Van még remény?
Április óta nem védekezünk egyáltalán. Az utóbbi 3 ciklusban kezdtem el lh tesztelni pont ezért. Az utóbbi 3 ciklusomban volt halvány pozi hcg tesztem, majd 2-3 nap késésekkel megjött, erős görccsel és vérzéssel. Azt mondták, hogy 1 évig kell próbálkozni, ha nem sikerül, akkor elkezdenek minket kivizsgálni. Nekem a pajzsmirigyem rendben, prog.szint rendben. Páromnál nem tudom. Azt tudom, hogy az ex felesége egyszer terhes lett, de elvetélt. Nekem van egy kisfiam az előző kapcsolatomban, akit azóta én nevelek egyedül (vagyis ugye már a párommal).
Az első pár hónapban voltunk vele úgy, hogy jön, amikor “jönni akar”. De mivel hónapokig semmi nem történt, ezért kezdtem el lh tesztelni.
(Még azóta sem jött meg, és azóta sincs semmi pms tünetem..)
Most ránéztem megint a tesztre így, hogy teljesen megszáradt. Tudom nem szabad, de a kíváncsiság. Ilyen ez a délutáni cb teszt 4-5 óra elteltével.
Érdekesség még, hogy semmi görcs. Pedig minden mensikor nagyon szoktam görcsölni…
Semmi pms tünet, semmi görcs, reggel volt egy nagy adag vér, azóta szinte csak barnázok…
Mondjátok, hogy nem csak én látom 🙏🏻
Bátorkodtam csinálni egy tesztet. Megint ilyen furcsa feszítő érzést érzek a hasamban. Annak ellenére hogy megjött, nem görcsöltem még egy kicsikét sem…
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!