Van itt olyan, aki elvesztette a babáját? Mikor kezdte érezni, h probálkozzanak ujra?

Kihordtad? vagy vetélés volt? Nagyon sajálom! Írj valamit.

Öt hónapos terhes volam, mikor el keztdtem vérezni, de elég durván. Sokkal erősebben mint amikor menstruálok. (pedig az se semmi) No egyből orvos, Ő bent fogott a kórházban. De már a baba nem élt. Másnap kikapartak, mazamentem. Egy élet tört össze bennem. Három hét múlva is pocsék szarul éreztem magam, és alig éltem. Vissza mentünk, (de még mindíg véreztem erőssen. Csináltak egy terhes tesztet (vérből) és bizony a hormonjaim igen magassak voltak. Megultrahangoztak. Ott volt a másik baba. Haldoklott.

Nekem egy 7-8 év volt.

Az első vagyok!

Azóta született egy kislányom, Ő 3 éves. Végig feküdtem a terhességet, és infúzióztak (végig). Más volt mind a két terhesség.

Nekem ikreim lettek volna, 2 kislány. De nem vették észre, hogy a két babának egy a méhlepénye, és fele annyi idő alatt felélték a tartalékokat. Így alig több, mint félidőre születtek meg. Sosem felejtem el, ahogy az a cseppnyi kis kék láb kilóg a hánytálból, ahogy elvitték. néha még ma is álmodok vele. Nemsokkal ezután volt egy vetélésem. Aztán le is mondtam róla, hogy valaha is babám legyen. A doki is azt mondta, hogy hagyjuk, mert rá fogok menni idegileg. Így is lett. Az ikrek halvaszületése után 4évvel viszont szédültem, hányingerem volt, kimaradt a mensim.. Kiderült, hogy 8hetes terhes vagyok. Szintén végigfeküdtem, de megérte. Gyönyörű és egészséges a picilányom, aki már 5éves múlt :)

Nagyon sok erőt kívánok neked. Bár sajnos én is átéltem ezt, nem tuok mit mondani. Ezt mindenkinek magának kell megélnie és éreznie, hogy mikor lehet próbálkozni. De hidd el, minél görcsösebben akarok, annál nehezebb lesz. Mielőtt újra próbálkozni kezdenétek, éljetek egy kicsit. Menjetek bulizni, nyaralni, ejtőernyőzzetek, vagy bármit, amit utána már nem tehettek meg. Nekünk ez bejött :)

Én "sima" első trimeszteres gyászoló voltam. Mentem a 12 hetes vizsgálatra (minden rendben) és aztán az ultrahangra. A dokim minden arcvonása és sóhaja jelezte, hogy amit lát az nem jó. De én is éreztem előtte nagyon.

Amikor hozzám fordult mondta, hogy több probléma is van: két baba van, de egyik sem él. Már négy hete ringattam őket bölcső helyett koporsóként. Sokk volt. Mindkettő.

Aznap éjjel sokat sírtam és írtam. Kiírtam magamból a felfedezést (ikrek!) és a veszteséget is. Aztán másnap azon kaptam magam, hogy valószínűleg az érzelmi oldal nagy részét ezen a gyászolós éjjelen letudtam. De nappal tartanom is kellett magamat: ott volt a kisfiam, aki miatt nem engedhettem el magam és tartotta is bennem a lelket. :)

Még hetekig hatottak az események, még most is néha átélem a pillanatot, amikor megtudom, de mire letelt a 3 hónap már teljesen az új jövevényre tudtam koncentrálni - és nem azért, hogy "őket" helyettesítse.

Hogy mindezt honnan tudtam meg? Például onnan, hogy amikor pici babát láttam nem az elvesztettek jutottak már eszembe, hanem egy elkövetkező lehetőség. (Az első napokban kb annyi ikres kocsit láttam, mint előtte négy év alatt. Azóta sem...) És például onnan, hogy az egyes terhességre nem úgy tekintek mint kevesebbre, aki "csak egy" hanem úgy, hogy ő lesz az igazi. És ezt a fórumot (teherbeesés) olvasgatom. Ez elég egyértelmű jel. :D

Előző vagyok. Borzasztóan sajnálom, úgy érzem azt élted meg mint én csak nagyon nagyban. :(

Nekem az ebben "tapasztalt" anyukák azt mondták, hogy ez tökéletesen nem fog elmúlni, meggyógyulni sosem. Ezt elfogadtam és úgy gondoltam, hogy amennyire tudom feldolgozom, a többit pedig rábízom a jó Istenre. Persze nagy segítség volt, hogy itt volt mellettem egy egészségesen kihordott és megszült gyermek.

Én a helyedben próbálkoznék, ha nem vagy hiper-aggódós. Az új baba új reményeket és új vidámságot hoz ám - és egy új lapot kezd a történetben. Elvileg. (((Meg új dokit!!)))

Első valaszoló vagyok:

Nekem nem tudták hogy ikreim lesznek. Találtak egy babát, és letudták a keresést. Szerintem Ők sem hitték, hogy kellene keresni mégegyet.