Aki bizonyos kérdések válaszaként az örökbeadást szorgalmazza, az adott már örökbe gyereket?

Szerintem azt senki nem vonja kétségbe, hogy a babának jó, ha szerető családban nő fel, legyen az a sajátja vagy örökbefogadó.

A kérdés viszont az ÖRÖKBEADÓ félről szólt!

Egy gyerek, ha megfogan, élni akar. Elvenni tőle ezt az esélyt bűn. Nem mondom gyilkosságnak, csak bűnnek.

Ha pedig felnő az örökbeadott gyerek és elkezd kérdezősködni - ha egyáltalán elmondják neki, hogy ő nem vérszerinti gyerek -, pusztán a nevelőszülők nevelésén múlik, hogy mit fog gondolni a szülőanyáról. A normális az lenne, ha nem haragot érezne, hanem valamilyen szinten hálát. Ha nem adja örökbe, most nem élne. Lehet nem élne olyan boldogan, lehet nem lenne a világ legszerelmesebb kamaszlánya, lehet nem lenne akármi.....

Inkább éljen, mint haljon. És ez igaz a világ összes élőlényére.

Nekem 4 ismerős házaspár van, akik így jutottak újszülött babához, és ők tudtak egy-smást mesélni azokról, akiknek a gyerekeit "megkapták".

Az nyilván való, hogy nem "szuper intelligens" anyákról van szó, vagy annyira szegények, hogy sem védekezésre, sem abortuszra "nem telik". (Mert azt meg kell jegyeznem, hogy bár valóban nem 100%-os egyik védekezési módszer sem, azért az abortuszra menőknek legalább a 98%-a felelőtlen volt, és nem a "védekezési módszer volt a hibás"!)

És sok esetben nem első gyermeküket adják le, olyan is akadt közöttük, aki húszas évei elején járt és a negyedik gyermeke lett volna, akit örökbe adott. Anyagilag és sehogy sem tudta volna vállalni, de megölni sem bírta volna, épp azért, mert van tapasztalata arról, milyen egy saját gyermek...

Szerintem az, hogy ki mennyire kötődik a magzatához, az nagyon eltérő. Hiszen sok anya van, akinek akkor is nehézséget jelent ez, miután már megszülte és hazavitte, még akkor is, ha már várta.

Sok minden agyban dől el, ha úgy készül valaki az elejétől, hogy NEM AKAR KAPCSOLATOT a magzatával, akkor ez pszichés úton sikerülhet is.

Amúgy bár nálunk nem, de más országokban a béranyaság is elterjedt, ott meg szándékosan bevállalják ezt a nők...

Egyébként abban egyet értek Veled, hogy én sem tudnám ezt megtenni, de nincs is rá szükségem. Harmadik gyermekemet várjuk a férjemmel, mindhárom tervezett baba.

De én is azok közé tartozom, akik "tanácsolni szokták" ezt a megoldást, az élet védelmében, ami a fogantatással kezdődik, mert szerintem az életet védeni kell, kioltása nem tartozik emberi hatáskörbe.

Egyébként visszakérdeznék:

Te, aki az abortuszt javasolod, volt már abortuszod, és tudod milyen 40 évvel az abortusz után az életed??

Éppenséggel itt olvastam nemrég egy kétségbe esett nő kérdését, hogy hogyan lehet túljutni az abortuszon, mert neki nem megy, és egyre mélyebbre süllyed...

No pl. ettől is próbálja az ember megóvni azokat az anyákat, akik "bajba jutottak". (És akkor nem firtattam, hogy a magzatnak joga van az élethez stb.)

Hát végigolvastam, írok egy tanmesét:

Anyukám 44 évesen terhes lett védekezés mellett. Nem álltunk jól anyagilag, és idősnek is érezte magát, el szerette volna vetetni.(ketten voltunk tesók így is). De kiderült, hogy túl idős a baba,nem lehet abortusz. Akkor neki ki tanácsolná, hogy adja örökbe? Neveli a 2 lányát boldogan, a 3.at meg adja örökbe? Azért ez nem ilyen egyszerű szerintem. Az abortuszról pedig nem is kellet volna tudnia másnak csak apukámnak. Lehet leszólni:)

Nem értem a "tanmesédet".

Az soha nem volt kérdés, hogy melyik megoldás az, amit a legkevesebben tudnak meg.

Az abortusz meg mindig abortusz marad, függetlenül attól, hogy hány éves nőn/lányon végzik el...