Kismama vagyok, nem akarom elvetetni a babámat, nem tudom mit tegyek?!

Figyelt kérdés

Még mielőtt valaki bíráskodásba kezdene előre leszögezném, hogy védekezés mellett estem teherbe, és nem az a fajta ember vagyok aki kerüli a munkát és közben tartaná a markát. A helyzet az hogy nagyon sokat olvasgattam itt is, ott is. 11 hetes terhes vagyok, a párommal most jöttünk haza külföldről. Nem, nem tudtunk félretenni túl sok pénzt, mert átvertek bennünket. Voltam már orvosnál kedden kellene mennem a kórházba abortuszra. :( Nem szeretném, és én egy olyan ember vagyok aki világ életében elítélte ezt a dolgot. Minden nap sírok, és fáj hogy ennek így kell lennie.

Az ok az, hogy nincs munkánk, sem nekem sem a páromnak (pedig mi tényleg bármit elvállalunk, akár bejelentve akár feketén, most is fél évet húztunk le külföldön) a párom anyukájánál lakunk jelenleg. 4en vagyunk egy másfél szobás lakásban, havi 60 ezer forintból (plusz az a kicsi amivel be tudunk segíteni a ,,spórolt pénzünkből")Az én szüleimre nem számíthatunk. Ti mit tennétek a helyemben???



2012. júl. 1. 16:34
1 2 3 4
 21/31 anonim ***** válasza:
84%
A 4. vagyok ismét.Elhiszem hogy most kilátástalannak érzed,ez a Ti döntésetek,a ti életetek.Én természetesen nem rendelkezem óriási tapasztalattal a 36 évemmel,de nekem is nagyon nehéz életem volt,és a környezetemben is nem egy családnak embernek.Köztük pl. a saját anyámnak is aki eltitkolt terhesség után szült gyereket.Egyszer csak ott volt,anyám 43 éves volt,én 24,egy kislányom volt már akkor.Anyám nem örvend ugyan nagy népszerűségnek az életmódja és a tette miatt,de a kicsinek mindene megvolt.Nem kellett kérnie,ismerősök,barátok szomszédok,összefogtak azért a piciért.Anyám havi jövedelme a rokkant nyugdíja volt.Ezzel nem azt akartam mondani hogy te is számíts erre,és erre szüljél,mert ezt nem szabad.De én azt tapasztaltam a dolgok megoldódnak.Ha nagyon akarja az ember.Ha gyermeke van az embernek az ereje,az akarata megsokszorozódik,mert felelős valakiért.Most rossz a helyzet de nem lesz mindig így ez biztos.Ha úgy érzed nincs értelme vállalni,az is lehet jó döntés,a választ csakis te tudod,akkor is próbáld a jó oldalát nézni,ez engem sokmindenen segített át.Majd megírod a döntésed?
2012. júl. 1. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/31 anonim ***** válasza:
100%
Szegény tényleg nagyon nehéz helyzetben vagy de szerintem is van kiút.Nekem négy gyerkőcöm van és kb olyan nehéz volt a helyzetem mint neked mikor az első kettőt szültem,sőt szerintem még rosszabb de inkább nem részletezném mert hosszú,eszembe sem jutott hogy elvetessem és nagyon jól tettem!A legkisebb babám most 4 hónapos és tényleg nem kerül sokba,havonta 15 ezer elég rá,ami a családi, a GYES-hez hozzá se szoktam nyúlni,ha lesz tejed még ennyit sem kell rá költened.Az anyasági pedig tényleg sok mindenre elég,turiban,200-300 forintért lehet venni kisrucikat,babakocsit,kiságyat nagyon olcsón lehet vaterázni.Gondolt át légyszíves,legyél optimista!
2012. júl. 2. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/31 anonim ***** válasza:
78%
Én 22 évesen elvetettem. Akkor halt meg a bátyám, borzasztó rossz lelki állapotban voltam és lefeküdtem egy fiúval, aki semmit nem érzett irántam. Azt hittem igen, de tévedtem. Esemény utáni tablettát vettem be, mégis terhes maradtam. Féltem, rémült voltam, nem gondolkoztam normálisan, vagy nem is tudom mit gondoltam, engem borzasztóan megviselt. A mai napig nem telik el nap úgy, hogy ne gondolnék rá és ne mardosna a bűntudat. DE! Ez nem általános érvényű. Mindenen túl lehet lenni! Ha úgy döntötök nem tartjátok meg a babát, akkor nehéz lesz feldolgozni, de nem lehetetlen. Viszont én úgy vagyok ezzel azóta, hogy a terhesség 9 hónap. Addig annyi minden változhat. És ha esetleg elvetetitek és változik is, akkor rossz lesz arra gondolni, hogy jöhetett volna a pici. Nagyon nehéz ebben tanácsot adni... És talán nem is lehet. Nekem azóta Istennekhála született egy kislányom, mi szívesen segítünk Nektek babaruhácskákkal, játékokkal, ha úgy döntötök marad a pici. Ha Budapestiek vagytok, akkor komolyan írom, hogy vigyázni is szívesen vigyázok rá, ha hamarabb visszamennél dolgozni. Ha úgy döntesz nem tartod meg és rosszul éreznéd magad, akkor is nyugodtan írj, szívesen beszélgetek Veled, emlékszem milyen rossz volt nekem, hogy én nem mertem segítséget kérni senkitől, mert úgy éreztem ez csak az én hibám, nincs jogom panaszra. Ne érezd így soha! Merj segítséget kérni! Sok nő átesett ilyenen sajnos. Én csoportba is jártam. Ingyenes, minden szeptemberben indul Pesten, ha esetleg odavalósi vagy! Bárhogy döntesz gondolok Rád. Erőt, kitartást, lelki nyugalmat kívánok Neked, bárhogy döntesz a következő időszakra.
2012. júl. 2. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/31 anonim ***** válasza:
35%

Én csak annyit írnék neked, hogy még a kórházban a műtét kezdete előtt is dönthetsz úgy, hogy hazamész! Ha akkor úgy érzed, hogy mégsem kellene megtenned, nyugodtan hagyd ott őket, ne gondolkozz! Sok erőt kívánok Nektek!

Én a baba mellett szurkolok, félek, hogy nagyon-nagyon megviselne téged az abortusz a hsz-eidből ítélve. Úgy érzem, hogy ragaszkodsz már a kisbabádhoz. Sok erőt kívánok még egyszer!

2012. júl. 2. 11:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/31 Orsi_ ***** válasza:
77%

Kedves Kerdezo!


Nagyon nehez helyzetben vagytok anyagilag, de sok szempontbol elönyös is a helyzetetek. A baba nagyon örülhet, hogy olyan szülei vannak, akik készek külföldön is, barmilyen tisztességes munkat elvallalni. Ugy tünik nekem olyanok vagytok akik a jeg hatan is megelnek es igy a gyermeketek is megtanulja majd, milyen az amikor az ember a nehez helyzeteken is felül tud keregetni.

Oriasi ertek hogy egyutt vagytok!! Nagyon sok baba ezt nem kapja meg, hogy a szülei együtt legyenek. Es ez fontosabb sokmindennel.

Tamogatast lehet kerni, nagyon keves de akad.

Kivanom, hogy eros legy, es barhogy is dontesz ne band meg.

En nagyon tisztelnem a szuleim, ha fiatal felnöttként belatnam, hogy milyen helyzetben vallaltak be engem.

Sok eröt!

Orsi

2012. júl. 2. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/31 anonim ***** válasza:
61%
Jobb szegénységben felnevelni egy gyereket mint gazdagságba olyan szülőkkel, akik nem szeretik. Vannak anyaotthonok, azok után nézz utána!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ott az egész családotok együtt lehet vagy menj a családsegítőbe, ott is segítenek.
2012. júl. 2. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/31 anonim ***** válasza:
100%

szerintem is nagy érték az, h együtt vagytok, és még az anyós is, ha nem is anyagilag, de támogat benneteket. Ez sokat jelent.

Az előbbiekben volt egy hozzászóló, aki helyesbített, hogy nem 40 ezret, hanem 28 ezret kapnátok. szerintem az 40 ezer körül van, csak az előtte megszólaló a családi pótlékot is beleírta.

Az én szüleim annak idején 5-en voltak egy szobában a tesóimmal, utána még vállaltak engem is:) Igaz, akkor már egy picit nagyobba költöztünk, de megoldották.

Hidd el, meg fog oldódni minden. Egyébként mi is szívesen segítünk, ha tudunk ruhákkal, játékokkal.

Fel a fejjel és értékeld, h melletted áll, aki a legfontosabb.

2012. júl. 2. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/31 anonim ***** válasza:
70%

Egy korábbi vagyok. Én is szívesen segítek babakelengyével, tudom, csekélység, de több mint a semmi. A támogatások pedig (nemrég szültem, tudom):

egyszeri anyasági (négy pecsét kell a kiskönyvbe): 64500Ft

GYES havonta, alanyi jogon jár: 28500FT

családi pótlék egy gyerek után: 12200Ft

Vagyis 28500+12200=40700Ft szerintem ezért írt havi negyven ezret valaki. Mondjuk így is rosszul hangzik, de ha a párod megint bevállalná a külföldet, akkor máris jobban járnátok. + lehet még segítséget kérni civil szervezetektől, a valsagterhesseg.hu és az alfa szövetség pl adnak babakelengyét, anyaotthonban lehet lakni pár hónapig+ van ilyen, hogy www.jobbadni.hu, ez a Magyar Református Szeretetszolgálat, és ők rendszeresen gyűjtenek tartós élelmiszert pl. bébiételt is, ők is segítenek. A katolikus Karitász és a Babtista Szeretetszolgálat is szokott ilyeneket gyűjteni. Nem mellesleg, hátha tudnak munkakeresési ötletet is adni, de ezt én már nem látom át, mindenesetre megkérdezni meg lehet. Hajrá!

2012. júl. 2. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/31 anonim ***** válasza:
45%

NEM KELL így lennie! Ha már előre ennyit sírsz, az jelent vmit! Hallgass a szívedre, főleg, ha ilyen erősen jelez!A Pici szíve is Benned dobog! Meg fogja hálálni, ha kitartasz érte!

Adj esélyt magatoknak, megkönnyebbülsz, meglásd!

Azt tapasztalom én is, hogy sorra megoldódnak, elhárulnak az akadályok, ha a jó mellett döntünk.

2012. júl. 2. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/31 anonim ***** válasza:
35%
Jaj, aggasztó ez a csend... :( Az előttem lévők mind elmondták már, hogy miért is érdemes a kicsit megtartani és hasonló esetekben általában volt kiút, élhetővé vált a helyzet és hasonló anyai érzésekkel rendelkező kismamák végül nem bánták meg a döntésüket, hogy megtartották a babát. Úgy érzem, a hozzáállásod miatt téged nagyon megviselne az abortusz... Nagyon drukkolok, hogy a nektek legmegfelelőbben alakuljanak dolgok... És ne hozz ma olyan döntést amit örökre bánni fogsz...
2012. júl. 3. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!