Pozitív teszt=9 hónap gyomorszorító aggodalom?

Első terhességemkor egyáltalán nem aggódtam. Intenzív házas élet, minden.

Második terhességemkor a 11. hétig figyeltem a WC papírt, házas életet kevés behatolással élünk, de titkon mindig is tudom, hogy “úgysem lesz baj”.

Persze ez nem igaz, bármikor közbe jöhet valami baj, de én kizárom, úgy vagyok vele hogy ha baj lesz, majd akkor engedem be a bánatot, addig azzal foglalkozok, hogy boldogok legyünk.

Nagyon nem tehetünk mást, a mi döntésünk, hogy mivel töltjük ki a gondolatainkat.

12.hetes kismama

Nem 9 hónap, hanem egy életre szóló aggódás. Aggódsz, hogy jó fejlődik e (nen kellene már másznia, ülnie, járnia stb) majd a bölcsibe jól érzie magát, nem e esik baja, oviba, suliba szintén (nem bántják, nem bánt e mást, nem e esik baja - az én lányomat ellökték, mászókáról esett le).

Utánna jönnek az első kijárások, kimaradások, bulizások. Kikkel van, nem e keveredik rossz társaságba, bajba stb.

És folyamatos kattogás, hogy jól neveltem e, mindent megtanítottam e neki ami az életben fontos stb.

3-as jól írja

Pozi teszt egyenlő egy életen át tartó aggódás

Csatlakozom 3-4-eshez. Napokon belül érkezik a baba, de már most tudom, hogy nem lesz jobb, aggódni fogok utána is, sőt. Eszik-e, lesz-e tejem, vesz-e levegőt, miért alszik, miért nem alszik, mozgásfejlődése rendben van-e, stb.

De szerintem ez természetes. A lényeg, hogy legyen egyensúly, és ne a paráról szóljon minden, hanem igenis több legyen a boldog pillanat. Csipetnyi aggódással :)

Az gáz, ha csak én nem aggódtam?

Le lehet szólni, pontozni, de én úgy voltam vele - a környezetemben ezt láttam -, hogy a nő terhes lesz, telik a 9 hónap, minden rendben, majd megszületik a baba és mindenki rendben van.

E miatt úgy voltam, hogy "fiatal" vagyok, mi baj lehet. Persze amikor ültem az ajtó előtt uh-ra várva, akkor reménykedtem , izgultam, hogy minden rendben legyen, de nem aggódtam végig, pedig a pocakban "lusta" baba volt.

Szinte végig dolgoztam, vasárnap koncerten "tomboltam", pénteken szültem.

Természetesen most, hogy kint van, aggódom, figyelem minden rezdülését, nézem csodálkozva, ahogy nyílik az értelme.

DE!

Második babát szeretnénk, és mint egy villámcsapás, körülöttünk jó pár vetélés és egy halva születés is történt (kiírt napon köldökzsinór miatt). És csak kapkodom a fejem, hogy az eddig "rutinnak" gondolt folyamat, mégsem az.

Ennek ellenére, ha sikerül, igyekszem majd a pozitívan hozzáállni, hogy ne őröljön fel a folyamatos aggodolom, és mert tudom, hogy sajnos van, amikor nem lehet mit tenni.