Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szoptatás » Rossz anya vagyok, ha megutált...

Rossz anya vagyok, ha megutáltam a szoptatást, és tápszerre váltanék, pedig van tejem?

Figyelt kérdés

Az első gyerekünket 13 hós koráig szoptattam, és nagyon sajnáltam, hogy le kell választani, de már terhes voltam a tesóval, és elapadt a tejem. Valahogy már akkor a végén nyűg volt, tekintve, hogy alig volt tejem, és érzékenyebb lett a mellem is, és, bár sajnáltam az elválasztást, de megváltás volt. Most a kicsivel az eleje óta utálom, a mellem ugyanolyan érzékeny maradt, nem szeretem, ha a gyerekek hozzáérnek (ráadásul a nagy "cicifüggő" maradt így is, folyton bújni akar hozzá és simogatni, ami nekem nagyon kellemetlen érzés), emellett pedig sokkal körülményesebb is az egész most, mert a kicsi valahogy nem tudja annyira nagyra nyitni a száját, hogy rögtön jól bekapja, ha mégis sikerül, akkor meg kicsúszik neki, és utána nem tudom rögtön visszatenni neki, mert becsukva tartja a száját. Persze utána meg üvölt, mert nem kapta még meg a cicit. Ettől pedig falnak megyek. Az étvágya is akkora, hogy kb folyamatosan cicin lenne, de nekem erre a nagyobbik gyerek és a házimunka mellett nincs kapacitásom. Amennyire szerettem anno a szoptatást, annyira gyűlölöm most ezt az egészet.

Borzasztóan érzem magam amiatt, hogy tudnám szoptatni, de valahogy elborzaszt a gondolat, hogy még minimum fél évig kizárólagosan ez menjen.

💩 lennék emiatt? Mit tanácsoltok?


Kioktató megjegyzéseket nem kérek.



2022. ápr. 1. 12:40
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
82%
Nekem is volt, szuletesetol fogva tapszereztem. A tej magatol elapadt par het alatt. Én is ott pironkodtam, hogy jaaaj perszeee szoptatom...pff..meg fiatal voltam. Ha manapsag megkerdezne vmi random ismeros, azt mondanam, ne haragudj mi a f.sz kozod van hozza?
2022. ápr. 1. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
17%
Nem ettől leszel szar anya. De én még futnék egy kört egy bimbóvédővel. Azért az egyszerűbb, mint a tápszer, cumisüvegezés stb.
2022. ápr. 1. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:
49%
Én is szoptatáspárti vagyok,4 gyerkőcöm van akik 20-20 hónapig ciciztek.Ennek ellenére mindig azt mondom,hogy mindenki úgy csinálja,ahogy nekik,a kis családnak és elsősorban az anyukának jó.Ha tényleg csak nyűg,nem szívesen csinálod,sőt egyenesen rossz neked, akkor inkább tápszer.Azért én várnék pár hetet,hátha valahogy mégis alakul a kereslet-kínálat,kicsit esetleg rutinosabb leszel,mert véleményem szerint a tápszerezés sokkal bonyolultabb.A nagyot nem kínáltad meg esetleg a cicivel? Valószínűleg nem fog neki ízleni,nálunk legalábbis így volt a leszokás.Jött a tesó,kérte a cicit, aztán mondta,hogy nem jó🤣.De hogy a kérdésedre válaszolják,nem leszel szar anya ha nem szoptatsz,és senkinek nincs is ehez köze.
2022. ápr. 1. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen a válaszokat!


13# mindenképp várok még, hátha alakul a dolog. A nagyobbik gyerek szopizni nem akar, csak bújik a mellemhez, illetve simogatja, birizgálja, és ez zavar a legjobban. A terhesség alatt, mikor már nem szopizott, akkor megszokta, hogy elalváshoz bújhat hozzá, de most, hogy a kicsi miatt ennyit látja a mellemet, állandóan jönni akar ő is. Eleinte engedtem, hogy ne legyen benne feszültség, most viszont már elkezdtem leépíteni, és egyre kevesebbet jut hozzá, de még mindig többet, mint előtte. Sokat fog javítani a helyzeten, ha sikerül teljesen leszoktatni róla, ebben biztos vagyok. Csak azt kell kivárni...

2022. ápr. 1. 14:57
 15/24 anonim ***** válasza:
30%
Mennyi idős a nagy? Nem biztos, hogy a tápszer megfogja oldani. Ahogy eteted ugyanúgy jönni fog, bújni vetkőztetni. Ha esetleg csinálnál neki pár falat nasit, és akkor ti is esztek a baba is ESZIK! A baba csak így tud enni, te pedig már nagy vagy, neked nem kell! Lehet naív vagyok, csak egy gyerekem van.
2022. ápr. 1. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 anonim ***** válasza:
40%

mekkora a kicsi?


ha még pici akkor valameddig kitartanék

más okból, de én lefejt tejet adtam neki 10 hós koraig

esetleg ezzel tudsz próbálkozni, igy a tejed lassabban, fájdalommentesebben apadna el, mert jobban tudod szabályozni a termelést

2022. ápr. 1. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:
61%
Tojd már le a környezeted.. Senkinek semmi köze ehhez.
2022. ápr. 1. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:
82%
Ah, nem olvastam a kommenteket, de az emberek nagyon szeretnek a másik melltartójában turkálni. Szülés után a postástól kezdve a random korábban sosem látott nénin keresztül a távoli férfi/nőrokonok, após haverjai (!!) is csak arról érdeklődtek, van-e tejem, ha igen, mennyi van, meddig tervezek szoptatni, szopik-e a gyerek - emlékszem, nagyon frusztráló volt. Ha nem tudsz/akarsz, az a te döntésed, és nem kell azzal foglalkozni hogy mások mit mondanak. Boldog mama, boldog baba.
2022. ápr. 1. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:
67%
18. Nekem a férjem haverja győzködte a férjemet, hogy legyen tápszeres a gyerek, mert addig nem fogom engedni a mellemhez. Már nem haverok, de nekem ez volt a legnagyobb wtf eddig. Imádom, hogy a gyerekkel kapcsolatban mindenki úgy érzi belepofázhat más emberek dolgába.
2022. ápr. 1. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:
20%

Te dolgod, te gyereked.

De: kár, hogy nem a problémán pörögsz, hogy miért rossz a technikája, mert annak az oka bizony később a hozzátáplálásnál és a beszédfejlődésnél visszaüthet...

2022. ápr. 1. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!