Mit tennél ilyenkor? Valódi terhességként megélni az áldott állapotot.

Sajnálom a házaspárt, hiszen sokáig küzdöttek egy babáért, DE ŐSZINTÉN!

Ki fogadna ma örökbe Magyarországon egy Down-kóros kisbabát?

Igen, mindenki magából indul ki...én is. Én nem fogadnék örökbe beteg babát :(

Ha szülés után lemondanak róla, akkor biztosan egy csecsemőotthonba fog kerülni, ahol sok kis társával együtt csak a testi igényei lesznek kielégítve?

Nem tudom én ezzel a tudattal nem tudnék élni az anyuka helyében.

:(

Ha már hoztak egy (rossz) döntést akkor úgy gondolom, hogy felelősek azért a kicsi babáért. Nehéz lesz, de fel kell dolgozniuk és el kell fogadniuk.

Persze ez az én véleményem, én ezt tenném a helyükben.

Itt Pécs mellett van egy hölgy, aki Down-os gyerekeket nevel. Kolléganőm mesélte, hogy egy barátjának a babáját is befogadta (örökbe fogadta-e azt nem tudom). A szülők látogathatnák, de nem teszik, viszont a nagyszülők igen.

A kérdésre válaszolva: Én megvárnám, hogy kiderüljön, mennyire súlyos az állapota, de valószínűleg mindenképpen megtartanám. Ő is fejlődik majd, csak más elvárásokat kell vele szemben támasztani, de ugyanúgy lehet örülni az első lépéseknek, első szónak.

Amikor a fiunkkal terhes lettem előjött, hogy mi van ha beteg a pici, ez szerintem 100terhes nőből 99nek az eszébe jut. Amíg csak egy mini kis paca volt a monitoron addig gondolkodás nélkül rávágtuk, hogy nem vállaljuk, elvetetjük...

Aztán a 12.heti uh jött a "hideg zuhany", megláttuk a kis ficergit, ahogy megmutatja a talpát, szopizza az ujját... Hát onnantól kezdve valahogy nem tudtuk rávágni, hogy nem tartanánk meg, ha beteg. Egészséges bébi, de rég is volt bébi 27hónapos elevenség. Mikor a lányunk megfogant, már elő se jött, a mi van ha beteg. Ott már akkor nem számított. De előtte szentül hittem, ha beteg le tudok róla mondani. Szerencsére egyik gyermekemnél se kellett dönteni, azt tudom, vállaltam volna.

Ketten hoztak egy döntést annak minden előnyével és hátrányával együtt (nyilván már akkor is tisztában voltak a betegség mibenlétével). Hogy tudnának úgy tükörbe nézni, ha örökbe adják? Selejtes, nem kell, majd addig próbálkozunk, míg nem születik egészséges?.... Szánalmas. Sajnálom a helyzetüket, de az örökbeadás nem megoldás. Odaadják, aztán újrakezdik a próbálkozást, mintha semmi sem történt volna? És ha többet nem sikerül a baba, és 5 év múlva meggondolják magukat, hogy mégsem kellett volna örökbeadni, akkor mit csinálnak? Megkeresik és visszakövetelik, mert ha nincs ló, jó a szamár is?

Igazán nagyon kellemetlen helyzet, de az a szegény gyermek nem tehet róla. Felnő úgy, hogy egyszer majd megtudja, hogy azért nem kellett a szüleinek, mert beteg? Mit érezhet akkor? vagy a bűntudattól akkor majd saját elhatározásából öngyilkos lesz és akkor mindenki úgy tehet, mintha meg sem született volna?

Nagyon súlyos gondolatok ezek. Akármennyire is xar helyzet, felelősséget vállaltak a babáért, tisztességben, szeretetben fel kell őt nevelni. Én még a saját rokonaink szemébe sem tudnék nézni, ha ilyet tennék. El tudod képzelni, mi letolást kapnának ezért? Ok, nem a rokonság döntése, de az, ahogy a rokonok viszonyulnának hozzájuk, az egész további életükre kihatással lenne, lehet, így is elválnának, tönkremenne az életük, pedig a babát már örökbeadták, szabad lenne az út az újrakezdéshez.

Ha már így alakult, mindenképpen megtartanám, eszembe sem jutna örökbeadni. Talán közhely, de rájuk ezt osztotta a Jóisten, ezzel kell éljenek.

Amúgy az is lehet, hogy a kifakadás, a meggondolás hirtelen jött,ami teljesen természetes, sokszor van úgy a buktatós úton, hogy legszívesebben visszafordulnánk. Aztán mégiscsak kiálljuk a próbát.

Bocsi, ha hosszú lett, nagyon sajnálom a helyzetet, de sem az öngyilkosság, sem pedig az örökbeadás nem megoldás, bármilyen kegyetlenül is hangzik.

1 gyermekes, 26 hetes km.

Hozzáállás kérdése.

Olyan szervezetet kell keresni, ahol kifejezetten ilyen babákkal/gyerekekkel szakemberek foglalkoznak. Nem kell róluk végleg lemondani. Lehet látogatni a babát, haza lehet vinni, ott lehet lenni vele. Csak az ugyanolyan beteg babákból és gyerekekből kialakított kis világban élnek. A saját tempójuk szerint fejlődnek, játszanak és tanulnak, a saját kis világukban élnek. Mert az eléggé evidens, hogy egy downos gyerek sosem tudna teljesen beilleszkedni a hagyományos környezetbe...

(De amúgy én személy szerint nem is egy olyan örökbefogadásra váró párt ismerek, akik kifejezetten hangsúlyozták, hogy beteg babát is örökbefogadnának - szóval ilyen is van.)

Láttam olyan anyukát, akinek ilyen betegséggel született a kisfia, és mindig mosolyog és boldog ha látom őket, a babát körberajongják.Büszkén tesznek fel képeket a közösségi oldalakra róla, tehát gondolom megbarátkoztak a történtekkel, és hogy nekik egy beteg baba jutott, de az az Övék, és érző kis lény.Persze hogy mikor magukban vannak nem tudom hogy mit élhetnek át, bele sem tudok gondolni.

Nagyon nehéz, meg is könnyeztem hogy így beleéreztem magam.Nem tudom mit tennék ha azt mondanák hogy vagy beteg babát szülök vagy elvetetem.Mivel volt két vetélésem, tudom milyen nehéz lelkileg.

Szerintem tudnak ők boldog család lenni beteg babával is, csak akarni kell.Nagyon nagy baj, hogy így gondolták meg magukat.

Kitartást nekik, borzasztó élethelyzet:-(