1-2 éves gyermek mellett, hogy csináljátok végig a terhességet?

Ugy csináltam végig, hogy nem volt más választásom 😅

2 év van köztük.

Egy álomterhesseg után nyertem egy iszonyú problémásat. Rengetegszer véreztem,folyamat görcsöltem, minden nap fájt valamim. Cefet volt. De mivel segítségem csak a férjem volt este, illetve viszgálatok alkalmával, így sok valasztásom nem volt, mint túlélni és számolni vissza a napokat.

Most 1 a kicsi, 3 a nagy. Hááát ennél még a terhesség is lehet jobb volt, mint a most napjaink 🤣

Ha problémamentes a terhesség, ennek nem kell gondnak lennie. 25 hetes vagyok, pakolok ide oda a gyereket, mert megszoktam. A hányinger nekem is rémes volt, feküdtem párszor a kanapén kegyelemért könyörögve.

Inkább félek a szülés utáni időszaktól, mert a nagy még mindig időszakosan rossz alvó, és nem hiszem, hogy a testvér féltékenység ezt jó irányba fogja befolyásolni.

21 hónap a korkülönbség a gyerekek között. A végefelé elég fáradékony voltam, azt nehezen viseltem, de arra tisztán emlékszem, hogy szaladtam is utána 36 hetesen, míg kismotorozott. Emelni persze emeltem, pici volt még főleg a terhesség elején de amihez hozzá vagyunk szokva, normális lefolyású terhesség esetén nem okoz gondot.

A legnehezebb a nagyobb kisörlő fogainak a jövetele volt, mikor az első trimeszterben voltam folyamatos álomkórban és még nagyon keveset is aludtunk, na, az megviselt. Valamint lent sétálni naponta novemberben, szintén az első hetekben, ezekről a percekről is igen élénk emlékeim vannak.

Egyébként már 5 éves a kisebb is.

Végig úgy álltam hozzá, hogy szülés után biztos nehezebb lesz 2 kicsivel de nem, tévedtem. Persze egyszerű ez az időszak sem volt, de akkor is úgy éreztem és most utólag visszagondolva is a terhesség nehezebb volt nekem.

Nem volt egyszerű, de végigcsináltuk, mert muszáj volt. Kb marékkal dobáltam magamba a magnéziumot, rengeteget keményedtem, mire már tényleg nagy lett a pocakom 30-32 hetesen már rendesen fájt is néha. Főleg ha futni kellett a gyerek után, mert megindult a futóbiciklivel. A nőgyógyász úgy a 27. hét környékén, simán vizsgálat után mondta, hogy kíméljem magam, mert nyiladozik a méhszáj, pedig akkor még nagyon panaszom se volt különösebben. Hát mondom, köszi, az akkor kétévesemmel beszélje meg, akit ráadásul akkoriban sikerült teljesen leszoktatnom a szopizásról is, nem volt épp jó passzban.

Utáltam a terhességet a kicsivel. Nehezebb volt, mint amire számítottam, már csak lelkileg is, mert amikor már tényleg nem tudtam a naggyal úgy foglalkozni, ahogy igényelte, az nagyon borzasztó volt. Persze, itt volt az apja, de én rettenetesen éreztem magam, hogy kb bármikor hívott játszani, jött volna az ölembe, mindig nemet kellett mondanom neki. Még az emlékét is utálom. Most 3 hónapos a kicsi, ezerszer könnyebb. A nagyobbik is visszatalált hozzám, és nagy örömünkre megint fel tudom venni és még a szuszt is ki tudom belőle ölelgetni :D