PCOS+IR sikersztorik? Jó lenne hallani pár pozitív példáról.

Figyelt kérdés

2012. ápr. 9. 13:55
 1/5 anonim ***** válasza:

Első terhesség: még nem tudtam a pcoról. A papíron rajta volt, csak fiatal voltam és bíztam a dokiban, hogy szól, ha van valami bajom. Kb másfél évig szedtem fogigátlót, majd a suli után a második próbálkozós hónapban sikerült a baba. A terhesség első 12 hete volt problémás, majd a 34. héten beindult a szülés. Sikerült visszatartani, de a 36. héten megszületett a kisfiunk.

Később, mikor terveztük a kicsit, nem jött össze. 1 évig próbálkoztunk, majd elkezdődtek a kivizsgálások. Volt olyan terhességem, amikor a 6. héten a doki a 4 hetes méretében látta az uh-on és nem is maradt meg a baba. De nem voltak cisztáim. Végül másfél év után, mikor már nem bírtam zet a tétlenséget, már ott voltak a ciszták. Nem volt 5 hónapig ciklusom. PCO+IR. Mozgás, diéta, majd a vérvételi eredmények után merckformin. Lefogytam, mindent betartottam, mégsem sikerült. Majd 4 sikertelen inszem után feladtuk. Megbeszéltem a dokimmal, hogy csináljunk drillinget, talán akkor a következő inszemnek nagyobb az esélye. DE nem tudtam elmenni a konzultációra a drillinggel kapcsolatban, mert állapotos lettem :)

1éve kezdtem a mozgás és diétát, 8 hónapja a gyógyszert, mikor megfogant a második kisfiunk.

Jelenleg a 24. hétben járunk :)

Megkérdezhetem, hogy te is pcos vagy? Babát szeretnétek?

2012. ápr. 9. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Igen. De sajnos épp az imént jött meg, mst épp 26 napra, máskor 30-32. Ki értiezt...
2012. ápr. 9. 19:07
 3/5 anonim ***** válasza:

Ne keseredj el!

Ha kezelve van a pco, akkor csak türelem kérdése.

Mióta szeretnétek babát? Mióta tart a hármas kezelés?

Sajnálom, hogy megjött, de inkább 26 napra, mint 126 napra. Tuti van peteérésed!

Fel a fejjel!

2012. ápr. 9. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%

Ne keseredj el! Sokan szültünk PCO-val


Én nem tudtam az van. Egyszerűen csak híztam. Egy év alatt 20 kg. Mivel tartottam tőle mit is mond az orvos, így nem mentem el.

Aztán jött a magasvérnyomás. 170/110

Na akkor jött az orvos.


fél év és semmi. Szív UH, TSH (nem volt rossz, de nem annyira jó), hasi UH.

Az éhomi cukor jó volt

Akkor azt mondta háziorvos, fogadjam el 30 évesen, hogy magasvérnyomásos beteg vagyok. Fogyás! Mondta a doki.

Mondtam, próbáltam, de nem megy. Azt mondta olyan nincs.

Mondtam, hogy küldjön endokrinológiára, mert a TSH nem volt a legjobb a gyerekvállaláshoz.

Azt mondta ő nem, mert a cukromnak semmi baja.


Na akkor már nem nyugodtam. Eltelt fél év és semmi!

Egyik barátnőm adott egy telefonszámot egy nőgyógyászhoz, mondván, ő majd elküld hormonra és egyébként meddőségi specialista.


Elmentem.

Vittem minden papírt, mondtam mit szeretnék. Teljes hormonvizsgálatot.

Kérdezte, végül is mit szeretnék. Mondtam, ha minden ok, akkor babát.

Azt mondta jó.

Én akkor még a súlyom miatt nem akartam babát vállalni, nem tudtam, hogy egyébként se jött volna össze.


Hát a hormon nem lett túl jó. A terheléses inzulin egyszerűen gáz volt. 120 perc után még mindig 4x-es érték.

Kérdezte a doki, hogy szedek -e Merckformint. Mondtam nem ismerem. Azt mondta, itt az ideje, hogy elkezdjem, de akkor azt úgy folyamatosan, ahogy bírom.


Azt mondta, akkor kezdjük el figyelgetni, van -e peteérés.

Cisztát nem talált, nem is menstruáltam, évente talán 4x vagy 5x.

Kéthetente jártam UH-ra. Aztán csak megjött és akkor felírt Clostit.

Aztán megint UH- sorozata, mensi alatt is.

A Clostitól megért 1 tüsző. (A párommal nagyon boldogak voltunk, hogy mégis lehet baba, aznap megünnepeltük a tüszőérést)

Azt mondta itt az idő. Kaptam tüszőrepesztő szurit is.

Kiszámolta mikor kell megejteni apával a dolgot.

Na miért ne, apa éppen akkor volt vidéki munkán. ÁÁÁÁÁÁ

Akkor elkeseredtem, vissza se mentem.

Szedtem a Merckformint és szépen lement 10-11 Kg 3 hónap alatt közben.

Aztán éltük az életünket.

És egyszer csak furcsán éreztem magam. Fájt a hasam, feszült a mellem. Na majd csak megjön már, mondogattam magamnak. Aztán eltelt 1-2 hét. Mi van már gondoltam

Egy teszt mindig van itthon. Hát megcsináltam. Pozitív lett. El se hittem. Délután volt, azt hittem megromlott a teszt vagy valami.

Gyorsan elmentem venni, mindjárt 4-et, és abból is 3 különbözőt.

Kettőt megcsináltam még aznap, +

Este elmondtam apának. Nagy volt az öröm, de mondtam várjuk meg a holnapot, reggel megint tesztelek, hátha ma valami nem stimmel.

Másnap mind a kettő ismét pozitív lett.

5 teszt után már elhittem, hogy igen, sikerült.


Vissza is mentem a dokihoz, aki megnézett, látta a petezsákot és mivel az 5 -dik héten lehettem, kellett volna szívhangnak lennie, de nem volt.

Azt mondta, mennyek vissza egy hét múlva és meglátjuk, hogy mi lesz. Ha lesz szívhang minden rendben, de ha nincs szívhang, akkor abortálni kell.

Akkor megíjedtem. Pihentem, szabi stb.


Volt szívhang és a 41-dik héten megszületett egy tünemény, aki most már 8 hónapos fiúcska és egészséges, eleven.


Hát ennyi az én történetem.

Ne csüggedj el! Nem lehetetlen.

Amikor kiderült, hogy mi is a baj, akkor nagyon sok hasonló sorstársat ismertem meg, akik nagy lelki erőt jelentettek, hogy lehetséges! így is a baba, sőt akár kettő is!

Kitartás!!

2012. ápr. 9. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
100%

Az én sztorim:


PCOS-IR minden lehetséges módon igazolódott, pedig kizártnak tartottam, mindig szabályos ciklusaim voltak. Az IR ráadásul nem is akármilyen erősen nyilvánult meg, a terhelésem borzasztó lett. 3 hónap Meforal után a ciszták eltűntek, a szabályos ciklus még szabályosabb lett (30 nap helyett 28). Ekkor kezdtünk próbálkozni a babával, és a kismanó hála Istennek szinte azonnal megfogant. Most 36 hetesek vagyunk. :))) Kitartás!!!!!!

2012. ápr. 13. 07:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!