Anyukák, császármetszéseteket hogy éltétek meg? Milyen volt? Mennyire fájt? Minden érdekel!

Féltem nagyon tőle, sürgősségi császárom volt, de nem volt vészes, másodikat is császárral szeretném világra hozni.

Katéter felhelyezés volt talán a legrosszabb műtét közbe, amúgy ha beadják az injekciót sem az se utána nem fáj.

Annyit érzel hogy rángatnak de ez nekem nem volt kellemetlen érzés, miután kivették egészségesen a picit, utána volt nehéz mert türelmetlen voltam mikor lesz már vége, mert erős hányingerem lett nagyon féltem hogy ott lekötözve fogok hányni de szerencsére nem hánytam. Mikor végeztünk és átemeltek a másik asztalra az meg roppant vicces volt, mintha repülnék mert semmit nem éreztem ugye a testemből :)

Utána őrzőbe voltunk 3 órát, ilyenkor homokzsákot kapsz a hasadra, és együtt lehettek első 3 órát, nekem végig szinte míg bírtam mellkasomon volt a pici vagy apánál vagy anyumnál, nagyon meghitt volt.

Első felkelés az nem ámítás igen nehéz, én majdnem elájultam a fájdalom és mint utólag kiderült a vérveszteség miatt , de utána még arra is volt erőm hogy nővérekkel elsétáltunk a folyosó végére megnézni a kisfiamat, igaz közbe leültünk párszor de nagyon jó érzés volt.

Másnap még nehéz, de utána napról napra könnyebb. El kell látnod a picit másnap reggeltől úgyhogy igazából nincs időd elhagyni magadat majd meglátod, anyai érzések erősebbek mint hogy fáj a sebed.

Varratszedés után 4. nap meg már teljesen kibírható volt, amúgy mindig kapsz majd algopyrin szurit , ami igen csípős , meg véralvadásgátlót, nekem ezekből jobban elegem volt mint a fájdalomból. Mire hazaértem úgy néztem ki mint akit kék-zöldre vertek.

Szóval visszagondolva mindenre nekem nem volt rossz élmény egyáltalán, apa mellkasára is helyezték a kicsit így bőrkontaktus is volt, nekem is mondom végig ott volt a 3 órába a mellkasomon meg estig velem volt , legrosszabb az egészbe a katéter felhelyezés és az hogy nehezen indult be a tejem, kórházba meg alig akartak adni enni a gyereknek, de ez nem biztos hogy a császártól volt.

Hamar rendbe fogsz jönni, ha betartod hogy tényleg csinálni kell a dolgod,menni,felállni ne hagyd el magad. Nekem csodálkoztak is a kórházi társaim hogy azta császárom volt hogy ilyen egyenesen megyek meg futkozok tápszerért a nővérszobába?

Nekem a negyedik volt sürgősségi császár 3 természetes szülés után. Nagyon nagy csalódás volt, mert vártam a szülést, azt a fantasztikus érzést, amikor végre megszületik a baba. A kezedbe adjak úgy mázgásan, ő rádnéz, bele a szemedbe, és azonnal mellre teheted.

Ehelyett egy műtét részese voltam, egy teljesen kórházi, orvosi esemény alanya. A babát meg sem tudtam fogni, csak megmutatták. Nem is láttam közvetlenül a kiemelés után, csak hallottam a hangját.

Abszolút bababarát kórházban szültem. A baba apa mellkasán volt, amíg engem lerendeztek. Egyeltalán nem vitték el, azonnal, ahogy a szobába kerültem, velem volt, éjjel nappal végig. Ez fantasztikus volt!

A fájdalom. Csak az első felállás volt igazan fájdalmas, hamar bejáratódtam 😊

A műtét alatt éreztem mindent, ahogy matatnak bennem, de fájdalmat egyeltalán nem.

A szoptatás nehezen indult nagyon, pedig rutinos szoptató anyuka vagyok, csak 4 nap estére indult be rendesen a tej. Viszont már 8 hónapos múlt, még mindig lelkesen szopik.

Összességében inkább egy 12 órás vajúdás (abban is volt részem), mint a császár.

Aznap a szülésre se készültem, nem hogy császárra :-D

Nst-re mentem... Onnan magzatviz vizsgálatra.... már nem engedtek haza.

Indították a szülést, de nem tágultam.

Este 7-kor császár lett a vége.

Iszonyat féltem, rengeteg idegen ember,katéter, injekció, huza-vona...

Én úgy éreztem majd kiszakad a gerincem.

Pár perc volt ez, de nem volt kellemes.

Inkább utána szenvedtem. Remegtem a fáradtságtól, de azt senki nem mondta előre, hogy ez normális....

Aztán mozdítottam volna a lábam, de nem éreztem.

Félálomban számoltam az órákat, mikor megy ki már az érzéstelenítő.

Aztán jobb lett.

Jött a felkelés. Iszonyatos volt... Mint egy zombi....

Egy hétig biztos úgy közlekedtem mint egy lassított felvétel.... Gyorsan fáradtam.

Kb. 1 hónap kellett, hogy normálisan érezzem magam.

De még 7 hónap elteltével is van hogy fáj a heg :-(

Egész terhesség alatt valamiért úgy éreztem, hogy császárom lesz. Aztán a sors el is döntötte, sürgősségi császárom lett a 36. héten, lepény leválás miatt.

Annyira gyorsan történt minden, hogy nem volt időm izgulni, vagy kétségbe esni. Egy csomó kérdés, egy halom papír amit alá kellett írnom és már toltak is a műtőbe. Ott már remegtem, de nagyon. Fáztam, borzasztó ideges voltam. Mondták, hogy el fognak altatni, mert nincs idő érzéstelenítésre. Nagyon megkönnyebbültem, ott abban a helyzetben örültem, hogy elaltatnak.

Már a szobámban ébredeztem, az elég pocsék volt. Fáztam, remegtem, nagyon fáradt voltam, alig bírtam kinyitni a szemem, de ébresztgettek.

Fájt a seb is, de ez egyértelmű. 4-5 óra múlva már fel kellett kelnem tusolni. Na az pokoli volt. De kedvesek voltak, segített a nővérke, elmondta hogyan keljek fel, hogy ne fájjon annyira, segített tusolni, majd utána öltözni. Babámat este kaptam meg, egyből tudott szopizni, nekem 3. nap belövellt a tejem, szóval ezzel sem volt szerencsére gond.

Nehéz volt őt ellátni, pelenkázás közben is két-háromszor le kellett ülnöm, mert majdnem elájultam. Fájt minden mozdulat. Hazafelé egy 40perces út volt, azt hittem meghalok, minden kátyút megéreztem. A házba már alig bírtam bejönni. 5-6 napig volt nagyon gáz a felkelés és a mozgás, de onnantól napról-napra sokkal jobb lett. A 2. hét vègére már teljesen jól voltam.

A lelki része. Hát, nem tudom. Engem annyira nem viselt meg, hogy nem szülhettem természetes úton. Egy kicsit nyilván bánt, hogy minden kimaradt, de nem éltem meg kudarc ként. Nem tartom magam kevesebbnek. Volt aki beszólt, hogy "jaj te nem is szültél, nem tudod milyen az, legyen még gyereked, hogy megtudd milyen is az igazi szülés" stb. Csak az számít, hogy egészségesen született a babám és minden rendben volt.

Sürgősségi császárom volt.

Itthon folyt el a magzatvíz hajnali fél4-kor, 4-re értünk a kórházba. Már várt a fogadott szülésznőm, először megvizsgált ő, utána szólt az orvosomnak. Szóltam nekikX hogy elég zöldes volt a víz ami szivárgott de ezt látták ők is és egyáltalán nem voltam kitágulva. Mondta az orvos, hogy erre nem megyünk rá oxitocinnal, veszélyben a baba. Rettentően bepánikoltam, egész terhesség alatt természetes szülésre készültem, és imadkoztam hogy ne legyen csaszar. 6:30 körül tolhattak a műtőbe, 7 órakor született meg a kislányom. Az élmény mikor toltak a műtőbe, és ott álltak körülöttem annyian (2 orvos, aneszteziológus, 2 asszisztens, csecsemos nővér, szuleszno) borzalmas volt. Nagyon kiszolgáltatottan éreztem magam. Maga a műtét nem volt rossz, nem fajt, én is csak rangatasokat éreztem és egy jó nagy nyomást a gyomorszajamban, utána hallottam hogy felsírt a babám. Ez megnyugtatott nagyon. A műtét utáni napok/hetek szörnyűek voltak. 2-3 hetig nagyon fajt a sebem, alig tudtam mozogni.

Az első felkelés az pokolian fájt, a szülésznőm segített mindenben, felallas, furdes, oltozes.

Azt mondják sokan hogy minden felkelés egyre könnyebb, hat én ezt nem éreztem. Egy felkelés simán tartott negyed óráig.

A varratszedes nem fajt, és halistennek a hegem is nagyon szép, halvány nem látszik abszolút.

Így lezárásképp annyit mondok: elég friss az élmény, 2 hónapos lesz a kislányom, nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe ez az egész. Rossz élményként éltem meg. Csalódás volt, hogy nem tudtam megszülni a gyerekem. Megérte a szenvedés, de legalább 5 évig nem akarom ezt átélni megegyszer, kicsit elment a kedvem az egesztol.

3.babám lett császár, sürgősségi. Egész terhesség alatt azért imádkoztam,h ez is sima szülés legyen, rettegtem halálosan a műtétektől, azoktól a nekem undorító tipikus műtétes zöld kendőktől,köpenyektöl,stb.

Nekem borzalmas volt, 15 órát vajúdtam előtte,már kevesebb mint 1percesekkel vittek a műtőbe, a 15 órát egyedül kellett szenvednem,(apás szülés lett volna, de látogatási tilalom miatt nem jöhetett be, hiába volt oltása,papír is volt róla,azt mondták úgy bejöhet...)Végig majd megfagytam,le se tojták a fejem, alig néztek rám.Műtét előtt meg kellett innom vmi borzalmas löttyöt-hányás ellen. Nem altattak, csak érzéstelenítettek, az nem fájt.De a fejem lógatták, ott könyörögtem emeljék fel, nagy nehezen sikerült. Nekem azt igérte a dokim, mivel 3.bébi megszülhetem farosan, ő profi, sok ilyet levezetett, a baba mérete is tökéletes hozzá, de csak átvágott... És a babám már majdnem kibújt popóval, mert bizony már a szülöcsatornában volt bőven. Ezért szó szt alig bírták kirángatni, nagyon nehezen sikerült! Tették is közben a megjegyzéseket, hogy ezért utálják a faros babákat. Na köszönöm, nem én akartam így, jól át lettem verve!! Na azután összevarrtak, jött az őrző. A legrosszabb az volt, hogy úgy remegtem mint akinek epilepsziás rohama van. Órák hosszat. Ez borzalmas volt, inni is alig tudtam tőle. A felkelés, felállás egész gyorsan ment, de pokoli fájdalom volt. Nagyjából ennyi a műtét része. Lelkileg nagyon megviselt, mivel nekem megígérte a doki, hogy simán szülünk harmadszor is. Főként azért, mert pillanatokkal a kitolás előtt vitt a műtőbe. Ja amit kihagytam, hogy ő akkor jött be. FOGADOTT DOKIM VOLT!! Egész 15 órás vajúdásom alatt be sem jött... Remélem neked jobb élmény lesz,(már tuti a császár?) És gratulálok a babához!! :)