Hogyan tudnék megnyugodni és kevésbé aggódni?

Nyilván el tudom mondani, csak akkor olyan szörnyű ellátást kaptam, hogy egy olyan szintű félelem van bennem, ami már-már irreális.

Attól tartok, hogy nem tartja indokoltnak, aztán meg elmegy megint a baba és magamat fogom hibáztatni, hogy nem voltam elég erélyes.

Tudom túlagyalom, túlparázom és az ilyenkor pont nem jó. :(

Nem ő volt aki szörnyű volt, őt már a legvégén találtam meg és ő volt az egyetlen aki normális volt velem akkor.

Az akkori saját orvosom és az ügyeletes orvos bánt velem kutyául (Például nagy pocakos kismamákat ultrahangoztak, miközben belőlem a folyosón dőlt úgy a vér, hogy hiába volt betét csere, folyt a lábamon. Így várattak kinn közel egy órát. Meg volt olyan is, hogy az akkori orvosom béta HCG-t akart nézni, majd a vetélés és műtét után mikor ébredeztem, röhögve viccelődött, hogy hát most már nem kell az a HCG az élet elintézte...)

Persze, csakhogy akkoriban olyan sokkban voltam, hogy nem tettem semmit, csak a babát sirattam. Utólag meg már hiába lesz dühös az ember. Amúgy sem gondolom, hogy sokra mentem volna, hogyan bizonyítom, hogy méltatlanul viselkedtek velem?

Többet ezt nem fogom megengedni senkinek sem. A mostani orvosom volt ebben a kakicunamiban aki emberként bánt velem és nem tájékoztatott félre (éppen ügyeletes kisdoki volt akkor). Úgyhogy azóta ragaszkodom hozzá :)