Normális, hogy nem táplálok mély érzelmeket, szeretetet a magzatom iránt? Ti hogy vagytok / voltatok ezzel?

Én is így voltam első terhességemnél, mert annyira furcsa és új volt a helyzet, akkor kezdtem el kötődni és szeretni, amikor megszületett. Néha megrémültem, amikor ránéztem az újszülött kisbabámra, hogy jesszus mostmár életem végéig felelős vagyok érte. 😀 A szülővé válás nem olyan könnyű, és sok idő 😉

Most a másodikat várom, már most vannak érzéseim, szeretem, mert már tudom mi történik és nagyjából milyen lesz, ha megszületik illetve milyen anyának lenni. Majd neked is megérkezik ez az érzés! 🙂

Boldog babavárást!

Nekem úgy volt, hogy tesztelés után egyáltalán nem éltem bele magam, hátha nem marad meg. Utána 12. heti UH-n kicsit megnyugodtam, de még akkor is úgy voltam hogy hát basszus a 20. hetiig még bármi lehet.

18. héten elkezdett mozogni, az már kicsit más érzéseket váltott ki belőlem.

A 20. heti UH-ra úgy mentem már, hogy jaj basszus csak semmi baja ne legyen, mert már úgy "megszoktam"...

Aztán ott valami megváltozott, megtudtam, hogy kislány, azt is, hogy eddig minden rendben, és azóta minden nap 3 óránként mozog, és már hiányzik, ha nem. Mielőtt nem mozgott, volt olyan, hogy teljesen elfelejtettem. De mióta mozog, nagyon sokat gondolok rá és sose felejtem el, hogy itt növekszik bennem. Nem tudom, hogy szeretetnek nevezhető-e már amit érzek, de már egyáltalán nem vagyok közömbös iránta :) Tényleg fura egy olyan kis lényt szeretni, akit még csak UH-n keresztül láttál, érzed hogy mozog, és kb. ennyi a kapcsolatod vele :D

Én is így voltam vele. Kislányom születése után kellett 1-2 hónap mire azt éreztem hogy nem csak ellátom , hanem más...már szeretem. Most 2,5 éves nagyon szeretem, imádom.

28 hetes vagyok most, most sem érzem azt hogy már most mennyire szeretem. De ez normális, majd jön az érzés és akkor mindennél erősebb lesz utána.