre. Azt sem pszichológus, vagy pszichiáter mondta ki róla, hanem a gyerekneurológus. Mindig is éreztem, hogy baj van, és valami nem stimmel, de hiába vittem vidéken fűhöz-fához, leggyakrabban azt mondták, nincs a gyereknek semmi baja. Fejlett intellektus.

És valóban egy felnőttel való beszélgetés során nincs is konfliktus :-) Szóval amikor a pszichológus beszélget vele egy órát, nem derül ki, hogy ő egészen más mint a többi.

Az általad leírtak alapján nagyon nagy valószínűséggel Aspergeresnek vélem a gyermekedet.

2018. máj. 24. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/32 A kérdező kommentje:

Köszönöm :)

Első körben helyben (szintén vidék) próbálkozunk, kértem időpontot gyermekpszichiáterhez.


A suliban imádják a gyereket a pajtások is, a tanítók is... ám pont legutóbb mondta az egyik tanár, hogy hát igen, neki kell 15-20 perc, mire bekapcsolódik az órába és felveszi a fonalat, de nem csinál belőle problémát, mert már megszokta, hogy kicsit mindig máshogy kell hozzá közelíteni, mint a többiekhez.

Többi tanítónak is hasonló a véleménye: nehezebb (vagy inkább lassabb) vele megtalálni a közös hangot, de alapvetően okos, jó fiú.

2018. máj. 24. 12:52
 24/32 anonim válasza:

Kedves Kérdező!

Megkérdezhetem h kaptatok végül diagnózist? Köszi, ha válaszolsz :)

2021. ápr. 23. 05:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/32 A kérdező kommentje:
Figyelemzavar, oppozíciós zavar, szorongás, egyéb nem meghatározott kevert emocionális és magatartászavar.
2021. ápr. 23. 08:02
 26/32 anonim válasza:
Köszönöm szépen h válaszoltál. (Csak zárójelben mondom, és tényleg nem akarok ezzel tolakodni, de autizmust nagy valószínűséggel nem fog tudni diagnosztizálni neked egy átlag pszichiáter, mert nem ért hozzá. Ha biztos választ szeretnél, vidd el az autizmus alapítványhoz, ahol a témában specializált pszichiáterek és klinikai szakpszichológusok nézik meg. De amúgy meg a terápia számít úgyis.) Szép gyerekkort nektek!
2021. ápr. 23. 09:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/32 A kérdező kommentje:
Köszönöm :) Nagyon okos gyerek, kiválóan kompenzál. Hogy ez jó vagy se, majd csak később fog kiderülni. Egyelőre élvezzük, hogy olyan pedagógusai vannak, akik teljes mértékben támogatóan állnak hozzá.
2021. ápr. 23. 09:14
 28/32 anonim válasza:
Szerintem nagyon jó :)
2021. ápr. 23. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/32 anonim ***** válasza:
Kedves kérdező! Hogy vagytok azóta?
2022. ápr. 9. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/32 A kérdező kommentje:

A gyerek továbbra is "furcsa". Az ADHD jeleit dobja figyelemzavar túlsúllyal. Kitűnő tanuló, de ha valami nem érdekli, akkor egyszerűen nem hajlandó megtanulni, megcsinálni, részt venni benne.

Írásképe borzalmas, sem vonalat, sem négyzetrácsot nem képes eltalálni. Szerencsére külalakot nem osztályoznak. Helyesírást sajnos igen, azzal nem dülőzik.

Testneveléssel, mozgásal gondjai vannak, de magához képest osztályozzák, így hozza az elvárt szintet.

Most 5.-es, 6. után gimibe készül.

2022. ápr. 10. 12:24
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!