Szülés közben hogy tudtatok úrrá lenni a fájdalmon?
Első babánál fogalmam sem volt, mire számítsak, a terhességem alatt szándékosan kerültem a videókat, ilyen-olyan történeteket, nem akartam ezen izgulni. Úgy voltam vele, hogy gyerek bent még nem maradt.
A vajúdást nem is mondanám vészesnek, ott az volt bennem, hogy minél több a fájás, minél jobban fáj, annál közelebb vagyunk a végéhez.
Viszont a kitolási rész valami borzalom volt, a vajúdás alatti nyugalmam azonnal odalett, mikor elindult kifelé a baba. Csípett, égetett, feszített és hiába próbálkozott a szülésznő a gátvédelemmel, mondták, hogy sóhajtsak, ne nyomjak, de mikor a buksija elkezdte feszíteni a gátat, semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy minél hamarabb "eltüntessem" onnan, legyen vége azonnal.
Nem vagyok rá büszke, de magamon kívül voltam, sikítottam a párnába és csak nyomtam, hiába mondták, hogy ne. Utána nekem pár perc ki is esett, azt még hallottam, hogy felsír, gratulálnak, mindenki boldog, majd pedig már a mellkasomon volt. Én azt hittem, hogy elájultam, de mondta a férjem, hogy nem, végig magamnál voltam.
Ezt most szeretném elkerülni, mert akkor, ott úgy éreztem, hogy halálfélelmem van, hogy nem én irányítom a testem, hogy képtelen vagyok azt tenni, amit mondanak.
válasza:Nekem az orvosom felajánlotta a programozott császármetszést is, de az az igazság, hogy attól még jobban tartok, mint hogy újra átélem azt, amit az első szülésnél...
Nincs bajom egyáltalán a császárral, ha bármi gond lenne, nem is ellenkeznék, de önként nem vállalnám. Már a gondolattól is hányingerem van, hogy ott feküdnék és érezném, ahogy "matatnak" bennem, pakolgatják a belső szerveimet.
Az EDA-ról is hallottam jót és rosszat is, valakinek féloldalt hatott csak, cserébe hetekig nem tudott a hátán aludni, más azt mondta, hogy a kitolásra mindig leállítják, így a semmiből azonnal a tolófájásokat érzed.
válasza: válasza: válasza:Az életemben nem ordítottam annyira, mint kitolásnál😫
Szerintem tőlem zengett a szülészet.
A vajúdás még nem volt annyira vészes, csak hosszú.
Már 10 éve, de a mai napig rosszul vagyok, ha eszembe jut 😬
válasza: válasza:Nekem is a vajúdás volt rosszabb, bár én kaptam edát is, de két érzéstelenítés között azért eléggé kellemetlen volt (nem fájt, inkább mintha durva hasmenéssel viaskodnék órákon át, wc nélkül 🙃).
Alig vártam a kitolást, és jó volt a megérzésem, ott már mentek a dolgok a maguk útján, követtem az utasításokat, és kb. 3-4 fájás alatt sikerült is megszülni 🙂
Ott már legalább úgy éreztem, hogy aktív résztvevője vagyok a dolgoknak, ez nekem sokat segített, és akkor annyira koncentráltam arra, hogy jól csináljam, hogy szinte alig éreztem a fájdalmat (pedig az egyik fájás alatt pont csak "félútig" jutott a fejecskéje, azok nem voltak épp kellemes másodpercek, míg újra nyomhattam 😊
Fuhh, ne haragudjatok, de kicsit örülök, hogy nem csak én voltam "gáz". :D
Bár, emelem kalapom az előtt, aki ezt végigcsinálja egyetlen hang nélkül.
Igazából nekem szerencsém volt, mert a vajúdás az összvissz 4 óra volt, de ebben benne volt a kórházba tartó út + betegfelvétel is. Lehet, hogy ha 10+ óráig kell azt a fájdalmat elviselni, akkor annyira nem gondoltam volna könnyűnek... :D
De az elején még beszélgettünk a férjemmel, a szülésznő is jött, mondott mutogatott mindent, az utolsó 30-40 perc volt olyan, mikor már zavart minden, nem akartam se beszélgetni, se másokat hallgatni. Aztán meg jött a kitolás, ami valamiért olyan váratlanul ért, mintha nem is szülni mentem volna oda.
válasza:Indított szülésem volt, a kezdetektől telenyomva oxival. Én azt hiszem túlzás nélkül azt mondanám, hogy azt hittem beledöglök a vajúdásba és engem az akasztott ki a legjobban, hogy nem tudtam meddig kell ezt még bírni, senki nem mert időt mondani. Már a fájás végén is totál ráfeszültem, hogy mindjárt jön a következő és én már nem bírom. Az utolsó 2 órából kb. annyi van meg, hogy "már minden mindegy, csak legyek túl rajta". Mintha nem is ezen a világon lettem volna. Amikor mondta a szülésznő, hogy próbáljak meg nyomni egyet, az már maga volt a mámor, hirtelen ott termett a fény az alagút végén és minden utolsó erőmet összeszedve arra koncentráltam, amit a szülésznő diktált. Nekem ez valahogy zsigerből jött, de szerintem nagyon jó szülésznőt is kaptam. Jól kihallottam a hangját a "tömegből", nagyon határozott volt, de közben támogató is, szóval könnyű volt azt csinálni, amit mond. Fájt, feszített, gátmetszés is volt, de én annyira éreztem a vége feelinget, hogy konkrétan nem éreztem azt, hogy ebbe belehalok. Hangos voltam, nyögtem, aaa-ztam, mindent csináltam, de kb. 4 szülést hallgattam végig magam körül, amíg a szülőszobán voltam, a kitolást senki nem bírta némán, szóval semmi cikit nem éreztem ebben. Ha túltoltam volna az ahhhh-zást, akkor a szülésznő rögtön visszarántott a földre, jött egy pár pozitív szó és nyugtatás, hogy koncentráljak a levegőre, ne ziláljak, stb., mert elfogok ájulni, pedig most nagyon ott kell lennem. Nekem szerintem az ő személye segített abban, hogy egyben tartsam magam fejben és valami felsőbb erő, ami nem engedett ott a finishben már szétesni. Előtte azért voltak kétségbeesett pontjaim, de ez már nem az a szitu volt.
Egyébként szerintem az első számú szabály (és én ezt nagyon sok helyen olvastam), hogy el kell fogadni, hogy ebben a helyzetben elveszted a kontrollt, nem tudsz úrrá lenni a helyzeten és ez teljesen természetes. Ez nekem ment. Az nem ment, hogy "beleengedjem magam" a fájásokba, elengedjem magam, próbáljak lazítani és úgy érezzem lélekben, hogy ez jó. Egy merő görcs volt a teljes test minden fájásnál. Mintha ördögűzés lett volna az utolsó 1-2 óra komolyan...
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!