Sírtatok a boldogságtól?

Szia!

Nekem tényleg az volt az egyik legszebb pillanat az életemben:)

sokat vajúdtam , húzódott a szülés, azt hittem hogy vége, kész ,nem bírom....de amikor végre sikerült , és a babát még magzatmázosan rám tették, ő meg csak skubizott a kis szemeivel....Háááát, mai napig könnyes lesz a szemem ha visszagondolok.....:))

De szerintem minden anyuka így van ezzel; és ott abban a pillanatban lejött rólam az összes fájdalom, feszültség, mert ezért a kis csodáért bőven megérte :)

Mikor a hasamra tették azt mondtam neki: szia! Megsimogattam, csúszós volt mint egy hal és üvöltött :)

És tökre nem úgy nézett ki, mint ahogy elképzeltem :)

Nem sírtam, de azért könnyeztem. Párommal könnybe lábadt szemekkel bámultuk a picit.

Amúgy 4 nappal szülés után rám törtek a hormonok, és onnantól kezdve 2 hétig bőgtem. :)

szia,

amikor eljött a pillanat és kibújt a mi kis drágánk a párom csak állt és meg sem tudott szólalni...:) annyit tudott csak mondani, hogy szeretlek... sosem fogom elfelejteni!! amikor végre megfoghattam azt a kis emberkét, aki 9 hónapon át a pocakomban volt leírhatatlan érzések árasztottak el. azt hittem sírni fogok, de nem jött ki könny a szememből, egyszerűen csak néztem azt az aprócska emberkét és átjárta a testem valami olyan, ami már soha sem fog elmúlni... ANYA LETTEM!! CSALÁD LETTÜNK!! amikor a férjem először a kezében tartotta ez az érzés még csodásabb lett, látva a szemében azt a ragyogást és a hálát, amivel rám nézett és megköszönte, hogy megajándékoztam a gyermekünkkel. számomra felejthetetlen élmény marad az a nap!! ott és akkor kezdtem élni igazán!! :) mára a kis fickó 2,5 éves, egy kis örökmozgó, már beszél, lassan oviba megy... de néha este, amikor elalszik csak fekszek mellette és nézem... nézem azt a kis emberkét, aki belőlünk lett és megváltoztatta az életünket azzal, hogy világra jött!!!!

Ági

Lehetek kiábrándító?

Bennem a babavárás alatt végig az a gondolat bujkált, hogy teljesen elképzelhetetlen, hogy bennem tényleg egy kisbaba van. Teljesen szürreálisnak tűnt a gondolat. Amikor kibújt a testemből odanéztem és az volt az egyetlen gondolatom: "Te jó ég, ez TÉNYLEG egy gyerek!!!" Amikor megkaptam csak hatalmas fáradtságot érzetem, ezt hogy pihenni szeretnék. Nem tudom a párom hogy reagált, annyira kimerült voltam, hogy igazából nem is figyeltem rá.

12 óra múlva vehettem a karjaimba ismét, nekem az volt a "nagy találkozás", akkor törtek rám azok az érzések hogy ő milyen csodálatos és én gondoskodni akarok róla.

Nekem még friss az élmény. Ma 18 napos a kislányom! Amikor először megmutatták, igen, én is sírtam. És közben azt mondtam, hogy tényleg nagyon picike! Na, ennek azért története van. Röviden: a 32hetes UH-n kb. 3héttel volt kisebb, voltam kórházban infúzión, utána szülésig egyfolytában a kórházba kellett járnom kontrollra. Az utolsó 8hét emiatt nem a felhőtlen babavárásról szólt. Ezért mondtam, hogy annyira picike. Aztán kiderült, hogy nem is: 3250gr lett. Amúgy harmadik baba. A férjem sajnos nem tudott benn lenni a látogatási tilalom miatt, sőt, utána se mutatták meg neki. 6nap után mehettünk haza, akkor látta először a kislányát. Addig csak képről. Egy vagyont költöttem MMS-re.

Erre az érzésre nem lehet felkészülni, olyan hihetetlenül csodás élmény/érzés a szülés és az első találkozás a gyermekünkkel!