Elég kényes kérdés, elolvasnátok?

Ha jól értettem a közös gyereket meghalt? Sajnálom rettenetes. Valószínűleg a férjed egyáltalán nem dolgozta fel az egészet és fél megszeretni egy új jövevény, mert fél, hogy újra elveszítheti azt akit szeret. Innen nézve érthető a férjed viselkedése. Sajnos a férfiak nagyon-nagyon nehezen kérnek segítséget valahol genetikailag lehet bennük kódolva, hogy e a gyengeség jele. Ha nem tudod rávenni, hogy járjon el pszichiáterhez akkor esetleg meg tudod kérdezni a tiéd, hogy hogyan reagálj a helyzetre. Szerintem ha tudod semmiképpen ne okold a férjed a viselkedése miatt. Biztosan meg fogja szeretni a másik gyerekét is, de lehet úgy érzi, ha most elkezdi szeretni akkor becsapja ezzel a fiát aki már nem él, hogy megcsalja, hogy már nem csak őt szereti. legalább is így képzelem, persze nem vagyok szakember jó lenne, ha szakember tudna a férjednek segítséget nyújtani, mert biztosan ő is össze lehet törve.

A terhesség egyébként normál esetben is megfoghatatlan dolog a férfiak számára, hiszen csak az eszükkel tudják, hogy valaki növekszik bennünk. Nem érzik azt amit egy nő. Szerintem próbálj meg türelemmel lenni, és ne nagyon beszélni a mostani babáról, talán egy idő után nyit a férjed főleg ha nem hallja tőled, hogy mi a helyzet a babával.

Nagyon nehéz lehet nektek :( Kitartást és remélem valamelyest javulni fog a helyzet nálatok.

Nagyon sajnálom a kisfiatokat!

Gratulálok az új jövevényhez!

Adj időt a férjednek! Ő nem tette túl még magát a tragédián. Fél, hogy mi lesz ha őt is elveszítitek. Még egy fájdalomtól való félelemtől lett közömbös. Neked segít a feldolgozásban, naki nem. Próbálj segíteni neki valahogyan, hogy megértse azt, hogy talpra kell állnia. Ha nehéz is, akkor is megy tovább az élet. Ne erőltess semmit. Adj neki időt a gyászra!

Szia!

Megpróbálok félig-meddig szakmaian válaszolni, amennyire itt névtelenül-arctalanul lehetséges. Pszichológus vagyok.

Több kérdés merült fel bennem:

1. Szemet szúrt, hogy 5 hetes vagy, de a párod már 3 hete így viselkedik. Azaz ő a babavárás előtt is ilyen volt már? Hogyan dolgozta fel az eseményeket? Tudtatok-e beszélgetni a kisfiatok elvesztéséről? Mennyire erősítette fel a -nyilvánvalóan még nagyon erős- fájdalmat, amit a fiatok miatt érez? Mennyire kötődött a picihez?

2. Valószínűleg nehéz várandósság elé nézel, ha őszinte akarok lenni. A gyermekek születésével, és a terhességgel mindig születik egy anya is, ez végérvényes szerep, bármi történik is a gyermekkel, az anya anya marad. Te a fiad elvesztése után is anya voltál - gyermek nélkül, így nyilván óriási űrt tudhat betölteni a friss pocaklakó. A férjekkel, apákkal azonban más a helyzet. Ők a gyermek mellett apák, azaz a gyermek elvesztése nekik "pusztán" olthatatlan, erős fájdalom, nem egy szerepeválság, amit igen nehezen pótol egy másik baba, sőt, adott esetben erős ellenérzéseket is kiválthat belőlük, érezheti akár betolakodónak is.

Nyilván ez egy potenciális forgatókönyve annak, amit a párod érezhet, hiszen rengeteg dolgot nem tudok róla. De ez tűnik valószínűnek. Én ennek fényében nagyon sok beszélgetést javasolnék, órákat, és először is türelmet, mert nem fog könnyen menni.

3. A megoldás egy párterápia lehetne, de ha erre a férjed nem igazán hajlik, akkor neked kell puhítani, neked kell valahogy feloldani az ellenállását, neked kellene türelmesen, megértéssel, a gyászára figyelemmel segíteni neki.

4. Te mindenképpen folytasd a megkezdett terápiát (ha ugyanaz az anyuka vagy aki a frontin és az antidepresszáns koraterhességi hatásáról érdeklődött, akkor gyógyszerek nélkül kell folytatni), és nagyon sok erőt kívánok nektek az előttetek álló nagy feladatokhoz.

Úgy gondolom,ő még nem áll készen erre a pici babára.Azt hiszi "megcsalja" ezzel a már nem élő gyereket.Fél,hogy nem tudja majd az új jövevényt szeretni.Sajnos,még nem áll készen az apaságra.Ami bizonyos szempontból érthető is.

Sajnálom,ami veletek történt,de a kis angyalkátok szeretné ezt a babát.