Újra teherbe estem, nem terveztük. Én nem a férjem szeretne még egy gyereket? Valaki hasonló tapasztalattal?

Figyelt kérdés

37 éves vagyok, férjem 45, van összesen öt gyönyörű, egészséges gyermekünk. Három közös (3-4-6 évesek) és egy-egy előző házasságainkból. (10 éves és 15) A 15 éves nevelt lányom utálta, hogy ennyi kicsi van körülötte és, hogy mindig a legkisebb gyerekhez kell valamilyen szinten alkalmazkodni. Ezért ő egy éve átköltözött az anyukájához és azóta alig van kapcsolata velünk. A 10 éves fiam teljesen más, ő nagyon szeretni a tesóit, de már ő is vágyakozik komolyabb dolgokra. Én 6 éve itthon vagyok vagy terhesen vagy éppen szülés után. Nem panaszkodom, mert teljes mellbedobással végigcsináltam ezt az időszakot és szerettem is, de már érzem, hogy elég lesz. A férjem úgy érzi az utolsó terhességemnél érzelmileg eltávolodtam tőle, kevesebb ölelés, kevesebb bújás, kevesebb szex... Ezt én is érzem magamon, de nem azért mert én nem vágyon ezekre, hanem azért ,mert eléggé lefoglaltak a gyerekek. Most szeptembertől már a legkisebb lányunk is óvis és végre én is szerettem volna a párkapcsolatunkat újra a régi "pompájára emelni". És elkezdeni a gyerekek számára is már a "nagyobbas" programokat. Kiderült, hogy most 37 évesen véletlenül teherbe estem. Nagyon nehéz, de én nem szeretném megtartani, a férjem viszont igen. Pár nappal ezelőttig minden olyan jó volt, de most rémálom. Félek attól, hogy egy abortusz után milyen lesz a mi kapcsolatunk, és attól is hogy ha majd a gyerekeimre nézek nem fogom e azt látni, hogy ezt velük is tehettem volna. De érzem magamon, hogy 37 évesen 4 gyerek után már nem vágyom még egyre és arra, hogy minden előlről kezdődjön a többiekre pedig megint kevesebb idő jusson.


Valakinek van hasonló tapasztalata?

Köszönöm


2020. júl. 13. 15:02
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
44%
Én is teljesen megértem szerencsétlen lányt. Nem elég, hogy a szülei elváltak, még az apja új nője sem győz elleni. Mindezt gondolom a nagyobbak nyakára. Nem a felnőttön szoktak a kistesók lógni, hanem a nagyobbat nem hagyják tanulni, magában lenni. Márpedig egy gimisnek szülsége van a pihenésre, nyugodt tanulásra. Hisztiző dackorszakos, vinnyogó csecsemő mellett ez igen nehéz. Én is elmentem volna a helyébe. Ha nem az anyámhoz, akkor koliba. A jövője függ ettől a négy évtől.
2020. júl. 13. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 anonim ***** válasza:
88%
Úgy érzem a soraidból, hogy már döntöttél, csak a családod at félted. Megkerdezheted a férjed, hogy a babával ő tervez-e otthon maradni, mert neked az elmúlt 6 év bőven elég volt. Még leírni is sok. Ha nem akar maradni, csak esténként besegíteni, akkor mondd el, mi mindennel küzdesz meg minden nap ennyi gyerekkel és mi változna még eggyel. Reális gondolkodással nem fér bele és ezt neki is elmondhatod.
2020. júl. 13. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 anonim ***** válasza:
82%
véletlen :) van egy rakat gyereked, már el is kötöttek volna.
2020. júl. 13. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 anonim ***** válasza:
76%
Ha nem akarsz gyereket, ne vallald
2020. júl. 13. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 A kérdező kommentje:
Köszönöm az értelmesebb válaszokat!
2020. júl. 13. 18:01
 16/24 anonim ***** válasza:
14%
Hűha. Fattyú. Vinnyogó csecsemő. A megerősítést megkaptad, de nem tesz gondolom boldoggá. Nem 1 kamasz a tükre jelen pillanatban a nagycsaládnak. Tényleg, miért nem köttetted el magad, ha úgy érezted vége? Én nem mennék abortuszra. Van bölcsi, szitter! Valamit kihagytál eddig, ezért kerültetek ebbe a helyzetbe! Énidő, férjidő, szex! Gyerekek mellett, eddig is kellett volna, és most nem éreznéd ekkora nyűgnek ezt az egészet! Szurkolok nektek, hogy rendezni tudjátok és nem abortusszal az életeteket!
2020. júl. 14. 06:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:
93%

Az eddigi válaszolókkal szemben én nagyon sajnálom a kérdezőt, mert itt nincs jó döntés, csak kb. nagyon rossz meg még rosszabb. Szerintem itt már nem is a következő gyerek a baj, hanem hogy alapvetően van egy szétesett család (az iszonyú jelzésértékű, hogy a legnagyobb lelépett, mégha mozaikozásról is van szó), és ahogy olvasom, a kérdező házassága is finoman esik szét. Ebbe egy újabb gyerek katasztrófa, de egy abortusz is... mindkettő simán löki egyet a szakadék felé.


Érdemi tanácsom nincs, nektek kell higgadtan kompromisszumot kötni. Remélem megnyugtató megoldást találtok, ennyi gyerek mögül nem hiányozhat egy összetartó család.

2020. júl. 14. 06:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:
88%

Én is sajnálom a kérdezőt, tényleg szar helyzet. De gondolom 4 gyerek után már csak tudja, hogy készül.

Egyébként ha apuka annyira akarja, megmondanam neki, hogy oké, de ő lesz otthon a gyerekkel. Kíváncsi vagyok, mennyire tetszene neki az ötlet.

2020. júl. 14. 06:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 anonim ***** válasza:
80%
Erdekes, hogy az anyagi resz senki sem erdekel. Hogy/hol eltek?szepen, rendezetten elfernek a gyerekek, a kicsinek is lenne "helye" vagy 50 nm-en nyomorogtok egy 1,5 szobas panelban?van autotot ami ennyi fovel is hasznalhato vagy cserelni kell akar kisbuszra?Anyagilag hogy alltok?szepen eltek, ferjed eleget keres vagy nyomorogtok?En lehet elso korben ezeket gondolnam at, de en racionalisabb gondolkozasu vagyok.
2020. júl. 14. 07:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 anonim ***** válasza:
76%
Nem kell hogy érdekeltjen senkit az anyagi rész. Sőt, más se ezen ah egy információn kivul: "Újra teherbe estem, nem terveztük. Én nem a férjem szeretne még egy gyereket?" Ez a lényeg. Ebből is az én nem. Ha egy nő nem akar gyereket, annak nem szabad vállalnia. Mindegy, hogy milliárdosok e, hogy a családnak mi a véleménye, hogy a férj mit akar: ha a nő nem akarja, nem szabad vállalnia.
2020. júl. 14. 08:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!