Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Akiknek úgy indult be a...

Akiknek úgy indult be a szülése, hogy elfolyt a magzatvíz, elmesélnétek milyen élmény volt?

Figyelt kérdés

Kíváncsi vagyok, h mások hogyan élték ezt meg. Számomra vicces volt az egész. Féltem, h nehogy utcán történjen, vagy ilyesmi, de szerencsére otthon voltam.


Este, épp a Barátok közt kezdődött. Tudni kell, h a terhességem végén terhességi folyásom volt. Azt hittem megint azt érzem, így gondoltam felállok, és kimegyek a mosdóba. Talán még szerencse is volt, h felálltam, mert így az ágyat nem kentem össze. (Bár mást se nagyon, mert melegítő naci volt rajtam, ami felszívta a nagyját.) A buggyanás kicsit nagyobbra sikerült, mint gondoltam volna, mindenem vizes lett. Gyorsan kiszaladtam a zuhanytálcába, h lecsutakoljam magam. A férjem épp fürdeni készült, de sikerült megelőznöm. Úgy kiabáltam ki neki, h "megyünk szülni! elfolyt a magzatvíz!". Te jó ég, irtó izgatott voltam! Azt se tudtam mihez kezdjek, mert a zuhanyból kiszállni se mertem, hisz a víz csak folyt és folyt. Végül csak rászántam magam. Betettem a legnagyobb egészségügyi betétet, plusz a kocsiba magam alá vastagon törölközőt. Kellett is, mert a betét pillanatok alatt megtelt. A következőnél már biztos egy pelenkát fogok használni, de akkor még azt nem vettünk. Egyszerre értünk a kórházhoz a dokimmal. Míg felértünk a szülészetre végigvihogtam az utat. Meg is jegyezte, h milyen jó kedvem van. Akkor még semmi fájásom se volt, így a lábaim közé szorított törölközővel nagyon jól éreztem magam. Főleg hogy éreztem ahogy a nadrágom egyre jobban, egyre lejjebbre szívja magába a magzatvizet. :D

Az előkészítőben kértek tőlem vizeletet. Az is vicces volt. Mondtam is nekik, h hát...nem tudom hogy hogyan fogom tudni megoldani. :)


2011. júl. 19. 22:09
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

Én már kórházban voltam túlhordás miatt, és nst-re kellett mennem, majd mondta a doki, hogy utána megvizsgál.

Amikor már bementem a dokihoz szivárgott magzatvíz és mondtam is a dokinak, hogy valami történik. Ő ekkor megvizsgált, majd nézett, csak nézett, bámult ott középen, láttam rajta, hogy valamit nagyon vár, és ekkor éreztem, hogy egy vödörnyi magzatvíz ömlött ki belőlem.

Utána kaptam egy betétet, hogy azzal vonuljak át a szülőszobába, de a betét nem ért semmit, mert csak folyt a magzatvíz végig a lábamon, elárasztottam az egész folyosót és a szülőszobát is. A takarítónéni meg csak követett engem a kis felmosójával. :)

Az esemény nekem is viccesre sikerült, bár utána beindultak a fájások is, akkor már nem nevettem. :)

2011. júl. 19. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%

Én az nap reggel mikor szültem még nst-re készülődtem a kórházba (a 40.hetet betöltöttem)... Éjjel elkezdődtek a fájások a derekamnál de nem gondoltam semmire próbáltam aludni tovább ,hát nem ment mert kicsit furán éreztem magam.A férjemet nem akartam felébreszteni még akkor sem mikor már a hasam is fájdogálni/keményedni kezdett csak mértem az időt és vártam... 6 óra körül már szóltam a férjemnek hogy hát így nem fogok tudni tömegközlekedéssel a kórházba bemenni az nst-re és méég akkor sem esett le egyikőnknek sem hogy hamarosan szülni indulunk :-)

Nem volt még autónk így egy ismerősömet kértem meg hogy vigyen be majd a vizsgálatra.7 Óra körül el is mentem zuhanyozni ,akkora már elég erősek voltak a fájások de még mindig gyanútlanul készülődtem tovább és elmentem zuhanyozni majd mikor törölközőben vissza mentem a szobánkba.Egy erős fájás után ott a szoba közepén elment a magzatvíz és sajnos zöld volt így annyira megijedtem hogy elkezdtem sírni ,mert a terhesség alatt olvastam hogy az nem jó.Az ismerősömet felhívtam hogy na akkor most azonnal kéne indulni és ő mondta kuncogva hogy hát már rá nem lesz szükségem mert most már a mentőt kell hívni nehogy későn érjünk be a kórházba... Na ettől még jobban megijedtem.Hívta is a férjem a mentőket és azok meg ráadásul szirénázva jöttek na ettől még jobban megijedtem pedig mire oda értek már kezdtem volna kicsit megnyugodni :-) A mentővel kb 10 perc alatt bent voltunk a kórházban és mire beértünk már 3 percesek voltak a fájások nekem az orvos délre "ígérte" a kisfiamat de csúsztunk kicsit 13:20 ra lett meg :-)

Bocsi ha túl hosszúra sikerül a mesém de azért remélem tetszett :-) Jelenleg a 2. babánkat várom 32.hétben vagyok és már kíváncsi vagyok milyen lesz az a szülésem :-)

2011. júl. 19. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
91%

Én éjjel megébredtem,és egy pukkanást éreztem,és azonnal elöntött a magzatvíz.Szóltam is akkori páromnak ,de aludt és annyit mondott h hagyjam,mert most nem horkolt.Szoltam neki mégegyszer,na akkor kipattant az ágybol,mert ettöl félt a legjobban hogy itthon elfolyik a magzatvíz:))Ő ideges volt,én meg halál nyugodt...


Ez éjjel fél 2kor volt,és 8ig alig volt valami fájásféleség...du. fél3-ra lett meg a kisfiam.(lassan 3 éve)

2011. júl. 20. 08:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%

39 hetesen a szokasos esti setank kozben osszetalalkoztunk a ferjem egyik baratjaval es egy nyitott kerthelyseggel rendelkezo sorozoben leultunk beszelgetni. Ittunk egy-egy sort, en alkoholmenteset, a fiuk normalisat. A vegere mar faztam is, faradt is voltam, ugyhogy a hajam egnek allt, amikor a ferjem baratja elindult be kerni meg egy kort.

Ciki, de en nekikalltam ott, a sorozo kozepen, hogyha meg egy kort kikernek akkor en itt hagyom oket, hazamegyek, magamra zarom az ajtot es egy vadidegennel megyek szulni, mert reszeg ferjjel en nem megyek sehova. A fiuk csak pislogtak, mert alapban egyaltalan, de egyaltalan nem vagyok ilyen hazsartos.

Szoval szepen hazaballagtunk.

Kb fel 11-re hazaertunk, 11-re megbeszeltuk a dolgokat, lefekudtunk aludni, 11:50-kor felebredtem arra, hogy osszehuzodasom van es pisilnem kell (kemenyedes kozben mindig pisilesi ingerem volt). Felulte az agyon, erre kifolyt a magzatviz. Szoltam a ferjemnek, azonnal felult, majd kb fel perc mulva fogta fel a dolgot es rettenetesen izgatott lett. En a furdoszoba kozepen alltam es csak neztem, hogy a ferjem jobbra-balra pattog. En torolkozot szorongattam, hivtam a korhazat, ittam egy gyenge kavet, szepen osszepakoltam, utolso pillanatban feloltoztem, alkaromnyi betetet raktam be.

A korhaz kb 10 percnyire van autoval, mire a liftbe szalltunk mar a bokamnal folyt a viz.

Megvizsgaltak, fajas nem volt, mehszaj zart, kenet es vervizsgalat negativ volt, hazaengedtek. (Ez kulfoldon tortent.)

Kb fel haromra ertunk haza, akkor beindultak a fajasok 2-3 percenkent, 3 oraval kesobb mar ismet a korhazban voltunk, es kb mar csak tolnom kellett, mert teljesen ki voltam tagulva.

Hat ennyi volt.

2011. júl. 20. 22:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%
Huh nekem akkor nem folyt ennyire, csak szivárgott. 3 éves már a lányom. :) Azon az éjszakán "valamiért" nem tudtunk aludni. Hajnali fél egykor fordultam az ágyban és egy pukkanást éreztem (hallottam) és éreztem, hogy nedvesedik a bugyim. Mondtam a férjemnek, kimegyek én a wc-re. Amikor lehúztam a bugyimat, láttam, hogy vizes és folyt le a lábamon is a víz. Amikor töröltem, láttam, hogy rózsaszínes. Én is rögtön szóltam, hogy szerintem, szerintem ez magzatvíz, ami folyik. Szegény férjem olyan ideges lett, azt se tudta, hogy kapjon. Én lezuhiztam addig. Elindultunk. Az úton egyetlen fájásom volt, ami light-os volt, olyan mensi szerű. Benn a kórházban amikor az ügyeletes doki megvizsgált, akkor repedt meg úgy rendesen a burok és akkor toccsant a földön a sok víz. Onnantól lettek normál fájásaim. Egyébként 06.09-kor született meg a lányom. :)
2011. júl. 21. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

Éjjel 2 körül ébredtem fel arra, hogy pisilnem kell. A WC-n vettem észre, hogy nedves a tisztasági betétem meg egy picit a bugyim is. Vártam kicsit, gondolkodtam, hogy akkor ez mi lehet, aztán visszafeküdtem. Azt hittem, hogy csak erősebb folyásom van. Kb. negyed óra éreztem, hogy mintha valami folyna belőlem. Most már a lepedőn is látszott egy kisebb folt. Ekkor keltettem a férjemet, lezuhanyoztam, ellenőriztem a pakkomat. Közben egy kisebb adag víz megint elfolyt, de a sima betét elég volt.

Hajnal fél 4-re értünk be a kórházba, reggel 7-ig sehol egy fájás. Ekkor kaptam oxitocint, de attól sem tágultam, pedig erős fájásaim lettek. Délben császárral megszületett a kislányom, aki most lesz 8 hetes. :)

2011. júl. 22. 22:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%
Este 7-körül ment el a barátnőm és ő jegyezte meg hogy de csúnyán bevan dagadva a bokám,erre mondtam neki hogy bizos lassan itt az idő,a hasam is egész nap keményedett!8 körül mentem zuhanyozni és éreztem hogy folyik valami és lenéztem de nemláttam semmit mert ugye közbe zuhanyoztam és levitte a víz!aztán megint éreztem mint aki bepisil de megint nemláttam.Megágyaltam,lefeküdtem aztán felkeltem pisilni és akkor már picit véres cucc jött.(39 hetes voltam).Nemfájt semmi így nekiültem netezni és úgy 9 körül jöttek az enyhe fájások amik kezdtek durvulni így hívtam a mentőket és a páromat aki épp vidéken dolgozott és másnap jött volna haza egy hét szabira!Kb 10-re értünk a kórházba,anyósom és sógorom jöttek utánam.A vizsgálóba mindent összevizeztem,csak úgy ömlött belőlem,2 hatalmas lepedőt adtak a lábam közé,de még a szülőágyon is kicserélték annyi jött.12 körül kerültem a szülőágyra és 4 re megszületett a kisfiunk.
2011. júl. 24. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
90%

Érdekes :) mert nálam úgy történt,hogy szeptember 25-re voltam kiírva.Nagyon aggódtam h otthon fogok szülni,hisz párom éjjel nappal dolgozott,mindig egyedül voltam otthon.Megbeszéltem a dokimmal h befektet hamarabb a kórházba.Közben az utolsó hónapokban mindig simogattam a pocim és beszéltem hozzá,hogy ne szülessen meg hamarabb,majd csak a kórházban.

22.-e reggel felvettek az osztályra.Sokáig elhúzódott az egész mert voltak mások is előttem.Közben megsimogattam a pocim és mondtam neki h mostmár ha szeretné bármikor érkezhet,mert jó helyen vagyunk,biztonságban stb.

Délután 4-kor testvérem és családja jöttek hozzám látogatóba.Gondoltam a szép időre való tekintettel menjünk ki az udvarra.Ahogy ki értünk és le akartam ülni a padra elfolyt a magzatvízem. :D

Másnap reggel azaz 23.-a reggel fél 8-ra megszületett a fiam.


Én hiszem h lehet kommunikálni a magzattal.:)

2011. júl. 25. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!