A vajúdásnál bent szoktak lenni azok az apukák, akik nem akarnak ott lenni a szülésnél?

Én totál egyet értek a kérdezővel, nem tudom, miért hurrogjátok le! Nekem igen is sz____rul esne, ha a párom nem akarna LELKILEG támogatni még a vajúdás alatt se. Nem azért kell, hogy ott legyen, mert tud helyette nyomni, hanem mert az anyukának fontos lenne a jelenléte, nem gondoljátok? Meg mekkora hülyeség már azt felhozni, hogy 20-30 éve mi volt. Ennyi erővel akkor menjünk ki a kukoricaföldre kapálni, szüljünk meg ott, aztán kapáljunk tovább, mert 100 éve meg az volt.

Mindenki picsog az apuka lelkivilágán, miért, kitolni egy gyereket nem trauma? Az anyuka nem félhet a helyzettől? Nem kellhet neki a támogatás? Legyen már ebben a helyzetben az ő igénye a fontosabb egy hangyaf____sznyit, kéremszépen. Mindent meg lehet oldani úgy, hogy apuka ne lássa, amit nem kell, de ezt már kétszer leírtam korábban.

Ne erőltesd.

Nekem se akar bejönni a párom, viszont én sem szeretném.

Bensőséges a kapcsolatunk, ha egymást kéne bepelenkázni az sem okozna gondot, sem a hányás, stb...

De egyszerűen én úgy érzem, hogy ez full női dolog és ő is pont így van vele, hiába a mi közös gyerekünk születik meg. Lelkesen kísér a vizsgálatokra, ha csak UH van be is jöhet.

Cirka 1995-ig férfi nem lehetett jelen a szülésnél, kivéve az orvost egyébként.

A lehetőséget meghagyom neki, ha akkor és ott úgy gondolja, hogy bejönne, akkor ok, bár a kitolásnál ennek nem örülnék. Egyedül én sem szívesen lennék, de nem vágnék tőle eret. Anyukám fog bejönni, ő szült, úgyhogy én nem érzem idegennek..., a viszonyunk is nagyon jó, ráadásul "hasznosabbnak" érzem egy olyan ember segítségét, aki azért nagyjából ismeri a folyamatot, mert ő is átélte, képben van a dolgokkal, jobban, mint egy átlagos férfi. 4-es válaszolóval ellentétben én nem érzem sem idegennek, sem kívülállónak az anyámat.

A férjem akkor rosszul van, ha belép egy kórházba. Én egyszer megmondtam neki, hogy akkor vagyok hajlandó gyereket szülni, ha bejön velem. Ő fél, én is. De én ezt egyedül nem csinálom végig.

Kényszer nélkül bejött végül, büszkék voltunk egymásra kölcsönösen és csak még jobban szeretjük egymást.

Szerintem minden tovabbi nelkul elfogadhato ha egy no azt mondja hogy o nem akar szulni, akarmilyen okbol. Az az o dontese.

A szoptatas mar mas kerdes, mert azzal a gyereknek art.

apuka nem art senkinek ha nem megy be szulni, ellenben neki nagyon is arthat ha bekenyszeritik.

Persze normalis kapcsolatban ez ugy megy, hogy ezt evekkel elotte tisztazzak. Ha anyuka ugy is akar szulni hogy apuka nem lesz bent akkor hajra, ha meg nem, akkor nem kell gyerek es kesz. Vagy nem azzal a pasival.

Meg egy dolog: az is erosen ellenjavallott hogy olyan no legyen a kisero aki nem szult meg. Az elmenyek hatasara elofordul hogy az ilyenek soha nem vallalnak sajat gyereket. Ugyhogy a fiatalabb húg, gyerektelen baratno is felejtos.

Egyszerűen nem értem hogy egy normális, evilági nő, hogy mondhat olyan, hogy ő nem szül magában, csak kísérővel. Ez nem bálozás kéremszépen, hanem a gyereked világra hozatala, aki bízik benned, hogy tudod: A nő képes szülni, a gyerek képes megszületni.

Az a baj szerintem, hogy a tudatlanság hatására valaki RETTEG szülni! De hahó, ez a világ legtermészetesebb és legszebb dolga!

"De hahó, ez a világ legtermészetesebb és legszebb dolga!"

Tényleg? A gyerek születése egy csoda? De miért csak az anyukának? Hagyjuk már... Az én férjem nem tenyészállat, aki felcsinál, azt csinál, amit akar, hanem a TÁRSAM. Így evidens, hogy egy olyan helyzetben, amiben még én is rettegek, félek, mert újdonság, és mert fájdalmas, bármennyire is cukorszirup, aminek beállítod, igenis mellettem a helye. Arról nem beszélve, hogy az ő gyerek is! És hagyjuk már, hogy a tápszer ártalmas. Hihetetlen ez a begyöpösödött gondolkodás.

"És hagyjuk már, hogy a tápszer ártalmas"

Ha onhatalmulag a szoptatas helyett tapszert adsz, akkor artasz a gyereknek. Ez tudomanyos teny, olvasgass egy kicsit.

Nyilvan vannak olyan szituaciok amikor nincs mas megoldas, de az egy masik sztori.