Bevállalnátok a második várandósságot?

Köszönöm a gyors választ, jól esett olvasni :) Könnyű, gyors szülést kívánok!

Köszönöm szépen, hogy ennyien megosztottátok a történeteiteket! Innen látszik, hogy mindenkinek a saját keresztje a legnehezebb, mert szerencsére velem ilyen szörnyűségek nem történtek, mint amiket itt olvastam. Nekem úgy volt nehéz terhesség, hogy sok volt a hányás, sokat fájt a derekam, szinte végig teljesen be volt dugulva az orrom, sokat fulladtam, sok pánikrohamom volt emiatt és nagyon keveset tudtam csak aludni ezek miatt,azt is csak körülbelül végkimerültségemben ülve egy keveset. 42 hétre szültem, indították, 26 órát vajúdtam feleslegesen, mert császár lett végül. Arról sincsenek igazán szép élményeim, ahogy hányás közben kikönyöklik belőlem a gyereket pár tucat orvostangallgató szeme láttára és a felépülés is nehezen ment. Nekünk sincs segítség és elég döcögős volt egyedül ez a 2,5 év, de ha leteszek a kistesóról, azt érzem, hogy meg fogom bánni később. Egyébként kereknek érzem a világot, de valószínű hogy ez emiatt van, mert nemrég álltam vissza munkába és most kicsit megkönnyebbültem, fellélegeztem, mert nagyon beszippantott ez a mondhatni egyedülálló anyukaként való gondoskodás a lányomról. De mellette imádtam minden percét, mert szerettem ezt az időszakot, csak nagyon nehéz volt szellemileg és fizikailag is is így összességében. Ezért vagyok összezavarodva, hogy mit tegyek. Ha azt mondom magamnak, hogy ez így kerek, legyek hálás mindazért, hogy megadatott már nekem egy egészséges gyerek és ne kockáztassak tovább, akkor azt érzem, hogy az a rossz döntés. Ha pedig arrafele hajlok, hogy menni fog, meg tudom csinálni, akkor meg állandóan beüt a pánik, hogy nem vagyok rá képes.