Milyen ennivalót tiltott enni terhesség alatt?
Én nemhogy ettem, a baromfit is terhesen vágom. Élve csak nem ehetjük meg azt a kacsát..Szóval megvolt a kopasztás,belezés, minden.
Ettem kétszer sushit, megbízható helyen. Nyers, füstölt lazac volt benne, tükörtojást úgy, hogy sárgája az folyékony és kenyérrel felitatva eszem.
Nem adott nekem senki így instrukciót csak hallottam ezt azt, de nagy hangot nem adtam neki.
Ez így tarható? Mert szerintem tele van vitaminokkal, fehérjékkel ami fejlődéshez nagyon kell.
Tyúktojásnál ha nem volt repedt vagy mosott, akkor lényegében 0 az esélye, hogy szalmonellás. Szóval a folyós sárgája nem igazán veszélyes (plusz azért kap hőkezelést az is).
Nyers húsos, halas szusit inkább ne.
Na a sushiban az fél körömnyi lazac pont semmi.
Egyél úgy, amit egy nagyon pici gyereknek is adnál. Ezzel egyértelmű a tiltólista. (nyers tojás, alkohol, ismeretlen fűszer, stb)
Én a tojást omlettnek készítettem nagyon sokszor terhesen, neha meg ilyen 7-8 perces főtt tojást csináltam, akkor már a sárgáját is éri hő. Májat hetente ettem 1-2 adagot, gyereknek semmi baja nem lett, én meg nem lettem vérszegény (a benne lévő hem vas jobban hasznosul, mint a növényi nem-hem vas). És jah, ezért meg leszek kövezve, de ettem nemespenészes sajtokat. Nagyon kívántam, pláne az elején.
Sushiból van nem nyers halas verzió, mondjuk avokádós vagy sült kacsás.. ott tényleg annyi féléből lehet válogatni, határ a csillagos ég. És ja, a lazacot grillezd meg, jobb az úgy ilyenkor. 😊
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!