Azt hallottam, hogy a szüléstől való rettegés miatt egy nagyobb pszichiátriai kivizsgálás után lehet császárral szülni. Ez igaz? Mit kell megtenni egy ilyen papírért?

Nem az a baj, ha valaki császárt akar. Csináltasson császárt, ha neki szíve vágya. Csak az a gond, ha valaki képes csak azért mentális betegségre igazolást szerezni, hogy ne kelljen természetes úton szülnie.

Biológiai szempontból a természetes úton történő szülés az, amire ki lett találva az ember, ez egy tény és nem belemagyarázás. Az is tény, hogy a császár egy nagy hasi műtét, amit orvosi szempontból csak indokolt esetben illik elvégezni. Attól most tekintsünk el, hogy egy orvos mennyire milyen párti, mert nem az itt most a fontos.

Az is egy tény, hogy mára a társadalmi norma része, hogy a szabad akarat annyira előtérbe van nyom a, hogy boldog-boldogtalan kitalálhar magának bármit, és azt mindenkinek tisztelettel el kell fogadnia, rosszabb esetben tűrnie, nehogy megbántsa a másik lelkét.

Ettől függetlenül az, ha valaki képes egy pszichológiai kivizsgálással traktálni saját magát, eltűrve annak minden felejáró kellemetlenségét, hogy orvosi szempontból nem indokolt beavatkozást hajtanak rajta végre, az minden, sak nem normális dolog. Jobb lenne ilyen gondolatok esetén előbb jobban körbejárni a témát és utána hozni egy döntést. Ugyanakkor azt is el kell fogadni, hogy az orvostudomány ajánlásait az állami betegellátásban kötelező figyelembe venni. Ennek okán, ha valaki mindenáron császárt akar, amellett, hogy annak minden pozitív és negatív hatását megismerte,menjen el magán ellátásba inkább. Nem is azért, mert "jaj, mit fognak szólni mások", vagy mert lejáratja saját magát a pszichológus/pszichiáter előtt. Egyszerűen azért, mert onnantól fogva, hogy az ő individuális döntése a császár, ne várja el, hogy egy állami ellátás azt támogassa is, ha nem ez a nemzetközi ajánlás és norma,amit az állami ellátás szintjén követni illik.

Ez kb olyan, mint a fogászat. Lehet természetes fogsorod, amit ápolsz, vagy választhatod azt, hogy műfogsort csinaltatsz, ami mindig egységes szép szimmetrikus fogakból fog állni. Tökmindegy melyik, amit választasz, ugyanúgy fogod tudni elrágni vele az ételt.

" A rokonaid és barátaid szemében ettől aztán tuti, hogy nem leszel népszerű, aztán majd jön a következő kérdésed ide azzal a témával, hogy miért néz téged mindenki hülyének, mert császárt akarsz."

"Ellenben a környezettől, amiben élsz, a hátad mögött majd mindenkinek meg lesz a véleménye rólad. Ne csodálkozz majd, ha gyengének leszel titulálta és nem fogják ezután elfogadni azt a megfogalmazást a te esetedben, ha arról beszélsz majd, hogy világra hoztad a gyereked, vagy megszülted."

Kit érdekel, kedves 2-es, hogy a barát meg a rokon mit gondol a szülésemről, úgy őszintén, mi köze hozzá bárkinek is rajtam kívül, hol jött ki a gyerek? :D Nekem még a saját anyám véleménye se érdekelne, pedig amúgy köszi, jóban vagyunk. Az meg, hogy ki titulál gyengének az életben, az se érdekel :) Valószínűleg csak egy irigy buta sötét ember, akinek nincs jobb dolga. Majd ha megközelíthetőleg annyi mindent elért az életben mint én, lehet majd lehet meghallgatom, mit makog, de a császáromhoz vagy nem császáromhoz vagy a gyerekemhez akkor sem lesz semmi köze semmilyen rokonnak vagy barátnak.

Szerintem ha ilyen gond áll fenn, nem a szülésen, illetve eleve a terhességen kellene gondolkodnom, hanem a szakemberen, segítségen. És ez úgy általánosságban elmondható, legyen az bármilyen típusú mentális zavar. Rakasd rendbe magad előbb, bármennyire is nehéz, ez mindenki érdeke. A gyerekvállalás hatalmas felelősség.

Illetve sokszor változik ám a meglátás. Nem, nem azt mondom, hogy a tiéd is tuti fog, de azért neked sem kellene temetni a dolgot automatikusan. Mindenhez akarat kell és kitartás. Én már egy vénás vérvételtől és rosszul voltam, beájultam. Aztán mint PM alulműködő sokat kellett mennem vérvételre, erőt kellett vennem magamon... Nekem, aki majdnem beájult, mikor leütötte az ujját és meglátta a pici vért. Tudom, nevetséges. Aztán terhesség alatt a szoptatás. Már bizony én nem fogom, undorító dolog, harag volt benne, ha valaki fel is hozta + sírni tudtam volna, mert egyesek azt mondták, az nem anyaság, ha tápszerezik a babát... De én akkor sem akartam szoptatni. Aztán jött a szülés. K_rvára fájt. A végén oxit kaptam, ami áldás volt, pikk-pakk követtem az utasításokat, csak néztek, hogy két fájàs között teljes koncentrációval kérdeztem, hogy: "na most mit csináljak"? Meglett a fiam. Elvitték szinte azonnal. Az oka az volt hogy bekékült. Egyedül feküdtem az ágyon, miközben a másik szobában a nővérek, orvosok és a férjem körülállták a kicsit. Egy rémálom volt, tehetetlenül. Menni akartam, nem engedtek. Hirtelen bélés**rtam a szoptatás iránti undoromba és és amint hála Istennek jól lett a kisfiam, szoptattam is, először szondán kapta. Nagyon nehéz volt, ennyire kiszolgáltatott még életben nem voltam. Szerintem valami enyhébb trauma, sok is érhetett. De egyszerűen meg kell csinálni dolgokat, akármilyen taszító, nehéz, illetve ha hiszed, ha nem, sokszor magadra fogsz csodálkozni, mert változol, változunk. Nem feltétlenül, mert akarunk, egyszerűen megtörténik. Ezt is vedd számításba. Remélem segítettem valamit. Mindent jót! 😊🙏