Tanácsot szeretnék kérni hogy ebben a helyzetben mittevo legyek?

Ja, mert örökbe adni olyan egyszerű.

Gyermeket csak úgy vállaltam, hogy feltettem a kérdést magamnak: ha egyedül maradok Vele, akkor is el tudom tartani?

Tudom, hogy nehéz a helyzeted, de tényleg gondold ezt így végig!

Kitartást!

(Arra alapozni, hogy a párod LEHET, hogy megszeretni, nagy felelőtlenség, erre nincs garancia)

Együtt élsz a pároddal?

Rendes bejelentett munkád van, vagy feketén / alkalmian dolgozol 2 éve?

A párod mit mond, miért nem akarja? Neki van munkája?

Ha elhagy téged, vissza tudsz költözni a szüleidhez, esetleg eleve van saját házad?

Az anyagiak nem jelentenek szerinted problémát - körülbelül mennyi pénzt tudnál fordítani a gyerekre havonta úgy, hogy egyedülálló anya vagy és kb 1,5-2 éves koráig otthon vagy vele? (Ha rendes, bejelentett állásod volt, kaphatsz csedet, gyedet. Ha nem, akkor csak gyes+csp, ami kb 38000 ft havonta)

Első körben ezek az érdekes kérdések, az csak utána jön, hogy apa nélkül nőne fel a gyerek és te feláldozod a fiatalságodat.

Én csak a saját történetem mesélem el.

19évesen lettem terhes. Nekem volt saját házam, igaz nem en vettem, mamától örököltem. Emellett pénzt is. 16éves korom óta dolgozgam, 18évesen bejelentett munkám lett.

Teherbe estem. Lényegében közös hibánkból. Ahogy ez kiderült, párom már fogta a motyóját és lépett is le. Szüleim azt mondták, támogatnak, de láttam rajtuk, hogy a hátuk közepére sem... illetve nagyon felelőtlen döntésnek tartanák.

Én hosszas mérlegelés, rágódás után az abortusz mellett döntöttem. Nem akartam úgy gyereket, hogy csak én várom. Hogy rajtam kívül lehet nem szeretné senki. Hogy ha velem valami lenne, ő magára maradjon.

Elintéztem az abortuszt. Amikor reggel be kellett volna feküdnöm, az akkori párom, vagyis inkább exem vitt be. Útközben balesetünk volt. Akkora ütést kapott a hasam, a helyszínen elvetéltem. Szóval a fentiek megoldották, hogy ne legyen abortuszom.

Most 30 vagyok. Néha eszembe jut. De nem okolom magam, hogy így történt. Sőt, lehet hülyén hangzik, de nekem így volt a jobb. Nem bánom 1 percig sem,hogy így alakult

Mára van 2 gyerekem, egy szerető férjjel, apával.

Ha akkor megmaradt volna az a baba, hiába lett volna meg mindene, nem tudtam volna egyedül végigcsinálni.

De ez csak az én történetem

Ha a 19 éves állapotomban kellett volna szülnöm én összeomlok, vagy ami még rosszabb, elhagyom a gyereket, mert nem bírtam volna. Pedig én aztán talpraesett voltam, azóta önerőből vettem lakást, van több milliós megtakarításom, anyagi értelemben semmilyen módon nem szorulok rá senkire, de még csak a csp+gyed ilyenekre se, mert van passzív jövedelmem is. De nekem fejben kellett megérnem az anyaságra, és 19 évesen nem tartottam még ott. Plusz miután engem elhagyott az apám, én sose kezeltem vállrándítással ezt a kérdést, higgyétek el, nem mindegy, hogy a gyereket akarja az apja vagy sem. Egy életre lenyomatot hagy, terápiák után is. Szóval én abba is nagyon sok energiát öltem, hogy felismerjem, hogy ki lesz olyan apa a gyerekemnek, aki ha engem el is hagyna, a gyereket sose.

A döntés a tiéd, de jól gondold meg, mert sokkal nehezebb az egész, még annál is, mint amennyire átgondolva tűnhet. Stabil alapok nélkül pedig húha. Le a kalapom azok előtt, akik tizenévesen szülnek és onnan még talpra állnak, mert ragaszkodnak a gyerekhez. Szerintem az az akaraterő tetőfoka. De ha kicsit is bizonytalan vagy, szenvedni fogsz. Sajnálom.