Van itt valaki, aki úgy ment abortuszra, hogy szerette volna a babát, és a férje nem akarta?

Komolyan az az érzésem, hogy virtuálisan multiplikálod önmagad. Lehetetlen, hogy mindig beléd botlom!!!

Nincs természetesen olyan helyzet, amit abortusz megoldana.

Emberi élet árán, annak beáldozásával megvalósított céllal,ill. az egész kérdéskör problematikájával először gyerekkoromban találkoztam: azóta nagy kedvencem a Kőmíves Kelemenné; az értékvesztés ott is iszonyatos. Nem, az abortusz nem megoldás, soha nem is volt, és nem is lesz az. Alapjaiban tagadom a gyerekem élete árán én élek (kényelmesebben, gazdagabban, önzőbben) tovább elvét és gyakorlatát is.

Ez csak azért lehet, mert mindketten meg szoktunk válaszolni abortusz-témás kérdéseket:)

" Alapjaiban tagadom a gyerekem élete árán én élek (kényelmesebben, gazdagabban, önzőbben) tovább elvét és gyakorlatát is." - na látod, ezért van az, hogy SZÁMODRA "nincs olyan helyzet, amit abortusz megoldana.", és ezt el kell fogadni, már hogy számodra a művi abortusz nem lenne megoldás. Más ezzel másként van esetleg, és pont az elfogadhatatlan ár számára, hogy egy embrió megtartására rámenjen az addigi élete, párkapcsolata, családja, meglévő gyerekei sorsa, stb... számukra tehát VAN olyan helyzet, amit az abortusz oldana meg. (egyébként a saját életemben is volt ilyen, ld #7)

"Nem tudom, őszintén nem tudom, hogy lehet megbánni egy gyereket. " - ha akarod, elmesélem rá a saját példámat magánban...

"Nem találkoztam még olyan élő emberrel, aki a gyereke szemébe mondta volna:"De jó lenne, ha nem lennél/meghalnál"." - ez ugye a csúsztatás, mert amikor a "szemébe mondja", akkor az már egy megszületett, sok éve élő ember, tehát ez így jelenidejű megfogalmazásban nyilván nem igaz. Azt, hogy "mai ésszel már nem vállalnám be a terhességet, amiből származol" - ami ugye a valóságos, csúsztatás-mentes előadása a történetnek - szerintem sacckb minden 3. embernek legalább 1x a szemébe mondja valamelyik szülője, mire felnő...

19 éves vagyok, a barátom 25.

6hetes terhes vagyok én nagyon nagyon szeretném megtartani de ő nem.

Mivel a szüleim sem támogatnának anyagilag így....

:'( :'(

Utolsó, nagyon sajnálom... Jól gondold meg mit teszel, mert a további boldog életed erre most simán rámehet. :(

Lehet az örökbeadás jobb lenne a te esetedben, hogy ne kelljen ilyen terhet cipelned életed végéig. :(

Az első pofon az élettől.

Nagyjából túl voltam egy vetélésen, amikor jött egy élni akaró picur. Az """apja""" pedig majdnem első mondata, hogy nem kell neki, bammm, pedig családalapításnál jártunk. Na jó megbeszéljük, csak közben bekapcsolódott a családom, akik hát nem minősítem. Közösen pedig apuka-családom teljesen szembeálltak velem, és kilátástalannak tűnt minden. Összességében amíg a kórházig eljutottam mind fizikailag mind lelkileg teljesen tönkrementem.

Miután túl voltam az egészen, akkor kb egy hétig jól voltam, egy teher eltűnt, aztán egy olyan törés lett bennem, bevközpont tele gyermekholmikkal, TS gazdaságos babakocsi, várandós anyukák, picibabásak...

Nagyon hamar eltüntettem az életemből a "páromat".

Most volt az évfordulója:(

És a megbeszéljük, és közösen döntünk-re is egy példa a saját életemből. A kislányunk túl hamar jött, nagyon nem tervezett kicsi. Először sokkolt a hír, azt se tudtuk hol áll a fejünk. A férjem elmondta a pro és kontra érzéseit egy kicsi mellett, és elmondta, hogy egy abra, de egy terhességre se akar kötelezni, nekem kell döntenem, én mit tudok jobban túlélni. És amikor egyik reggel azt mondtam, hogy vállalom a kicsit akkor elfogadtam, és közösen átbeszéltük mire és hogyan lesz szükségünk. Azóta 2,5éves kisördögfióka, és feltett szándéka, hogy a berregőre juttat a 4éves tesójával:D