Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Szülés » Veletek hogy viselkedett a...

Veletek hogy viselkedett a fogadott orvosotok terhesség és szülés alatt? Következő terhességnél és szülésnél is Őt választanátok?

Figyelt kérdés

A terhességem alatt nagyjából elégedett voltam a fogadott dokimmal, amikor gond volt, akkor magyarázott, normális volt. 33 hetesen voltam nála magánrendelésen utoljára, 36. héttől a kórházba kellett járnom. 36. héten, amikor mentem, nem volt ott (éjszakás volt, pont elment), végül más vizsgált meg, akkor nem akadtam ki. Következő héten ő ultrahangozott, észrevette, hogy kevesebb a magzatvíz, de még nem kórosan kevés, így azon a héten még egyszer mennem kellett a kórházba, akkor szintén ezt állapította meg, nézett magzatvizet is (nekem nagyon fájt). Én azt hittem azt csak túlhordás esetén néznek. Minden rendben volt, de utána egész nap fájt a hasam, de a szülés nem indult be. Köv. héten kellett ismét mennem, a magzatvíz ugyanannyi volt. Igazából rám bízta, hogy indítsák-e meg a szülést, de olyanokat mondott, hogy így minden nap be kéne járnom, hogy ellenőrizzék a magzatvizet. Ja, a nyákdugó előző nap távozott. Végül beleegyeztem, hogy beindítsák a szülést. Az elején bejött hozzám (férjemmel voltam 1 ágyas szülőszobában)és elkezdett célozgatni a pénzre, hogy beszéltünk-e róla. Mondtuk a férjemmel, hogy persze (egyszer magánrendelésen felhoztuk a témát, nem mondott összeget), de eléggé kiakadtunk, persze nem mutattuk előtte. A szülésem utolsó 3-3,5 órája (12 óra alatt lett meg a babánk)maga volt a pokol, előtte kezdték el szívatni velem a gázt, de én attól csak rosszul lettem, elvesztettem az önkontrollom, pedig előtte hiába fájt nagyon az oxitocin miatt, de egy hangom nem volt. A szülésznő (ügyeletes)nagyon normális volt, figyelt arra, hogy én mit szeretnék, volt, hogy a dokit is kiküldte. A végén szabályosan kinyomták belőlem a gyereket, mert már nem volt semmi erőm, szabályosan halálfélelmem volt (a kitolás 1,5 óra volt). Szerencsére a babának nem lett semmi baja, pedig a köldökzsinór 3-szor a nyakára volt tekeredve. Én belül is szakadtam, gátmetszés is nem kicsi volt. Utóbb kiderült, hogy másnap ment valami konferenciára, így a varratokat is más szedte ki.

Szeretnénk második babát 2-3 év múlva, de ezek után lehet, hogy mást választanék. Férjemmel beszélgettünk erre, de az ő őszinte véleménye, hogy más orvos is ilyen, nem tudhatjuk előre, hogy más, hogy viselkedik a végén.


2012. szept. 30. 09:50
 1/9 anonim ***** válasza:
Én biztos, hogy máshogy mennék ezekután.
2012. szept. 30. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Én nagyon elégedett vagyok a dokimmal pedig végig sztk rendelésre jártam hozzá, egyszer voltam magánba, amikor a szülést megbeszéltük. A szülésnél miután beért végig ott volt, jó fej volt. a következőnél is ő lesz ha vállal de a fszülésznőt is fel fogom fogadni aki a mostani szülésemnél ügyeletes volt,mert ő is nagyon jó volt.
2012. szept. 30. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
Az enyém normális volt, de semmi extra, előtte nem ő volt az orvosom, de akihez jártam már rég nem vállalt szülést így őt ajánlotta. Nagyon drága volt, és mivel semmi extrát nem volt, így most a másodiknál máshoz járok, egyelőre sztkba. Körbekérdeztem itt a környéken hogy milyenek az sztksok és kiderült hogy teljesen normálisak és a kórház is más lesz ahol szülök, aminek viszont kifejezetten örülök. Én a helyedben nem mennék vissza ehhez a dokihoz.
2012. szept. 30. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
Én is keresnék mást.
2012. szept. 30. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
Igazából nem tudom, kihez mehetnék, mert mindenkiről hallottam pozitív és negatív véleményt. Korábban, azért ezt a dokit választottam, mert róla csak pozitív véleményt mondtak. A szülésznőt én is fel szeretném, majd fogadni, aki most volt, mert úgy éreztem, ő a lényegesebb.
2012. szept. 30. 11:43
 6/9 anonim ***** válasza:

A helyedben keresnék majd másikat.


De abban igazad van, hogy a szülésznő fontosabb. Megbeszélhetsz vele mindent! Ha a dokival kapcsolatban van valami észrevételed, azt is mondhatod neki, tanácsát kérheted.


Nekem az elsőnél nem volt szülésznőm. Az ügyeletesnél szültem, a dokim rendes volt, 2 óra alatt meglett a baba.

Másodiknál ugyanaz a doki, de a szülésznőt is felfogadtam , ugyanazt. Akármi gondom, bajom volt, ami nem szorult azonnali orvosi kezelésre, hívtam a szülésznőt. Mindig kedves volt, akár éjjel hívtam, akár nappal.

A második szülésem nekem is indított volt, mert a dokim elutazott 2 nap múlva, de én ezt tudtam előre és bíztam abban, hogy addig megindul. Hát nem. 5 óra alatt lett meg, a szülésznő volt ott végig, ha kellett hívta a dokit, de ő szinte csak a kitolásnál volt ott.

A babám ki-be csúszkált, nem akart kijönni. A doki szólt, hogy készítsék a műtőt, de akkor jött még egy fájás, a szülésznő mondta, próbálják meg ezt az egyet és sikerült!

Az nagy pofátlanság, ha vajúdás közben valaki a pénzen rágódik!!!!!

2012. szept. 30. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

Én tuti keresnék másikat.Ha nem voltál vele megelégedve akkor a következő babát másnál szüld.

Az enyémmel teljesen meg voltam elégedve,miután beért sokszor bejött hozzám és jókat beszélgettünk.Végül császárom lett,de közben is jó volt a hangulat.

2012. szept. 30. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Ha ezek után vissza mész hozzá,megérdemled.
2012. okt. 1. 00:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
Nem akarok visszamenni hozzá...
2012. okt. 1. 08:01

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!